2025.08.27. (szerda)

Jó este

Jó este

Dátum:

Nem a legendás film és nem is a korábbi bemutatók replikája, hanem egy új, valóban ma is értelmezhető előadás a Szigligeti idei első premierje, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, amit úgy visz a hátán a főszereplő, Dósa Mátyás, hogy közben mindenki más is a maximumot hozhatja ki a szerepéből.

Nem csak az eredeti darab és a 2024-es szolnoki előadást rendező Dicső Dániel miatt Dósa Mátyás a főszereplője a Szigligeti Színház idei első premierjének, hanem mert a színpadi pályáját itt indító Dósa „kicsigörög” alakításával megérkezett a beérett, jelentős színészek táborába. Korábban is voltak emlékezetes és jól sikerült szerepei – gondoljunk csak a szintén Dicső rendezte A király beszédére -, de ennyire ráépülő, ilyen komplex feladat csillagos ötös megoldását még nem láttam tőle.

Az egy dolog, hogy szinte végig a színpadon van, hogy nemcsak játszik, karaktert fejleszt és formál, sőt kiválóan énekel is, de tényleg, mint egy érzékeny karmester, egész testével irányítja az előadást, és miközben viszi magával a többieket, alázattal teremti meg számukra is a jó játék lehetőségét. Dósa Mátyás ezzel a szememben nemcsak Hegedűs D. Géza és Harsányi Gábor méltó utóda lett, de számomra örökre a Jó estét nyár, jó estét szerelem A fiúja, A Viktora marad.

Dicső Dániel rendezésének azonban nemcsak Dósa Mátyás alakítása a nagy-nagy érdeme, hanem az is, hogy a társulat egészének elképesztő közös játéklehetőséget teremt. Már az is szimpatikus, hogy szinte mindenki játszik a „Jó estétben”, az viszont egyenesen fantasztikus, ahogy a három főszereplőn kívül valamennyi színész több karaktert vagy éppen a szürke tömeg egy-egy figuráját is alakítja. Úgy tűnik, kivétel nélkül mindenki lubickol a többszöri átöltözésekkel megteremthető figurákban. Gombos Judit például reménykedő anya, tenyérjós cigányasszony, Balaton-parti vakációzó, közben pedig az ugyancsak több szerepben feltűnő Lugosi Claudiával és Kertész Marcellával tüneményes dizőzök. Akik, Dicsőnek köszönhetően, úgy fogadják maguk közé a fiatalabb generáció tagjait – Cseke Lilla Csengét, Sárvári Diánát és Barta Ágit, akik olykor a lányaik is -, mintha valami legjobb értelemben vett staféta átadás is zajlana. Tulajdonképpen mindenkit említeni kellene, mert Mészáros István Pulcher házmestere, Molnár László gyári főnöke, Zelei Gábor brigádvezetője is messze-messze rendben van.

Azt hiszem, elvitathatatlan, Dicső Dániel rendezőként tudta, hogy mit akar ezzel a lassan fél évszázada megírt, de inkább hat évtizeddel ezelőtti történettel. És bár itt-ott összebillen a Kádár-kor megidézése és a kortalanságra törekvés, azért inkább egy mai drámát rendezett, mintsem egy retró előadást. Ennek köszönhető, hogy a Presser dalok többsége újra értelmezhetővé és maivá válik a Szigligeti színpadán. Mert ez az előadás tényleg a szürke masszából kitörni akaró kisemberekről szól, akik sokszor egymást kihasználva akarnak másnak látszani, mint amik valójában. És ehhez még okostelefon, szelfi és Insta se kell.

Kell viszont az a zseniális díszlet (Zöldy Z. Gergely munkája), amiről nekem először a vasfüggöny jutott eszembe, amin azért ki lehetett látni Nyugatra, aztán meg az uniformizálódó világ terei. Ráadásul ez a díszlet kiválóan alkalmas arra, hogy egy-két kellékkel az egyik sarokban gyári öltöző, a másikban fodrászüzlet, középen a Margit-szigeti nagyszálló vagy éppen posta legyen belőle pillanatok alatt. Kiiktatva ezzel az olyan átállásokat, amelyek megakasztanák a történetmesélést. Pedig néha úgy tűnik, pillanatok állnak a színészek rendelkezésére, hogy Cselényi Nóra hétköznapinak tűnő, ám mégis karakterépítő – és gyönyörű kivitelű – jelmezeit magukra öltsék. Azt hiszem, ez egy olyan előadás, ahol nemcsak az alkotókra, de a láthatatlan közreműködőkre is hatalmas, összehangolt munka vár, úgyhogy a taps az öltöztetőknek és különösen a fények kezelőinek is kijár.

Persze azt soha sem fogom megtudni, hogy olyasvalakinek, aki nem ismeri az önmagát görög diplomatának kiadó melósfiú történetét, mennyire érthető a Szigligeti mostani történetmesélése. Nekem azonban attól a pillanattól kezdve működött, amikor a legelső jelenetben szürke ruhás, rohanó tömegként jelenik meg a társulat, és köztük felbukkan egy kék öltönyös fiú. Akinek a nyomában olykor nem egy rendőr, hanem fekete ruhában a saját sorsa, lelkiismerete, másik énje lohol, akitől a fiú oly sokszor megijed, de hiába, nem menekülhet, a végén elbukik. Ám ettől ez még egy jó este.

(Fotók: Szigligeti Színház FB oldal)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Tarrmari foteljében

Egy színházi legenda látott vendégül bennünket. Úgy, mintha kedves ismerősei lennénk, akikkel nem beszélgetni, hanem dumálni és pletykálkodni szokás. Közben pedig beugrottak olyan színészóriások, mint Csortos, Dajka, Latinovits, Ruttkai, Sulyok Mária vagy Salamon Béla. Sírtunk és nevettünk.

Térbe helyezett album

A Kenyértörés a Szolnoki Galéria közepén, a tardosi mészkőből faragott Ég és Föld az egyik sarokban vagy a tórára emlékeztető Memento a másikban, esetleg az emeleti falon álló Legény a gáton olyan alkotások, amelyek miatt kihagyhatatlan a Magyar Szobrász Társaság megkésett jubileumi tárlata.

Kár, hogy csak a szemnek

Mi lesz egy színházi jelmezzel, miután lekerül műsorról a darab, amihez készült? Ez a kérdés az idén 25 éves szolnoki Jelmez-Art munkáit éppen csak felvillantó kiállítást nézegetve jutott eszembe. Egy túlzottan szerény és túlzottan rövid ideig látható kiállítás az Aba-Novák földszintjén.

Foci, gyerek, elfogadás

Nagy kár lenne, ha a Becsúszó szerelem a Veszettek sorsára jutna, és nem lenne minimum olyan sikeres, mint a Brazilok. A vírushelyzet teljesen összekuszálta az új magyar filmek mozikba kerülését, aminek az egyik nagy vesztese lehet Nagy Viktor Oszkár vígjátékként is fontos filmje.