2025.08.27. (szerda)

Dupla időutazás

Dupla időutazás

Dátum:

A rendszerváltás körüli Lengyelország elevenedik meg a Kincs a múltból című német-francia filmben, amit sok mindennek lehet nevezni, kivéve a filmismertetőkben olvasható "vígjátéknak". Az apa-lánya road movie egy magyar szemmel is érdekes és kérdéseket felvető történet.

Nyolcvan év távlatából is volna okunk Magyarországon is arról beszélni, hogy mi lett a sorsa a vészkorszakban kirabolt zsidó honfitársaink vagyonának, kiknél és hol bukkanhatnak fel nemcsak értékes festmények, aranyékszerek, de egyszerű bútorok, ezüsttálak, kabátok vagy akár teáskészletek. Nem feltétlenül azért, hogy a kiraboltak sokadik generációja visszakapja felmenőinek tárgyait, hanem, hogy az akár a tudtukon kívül „orrgazdává” vált mai használók ily módon is szembe nézzenek a múlttal. A múlttal, ami nem változtatható meg, ráadásul annyi minden történik az újabb évtizedek alatt, ami akár ártatlanokat keverhet akaratukon kívül vállalhatatlan helyzetekbe. A Kincs a múltból című filmben is felbukkan ez az otthonát féltő, többgyermekes anya mondataiban: „ne üldözzenek el a lakásunkból”.

A német Julia von Heinz által írt, rendezett és részben gründolt (producerkedett) Kincs a múltból (Treasure) amerikai (Lane Dunham) és angol (Stephen Fry) főszereplőkkel, Lengyelországban forgatott, valós lengyel történeten alapuló, határok nélküli kérdéseket felvető film. Nem is könnyű eldönteni, hogy ebből a lengyel történetből azért lett ennyire nemzetközi alkotás, mert még a lengyelek sem képesek szembenézni a náluk, a második világháború idején elrabolt zsidó vagyonok későbbi sorsával, illetve a vészkorszak után otthonukhoz visszatérő zsidókat ért atrocitásokkal – lásd ez utóbbi témáról a zseniális 1945 című magyar filmet -, vagy azért, mert csak így láttak esélyt az alkotók annak megmutatására, hogy a jogfosztottak kirablásával való szembenézés nem egyetlen nemzet ügye. Mindenesetre a magyar filmforgalmazás lengyel filmfelhozatala alapján úgy érzem, ezt a történetet sokkal kevesebben láttuk volna lengyel filmként, mint német-francia alkotásként, angolszász és lengyel közreműködőkkel.

A Kincs a múltból azért is rendkívül érdekes, mert úgy mesél el egy tulajdonképpen második világháborús, személyes holokauszt történetet, hogy maga film a rendszerváltás utáni Lengyelországban játszódik, és egyetlen pillanatra sem lép ki ebből az idősíkból. Mindez valószínűleg azért alakult így, mert csak így lehetett hiteles a holokauszt túlélő, minden bizonnyal a háború után azonnal Amerikába távozott apa, és már New York-i lányának lengyelországi utazása. Az apa ugyanis 1991-ben még valószínűleg csak a hatvanas évei elején jár, aki 45-46 év távlatából idézi fel – hol szándékosan, hol komoly rábeszélésre – a 36 éves lányának a vészkorszak személyes történéseit. A forgatás idején, 2023 környékén már a lány is közel lett volna a hetvenhez, akinek nem sok esély lett volna a kilencven fölötti apjával egy ilyen időutazásra. Ráadásul a rendszerváltás utáni évek voltak azok a pillanatok – nemcsak Lengyelországban, de valószínűleg az egész volt szocialista táborban -, amikor az „elrabolt” vagyonokról egészen különös fénytörésben lehetett beszélni.

Mindenesetre éppen nyolcvan évvel a vészkorszak legtöbb kelet-európai áldozatot követelő tombolása után a Kincs a múltból nemcsak remek, megkockáztatom szórakoztató – minden pillanatában a nézőt lekötő – alkotás, hanem egy fontos felkiáltójel is. Nem lenne szabad felejteni! Sok mindent ki kellene még beszélni. Márpedig a felejtést megakadályozni és a kibeszélést inspirálni csak a Kincs a múltból című filmhez hasonló témafelvetésekkel lehet(ne). Éppen ezért kár, hogy nem ez az a film, amire minden magyar középiskolást szervezetten elvisznek, és pláne nem, amire özönlik a nagyérdemű. Nem akarok rosszindulatú lenni, de azt hiszem, maximum egy-két tucatnyian lehetünk Szolnokon is, akik megnézték ezt a filmet, és talán értik mindazt, amit fentebb leírtam.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Vagy inkább

Jenei Gyulát Szolnokon muszáj olvasni. Még akkor is, ha legújabb verseskötete, az Isteni műhiba végén, vagy inkább már közben sem lesz vidám vagy boldog az ember, és talán van az az életkor, amikor azon is elgondolkodik, miért kínozza magát. A jó képek, hasonlatok adnak olykor megnyugvást.

Mátyás király meséje

Nem tudom, melyik a nagyobb bravúr: Mátyás király meséjét versbe szedni, avagy Heltai szövegét megtanulni. Mindenesetre A néma leventét a Magyar Dráma Napján bemutatni tiszteletre méltó. Egy vidám, pajzán mese lenne ez felnőtteknek, még ha ez nem is esett le a közönségnek.

Jutalom mozi

A Ma este gyilkolunk címe ellenére nem krimi, a beharangozóval szemben nem vígjáték, hanem legfeljebb jutalomjáték a benne szereplő színészóriásoknak. Ha ezt el tudjuk fogadni, és fogékonyak vagyunk a kedves részletek iránt, egyszer jól is szórakozhatunk Kern Andrásékon.

Benne vagyunk mi is

A Szolnok ispán öröksége című kiállítás nem klasszikus múzeumi tárlat, inkább kedves ajándék a Damjanich János Múzeumtól a város lakóinak. Csak a szépre emlékezünk, mint amikor nagycsaládi ünnepek asztalánál megidézzük a közös múltat. Minimum 65 ezren kellene, lássák.