Én csak utazni akartam. Mert már öregedőben vagyok, és igyekszek minden percet hasznosan tölteni: kényelmesen akartam utazni. Úgy, hogy a nyári melegben, Budapest-Szolnok viszonylatban is dolgozni tudjak. Ráadásul nekem azt ígérték, hogy ez sikerülhet. Én meg naiv magyar birkaként újra elhittem. És nem kevés pénzt fizettem is a szolgáltatásért, miközben az adóbefizetéseim egy részét is erre égetik el. (Bár, hogy mi a sok és mi a kevés pénz, az NER üléspont kérdése, mert az illetékes miniszternek egy prémium feláras IC jegy is legfeljebb csak annyi, amit egy festmény szögére költ a nem luxizós kastélyában.) Szóval csak kényelmesen akartam utazni Budapest Nyugati és Szolnok között, és mivel máshol már nem is volt hely, vettem egy első osztályú jegyet, prémium kiegészítéssel. (Újabb zárójel: úgy voltam vele, hogy a legutóbbi, 15 percen túli késés visszatérítését beáldozom, pedig még meg sem érkezett. De hát így mulat egy magyar „úr”!)
Minden bizonnyal a brüsszeli bürokraták, az Ukrajna felől majd-már érkező gengszterek, esetleg még mindig Soros György tehet róla, vagy egyszerűen csak én nem vagyok képes látni és felfogni hihetetlen sikereinket – miként azt még mindig tömegek teszik -, de a június 18-án 16.20-kor induló Tokaj IC-re nem sikerült első osztályú kocsit akasztani, így akinek drágább jegye volt, felülhetett egy régi-régi – Vivát Csanádi és Urbán! – termeskocsiba, amiben természetesen légkondi soha nem is volt. (Igaz, takarítószemélyzet sétált az ülések között! Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Magyarországnak!) Sőt, hogy teljes legyen a Magyar Államvasutak igényes szolgáltatása, ebben a bizonyos szakadt másodosztályú kocsiba a helyjegyeket is eladták előre. (Tankcsapda rajongó a MÁV! Üljenek a lányok a fiúk ölébe!) Persze joggal kérdezhetik, hogy de elindult a vonat?
Haladunk. És közben a legnagyobb közösségi oldalon az első hirdetés, ami szembejön, a MÁV 10 vállalása. A vasutat ugyan nem – pontosítok ezt sem – tudják működtetni a srácok, de kommunikálni (ua.: közös pénzt magánzsebekbe csorgatni) azt nagyon tudnak. Ha azt mondjuk, hogy a MÁV egyre jobban működik, az úgy is van. Ha Brüsszel miatt leszünk lassan mindenben az utolsók Európában, akkor az úgy is van. Ha nekünk a Pride a legnagyobb problémánk, mert, ha az nem lehetne, akkor minden sokkal jobban működne, akkor az úgy is van. És már nem is kell milliárdokkal gazdagítani a NER lovagokat, az egyszerű szavazó is képes lerománozni mindenkit, aki nem a jelenlegi kormánypárt országában képzeli el a jövőjét. Az igazság gyertyái itt csonkig éghetnek, a fénynél itt mindig lesz valami, ami gyorsabb. És lehet abban hinni, hogy a másik oldal se csinálná jobban, ráadásul az mind hazaáruló, és háborúba akarja sodorni az országot. Ugye, ugye! Működik. (Ezért kell elsorvasztani az oktatást. Gondolkodó ember kérdez, kételkedik. És esetleg emlékszik, hogy mit ismételhet a történelem.)
Pedig csak normálisan szeretnénk élni. És például normálisan, normális vasúton utazni. Mint lassan Európa minden országában. Harminc éve, mióta először járhattam be vonattal Európa egy részét azt gondolom, hogy a vasút egy ország legjobb tükre. Ha tudni akarod, milyenek az ottaniak, hogyan működik az állam, csak vonatozz! Magyarországon ne, mert itt másból is pontos képet rajzolhatsz. Egészségügy, oktatás, közművelődés, kisebbségek helyzete, szociális háló? Kár sorolni. Ennek az országnak a 21. százada elveszett.
De Lázár János még optimista. Van az a pénz, amiért egyeseknek korpásodik a haja, másoknak meg fáj a luxizás.
Végül is előre megyünk, nem hátra. Mármint a Nyugatiból süvítünk Szolnok felé. Az ablakok lehúzva, a zaj és a huzat parádés, talán megúszom nyakfájás vagy fülgyulladás nélkül. És majd a helyjegy árát is visszatérítik. Tehát kár sem ér. Meg hát máshol háború van, árvizek tombolnak, éhínség, és ki tudja még, hogy mi minden történik. És akkor nekem az a bajom, hogy nincs elsőosztály az IC-n?
A gyengébbek kedvéért: nem. De hát a Titanic sem egy jégkristálytól került hullámsírba, ráadásul a zenekar is játszott az utolsó pillanatig, és még pezsgőt is szolgáltak fel, egyesek pedig rémhírnek minősítették a közelgő katasztrófát.
Így élünk. De miért nem akarjuk Jánosnak, a Jánosoknak elárulni, hogy nem megy ez (sem) nekik? Ne akarjuk megbántani őket? Óvjuk őket a kudarctól? Lassan ideje lenne magunkkal is törődni!
