Alsó tagozatos voltam, amikor egy iskolai rajzverseny győztesei azt kapták jutalmul, hogy egy délutánt tölthettek a szolnoki Úttörőházban. Akkor még gőzöm sem volt róla, hogy ez a hely hol van, mit lehet ott csinálni, de emlékszem, nagyon irigykedtem, amikor másnap hosszasan mesélték, hogy milyen jó programokon vehettek ott részt. Azt csak később tudtam meg, hogy ez a bizonyos Úttörőház a nyolcvanas évek elején az akkori megyei tanács – ma megyei önkormányzat – épülete mellett álló szép épület, a mai Technika Háza volt. Amikor úttörőként már mehettem volna az Úttörőházba, az elköltözött a Kossuth útról, a Kodály Zoltán Általános Iskola mögé. Akkoriban készült el ugyanis az addig iszonyatosan lepukkant helyen lévő városi zeneiskola és az úttörőház számára az a közös épület, ami ma már csak a Bartók Béla Zeneiskoláé.
Úgy voltam négy évig úttörő, hogy nem jártam az Úttörőházba, ahogy valamiért a káptalanfüredi és nagyvisnyói úttörőtábor is kimaradt az életemből, ahová emlékeim szerint a szolnoki és a megyei gyerekek jártak nyaralni. Káptalanfüreden csak évekkel később jártam, amikor az már megyei ifjúsági tábor volt.
Nagyjából ugyanígy jártam a KISZ-bizottságnak nevezett, ma a Városmajor út elején található épülettel is. Amíg létezett a KISZ, addig csak az udvarán volt szerencsém egyszer várakozni, amikor viszont megszűnt, rendszeres látogatója lettem a hosszú épületnek. (Ez is egy külön történet: SZO-FI.) Hogy ott pontosan kik és mit csináltak, nem tudom, de ha nekünk a nyolcvanas évek közepén azt mondták, KISZ-bizottság, az az épület ugrott be. Menyire tudtam utálni, amikor a Tanácsköztársaság napján – március 21. a fiatalabbak kedvéért – az onnan induló futóversenyen kellett részt vennünk. Nem azért, mert jó futók voltunk, hanem mert a mi iskolánknak is ki kellett állítani x számú versenyzőt, és mivel hétvégén ritkán jártak a vidéki buszok, ez a nemes feladat a szolnoki diákokra várt. Nem is jutottunk messzire?
A Tiszaliget végében lévő KISZ-tábort is csak egyszer láttam KISZ-táborként. Egy napig sátoroztunk ott, mielőtt elindultunk Visegrádra az Országjáró Diákok Országos Találkozójára, ami az egyik legjobb bulija volt a szervezetnek. Melyiknek? Ja, a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (KISZ), aminek a mi középiskolai osztályunk még teljes létszámban tagja volt. Gondolom a statisztika miatt, mert, hogy nekünk ideológiáról ott senki nem beszélt, az biztos. Igaz, ez annyira a rendszer végén volt, hogy én úgy kaptam KISZ dicsérő oklevelet, hogy mire elért az hozzám, addigra a szervezet megszűnt létezni.
Volt még egy titokzatos, mozgalmi hely a városban, amit szintén csak kívülről láttam. A MÖR-bázis, a Széchenyi lakótelep akkori szélén, a gyerekváros mögött. Az egyik középiskolai tanárunk a legjobban teljesítő fiúkat talán elvitte a Munkásőr bázisra, hogy ismerkedjenek a munkásőr léttel, de én erről is lecsúsztam. Ha nekem valaki ma azt mondja, munkásőr, nekem rögtön Eperjes Károly ugrik be a Csapd le csacsiból. Az 1989-ben megszűnt bázis helyén pedig, ha jól tudom, ma idősek otthona működik, és csak az egykori hatalmas antenna vasszerkezete emlékeztet az épület múltjára.
