Hetven évvel ezelőtt, 1955 februárjában Szolnokkal kapcsolatban két fontos témája volt a megyei napilapnak: a nehezen haladó felújítások és a lakáshiány. Az előbbit olyan problémák jelezték, mint a város háború utáni első új iskolájának tovább csúszó átadása az Áchim úton, amit ekkor leginkább a tetőszerkezet körüli variálások és az örökös értekezletek okozhattak. Így a környék diákjai a „volt Komáromi vendéglőben” voltak kénytelenek tanulni. (Ha valaki tudja, ez hol volt, kérem, írja meg!) Ennél talán nagyobb gondot okozott, hogy az SZTK-t már 1953. november 1-jén át kellett volna adni, de ez sem a következő év február elsején, május elsején és november elsején nem sikerült, sőt az utóbbi kútba esett határidő után is még 1,5 millió forintnyi el nem végzett munkát állapítottak meg. A 62-es Építőipari tröszt pedig napi ezer forintos kötbért volt kénytelen fizeti, ám 1955. február 1-re sem készültek el a rendelő, így újabb avatási időpontot tűztek ki, május elsejét.

Hetven évvel ezelőtt ugyancsak lassan haladt az egykori Nerfeld-palotában működő Állami Áruház bővítése, de a hónap végén csak megjelenhettek a hirdetések, miszerint március 1-jén nyitás lesz. A korabeli hírek arról számoltak be, hogy Szolnok akkor legfontosabb vegyesiparcikk „nagyáruházának” alapterületét megháromszorozták, így a nyitás után vas és edény, illetve műszaki osztály is működhetett az Államiban. Valószínű, hogy ennél jóval kisebb volumenű munka volt a Ságvári úton a „közkedvelt” Három rózsa cukrászda felújítása, amit a Szolnoki Vendéglátó Vállalat két hét alatt lebonyolított. Bizonytalanságom abból ered, hogy nem tudom, hol lehetett ez a kedvelt hely. (Fotó: Fortepan)

Tíz évvel a háború befejezése után Szolnokot még mindig az akkut lakáshiány jellemezte. Egy beszámoló szerint az akkor körülbelül 35-38 ezres városban másfél ezer jogos lakásigénylést tartottak nyilván, amin a beköltözések miatt nem sokat javított, hogy 1955 elején 101 lakáskiutalás történt. Ráadásul ezek többsége nem új lakás volt, hanem részben a helyi vállalatok által átengedett raktárokból és irodákból kialakított otthon. Hetven évvel ezelőtt ugyanis szabályos hajtóvadászat zajlott a lakásnak alkalmas helyiségek után, olyan szinten, hogy „önkéntes levelezők” még a megyei tanács épületét is végig járták és az egyes szobákban lévő asztalokat számolgatták. (Fotó: Fortepan)

Hatvan évvel ezelőtt, 1965 februárjában több jelentős bontás is zajlott a városban. A Kossuth téren hozzáfogtak a mai könyvtár és múzeum közötti, alig hetvenéves emeletesház eltakarításához, ahol két évvel később adták át a jelenleg is ott álló társasházat. Folytatódott az akkori Beloiannisz és Ságvári út találkozásánál az 1905-ben épített szecessziós Kereskedelmi Bank épületének a szanálása is – 1965-ben a Magyar Nemzeti Bank járási fiókjaként hivatkoztak rá -, amire a mai Boldog Sándor István körút két szakaszának egybenyitása miatt volt szükség. És ugyancsak régi épületek tűntek el az SZTK-val szemben lévő Hősök tere környékéről is, aminek egyik áldozata a Csicsmány-féle ház volt. (Ha valaki tudja, melyik volt, kérem, írja meg!) A Hősök terének átalakítását egyébként „hazánk felszabadulásának” 20. évfordulója sürgette, amire „rendbe hozták” a teret, sőt fóliasátor alatt, hőbefúvó mellett dolgoztak a szovjet emlékmű renoválásán is. Az 1956-ban megrongált obeliszket 120 centivel toldották meg és új márványburkolatot is kapott, miközben a Táncsics utca végén zajlottak a Lenin-szobor felállításának előkészületei. (Fotó: Fortepan)

A bontások mellett persze építkezések és felújítások is zajlottak azon a hatvan évvel ezelőtti februáron, amikor egyébként olyan hideg volt, hogy a Verseghy udvarán folyamatosan működött a természetes jégpálya. Épült a MÁV kórház, a KISZ lakótelep a Hunyadi és a Rákóczi út között, sőt az előző évben indult Zagyva-híd rekonstrukcióhoz kapcsolódóan korszerűsítették a Beloiannisz és a Verseghy utakat is. Elkészült a Tisza szálló fürdőjének régóta húzódó felújítása, igaz néhány nappal a nyitás után elég komoly kritikát kapott a megyei napilap hasábjain az elvégzett munka. Az Árkád presszó tatarozását viszont nem tette szóvá senki, holott alig ez évvel korábban készült el a vendéglátóhely, ahonnan így néhány hónapra ki kellett költöznie a népszerű Irodalmi kávéháznak. (Fotó: Fortepan)

És, ha már szórakozás, akkor talán érdemes két másik, 1965 februárjában megjelent cikkből is idézni. Az egyik a Kossuth téri Helyőrségi Művelődési Otthon – korábban Népbank, később Sztár – vasárnap délutánonként rendezett ifjúsági és tánc klubjáról számolt be, amit a szerző szerint „két twist között a boldogság” jellemzett. A másik népszerű táncos helyről szóló cikk viszont nem a boldogságról, hanem a zsúfoltság okozta problémáról számolt be. A Ságvári Endre Megyei Művelődési Központban – a mai Boldog Sándor István körúton -, ugyancsak vasárnap délutánonként rendezett zenés délutánokon olyan tömeg volt, hogy a szerző „szardíniásdobozhoz” hasonlította az állapotokat. Ebben minden bizonnyal közrejátszhatott, hogy a hely akkoriban az Integrál zenekar törzshelye volt. (Fotó: Dombi Gábor gyűjteménye)

Szolnok első írásos említésének 900. évfordulóján, 1975-ben természetesen több beruházás is folyamatban volt a városban, így a február kapcsán csak a kevésbé emlékezeteseket citálnám. A jubileum tiszteletére például tatarozták az akkor húszéves Ságvári körúti házakat, miként a Szabadság téri Híd bisztrót is felújították, a közelében lévő Strand büfét pedig bezárták, hogy ott később elkezdődhessen a Kassai söröző kialakítása. Az előző évben végzett 32 millió forint értékű társadalmi munka elismeréseként a Hazafias Népfront (HNF) központjától félmillió forintot kapott Szolnok, amiből a kertvárosi gázcseretelepet építették meg. (Erre is kíváncsi lennék, hogy hol lehetett.)

Talán az 1975. februári beruházások két véglete – már, ami az értéket illeti – az akkori Víz- és Csatornamű Vállalat nagyberuházása és a helyi köztisztaságért felelős tanácsi cég beszerzése lehetett. Előbbi ugyanis ekkor kezdte el a Tisza-part közelében a három víztározó közül az első zsaluzását, ami egy több éven át zajló nagyberuházás fontos része volt. Utóbbi pedig 100 darab kuka kihelyezéséről adott hírt, amit a József Attila út és a Tisza-híd között helyeztek el, és talán némelyik még ma is megtalálható a városban. Ezekhez képest inkább „kis színes hír”, hogy 1975 februárjára elkészült a szolnoki útfenntartó 3 ezer négyzetméteres üvegháza Alcsiszigeten, aminek a város virágellátása lett a feladata.

Negyven évvel ezelőtt, azaz 1985 februárjában már jóval kevesebb beruházásra futotta, de például a Tiszaligeti strand teljes közműcseréjére és 20 évvel a nyitásután egy új hévízkút fúrására tellett. Ugyancsak futotta a Szolnoki Galéria második felújítására, igaz ez majdnem három évig húzódott, így 1985 elején Victor Vasarely képeit láthatta ott a közönség. Más egyébre oly annyira nem futotta, hogy a Széchenyi lakótelepen építendő középiskolához kötvénykibocsátással próbált pénzt szerezni a város, amit az Állami Fejlesztési Bank bonyolított le 6,38 millió forint értékben. A 8 éves futamidejű városi kötvényre 11%-os kamatot ígértek, és a városházi jegyzés megkezdésénél Járai Zsigmond, későbbi pénzügyminiszter és jegybankelnök képviselte az állami pénzintézetet. Ilyen körülmények között talán érthető, hogy 1985-ban az is hír lehetett a helyi napilapban, hogy a Kassai sörözőben sramli váltotta fel a gépzenét.