Képzeljék el, hogy nagy nehezen találnak egy szimpatikus vízvezetékszerelőt, akit azzal bíznak meg, hogy az otthonukban, a saját pénzükön, önök helyett – mert dolgoznak, gyereket nevelnek, nem akarnak ilyesmivel foglalkozni, netán bevallják, hogy nem értenek hozzá – javítsa meg a csöpögő csapot! Ám ahelyett, hogy dolgozna, elkezdené önökkel megosztani a nagyvilág híreit, netán a víz- és gázvezetékszerelők szaklapjának érdekesebb cikkeit, vagy csak valamelyik pókfaj petézésének az érdekességeit. Közben meg persze a csap csöpögne, a vízóra feleslegesen pörögne. Mit mondanának egy ilyen vízvezetékszerelőnek? „Jó ember, nem ezért hívtuk, nem ezért fizetjük!” De példálózhatnék pékkel is, aki ahelyett, hogy reggelre kenyeret sütne, más pékek sikereiről vagy kudarcairól, azaz pirosra sült vagy szénné égett kenyereiről számolna be, két jó hír között, hogy például megjött a liszt, vagy amúgy van áram a pékségben. Felkopna az állunk.
Miért nem csinálja mindenki azt, ami a dolga? Főleg azok, akiknek mások bizalmából, másoknak tett ígéreteik miatt kellene dolgozniuk.
Tudom, hogy maradi vagyok, aki azt gondolja, egy helyi képviselőnek nem bármilyen minőségű hírek megosztása, terjesztése, magyarázása a dolga, hanem, hogy olyasmit csináljon, aminek hírértéke van, amiből érdemes hírt gyártani. Azaz például sikerült elintéznie, hogy Szolnok utcáin ne kelljen bokáig galambszarban járni, hiszen a világ számos másik településen sem kell. Vagy, minden értintett bevonásával egyeztetést kezdeményezett arról, miként lehetne normalizálni a vasútállomás előtti parkolást. Netán magában vagy többen eredményt értek el a Tiszaligeti strand megnyitásának biztos időpontjával kapcsolatban. De nem akarok ötleteket adni, mert lenne tennivaló bőven. Miközben úgy tűnik, hogy Szolnok önkormányzati képviselőinek többsége – tanulva sikertelen gombnyomogató országgyűlési képviselőtől – ahelyett, hogy tenné a dolgát, tájékoztatási túlmozgást végez, és többségében olyasmit közöl, oszt meg, ami nem az ő feladata. Vagy valamiféle orákulumnak képzelik magukat? Netán azt hiszik, hogy választóik számára már csak ők jelentik az ablakot a világra?
Persze lehet azzal védekezni, hogy minderre azért kényszerülnek, mert nincs működő tömegtájékoztatás. Szép feladat az újbóli megteremtése. Vagy azt mondani, azért kell önkéntes hírügynökséget játszaniuk, mert a meglévő országos és helyi tömegtájékoztató csatornák (tévé, rádió, újság, hírportálok) egyoldalúak. Még szebb feladat, különösen Szolnokon az objektív, mindenkihez szóló, mindenkiről szóló helyi médium(ok) megteremtése. Mert, ne adja ég, de a mégis megépülő elektrolitgyárban egyszer, véletlenül, szabotázsból történik valami baj, azt honnan fogjuk megtudni? Valamelyik képviselő közösségi oldaláról? A fél város elpusztul, mert nem hisznek annak a képviselőnek. Fel kellene ébredni, hogy a katasztrófa szélén táncolunk, amihez a talpalávalót pont a képviselői túlmozgásból adódó, a közösségi oldalakat elárasztó „hírek”, és az ezek sajtónak látszó termékekben való utánközlési szolgáltatják.
Valamilyen okból rendszeresen nézem a spanyol közszolgálati televízió híradóit. (A moszkvait és a pekingit még nem kötelező.) És azt látom, hogy regionális, olykor piszlicsáré ügyekben is rengeteg újságíró kérdez – nemcsak kiválasztottak -, a politikusnak látszó egyének pedig válaszolnak. Nem ők kérdeznek, közvetítenek, kommentelnek! Nem, hiszen ők a hírek tárgyai. Miként ott talán a vízvezetékszerelő is vízvezetékszerelő és a pék is pék. Ahogy egy normális országban szokás.
Nem szeretnénk újra egy normális országban élni? Olyanban, ahol mindenki azt csinálja, ami a dolga, amihez ért. Tudom, hogy ehhez sok mindennek kell változnia, de hát az emberiségnek a Holdra is sikerült eljutnia, ami ugye nem azzal kezdődött, hogy Neil Armstrong elmondta híres mondatát a kicsi és a nagy lépésről. Azt is tudom, hogy aki elkezdi, az kezdetben óriási hátrányban lesz, de valakinek, valahol, valamikor csak el kellene kezdeni.
Vagy hagyjuk a fenébe az egészet! Legyen az az információ, az igazság, amit választottunk elénk tol. Higgyük el, higgyünk benne, és veregessük a vállát, hogy milyen remekül teszi a dolgát. Hol is olvastam már ilyesmiről? Mi is lett a vége?
