Salgótarjánra mindeddig nem gondoltam turisztikai célpontként, ám amióta kezembe akadt a Kedves László Könyvműhely gondozásában még 2022-ben megjelent, Hartmann Gergely által írt és Gulyás Attila fotóival illusztrált kis kötet, tudom, hogy a nógrádi megyeszékhelyt városnézési céllal is fel kell keresnem. A Salgótarján modern építészete 1945-1990 című könyv, benne 69 darab, a szocializmus idején épült középülettel és lakóházzal ugyanis fantasztikusan mutatja be legfiatalabb megyeszékhelyünk épített környezetét, egyben a kor építészetét, aminek igen sok pozitívuma volt. Például, hogy nagyon sok egyszerű embert juttatott emberhez méltó otthonhoz. Vagy fontosnak tekintette a megfelelő közművelődési, oktatási és egészségügyi terek létrehozását, törekedve valamiféle élhető környezetre. Persze számtalan ellenpéldát lehetne felsorolni, de ha nem lettek volna a modern Salgótarjánt is megálmodó Magyar Gézák, és hasonló építészek, meg városokban és városrészekben gondolkodni képes építészirodák, akkor ma sokan még „villa negrákban” laknának.
Hartmann Gergely Salgótarjánt nagyon speciális szemüvegen keresztül bemutató könyve lényegében városi séták mentén fűzi fel a helyi modern építészet legérdekesebb alkotásait, azaz egyfajta útikönyvként is értelmezhető. Előnye, hogy minden sétát stilizált térképpel indít, a felkeresendő épületekhez pedig olyan frappáns leírásokat mellékel, amelyek csak az alapinformációkat hordozzák, ugyanakkor a kíváncsiságot is felkeltik a további kutakodásra. És ugyanígy működnek Gulyás Attila fotói is, amelyek nem akarnak egyetlen épületet sem minden szögből és részlettel megmutatni, hanem egy jól kiválasztott felvétellel a személyes felkeresésre ösztönöznek. Ráadásul a két szerző mindezt úgy teszi, hogy a séták különböző pontjain felkeresett – bemutatott – épületeknél soha sem feledkeznek meg a város hasonló vagy valamiért rokonítható házaira visszautalni (praktikus számozással), így egy-egy stílus, építész vagy tervezőiroda munkái is egymás mellé állíthatók. Az egész könyvből süt a lokálpatrióta szellem, a lakóhely szeretete.
Természetesen nem citálnám ezt a Salgótarjánról szóló könyvet, ha nem lenne számtalan szolnoki kötődése. Szolnok és Salgótarján fejlesztés ugyanis nagyon sok párhuzamosságot mutat, ráadásul építészek és építészirodák is mutatnak egyezést a két városban. Arról nem is beszélve, hogy mindkét település fejlesztése megkapta a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild-érmét, igaz, nagyjából másfél évtized különbséggel, ami jól rávilágít a két megyeszékhely beruházásainak időbeli eltérésére is. Számomra rendkívül érdekes játék a 69 salgótarjáni épület szolnoki párhuzamait keresni. Vagy éppen azokat az eltéréseket, amelyek ott vagy Szolnokon sikerültek jobban.
Természetesen azt se szeretném letagadni, hogy elképesztően irigy vagyok erre a mindössze 130 oldalas kis kötetre, amely nemcsak idehaza, de Európában is bármelyik igényes könyvesbolt vagy múzeumi shop kínálatába betehető, és amihez hasonlót Szolnokról is csinálni kell. Mert akárhogy is számolom, itt is van 69 olyan középület, lakóház és tér, amelyeket hasonlóan be lehetne mutatni. Felvállalva a Salgótarjániakhoz hasonlóan, hogy egy kicsit szebbnek, igényesebbnek mutatjuk a környezetünket, mint amilyennek egy-egy borúsabb hétköznapon mi, magunk is látjuk. Hisz, ahogy Horváth Attila írja: „Az, aki szép, az reggel is szép/amikor ébred, még ha össze is gyűrte az ágy”.
