2025.08.27. (szerda)

Elfelejtett ünnep

Elfelejtett ünnep

Dátum:

Én is elfelejtettem. Nem is akarok másokat hibáztatni amiért jó ideje nem emlékeztetnek rá. Pedig bő harminc éve még mekkora bulik voltak Szolnokon is ezen a napon. Emlékszem, egy ilyenen láttam először Somló Tamást közelről. És tegye fel a kezét, aki a fővárosba utazott ingyenes koncertre!

Úgy nőttem fel, hogy a környezetemben mindenki nagyon tudta szidni és utálni az ideiglenesen hazánkban állomásozó ruszkikat, de senkiben fel sem merült annak a lehetősége, hogy még a mi életünkben – beleértve a legfiatalabbakat is – szedik a sátorfájukat és elhagyják az országot. Úgy jutottam el az érettségiig, hogy az volt a természetes, hogy a Százados úton, a Vörös csillag úton, a Besenyszögi úton szovjet laktanya van, hogy szilveszterkor két órával éjfél előtt már lövöldöznek, hogy olykor rozoga orosz rendszámú autók csalingáznak az utakon. Embert nem ismertem, aki nem mosolygott az ócska technikán, sajnálta a szerencsétlen kiskatonákat, vagy éppen kihasználta a tulajdonképpen a Kreml vöröscsillagát is eladó tiszteket. És olyan sem volt, aki a jövőjét a Szovjetunióban vagy valamelyik baráti szocialista országban képzelte el. Aki ma ilyet mond, az hazudik, vagy igazodni próbál.

Miként az is, aki azt mondja, akkor jobb volt. Tessék Trabantra cserélni a Suzukit, két tévécsatornát nézni fekete-fehérben, útlevélért ácsingózni és a határon görcsbe szorult gyomorral átmenni! Ha akkor annyival jobb volt, akkor miért nem Ungvárra és Kolozsvárra járt mindenki bevásárolni, Bécs meg Isztambul helyett? Ha akkor annyival jobb volt, akkor miért mindenki az amerikai filmekért, zenékért lelkesedett és nem a kortárs szovjet és szocialista alkotásokért? Értem én, hogy sokan akkor voltak fiatalok, és az idő sok mindent megszépít. Sőt azt is, hogy olcsóbb volt az egyféle kenyér, elvileg mindenkinek volt munkája – papíron és egységesen rosszul fizetve -, nem voltak ekkora különbségek szegények és gazdagok között (de voltak), és lehetne még fényezni az 1989 előtti éveket, mert persze, hogy voltak sikerek, és a legrosszabból hoztuk ki a legjobbat, miközben jóból lehetett volna még jobb is. De visszasírni, azért lelkesedni szerintem önbecsapás. Hazugság. Az utókor félrevezetése.

Megszállt ország voltunk. Igaz, közvetlenül nem sokat érzékeltünk belőle, de azért a többségnek voltak történelmi tapasztalatai: Kelet-Berlin, Poznan, 1956, 1968, lengyel események. Tudtuk a helyünket. Működött a proletár internacionalizmus. És bár a nyolcvanas években már senkit nem vitt el a nagy fekete autó, nem volt jegyrendszer, Brezsnyev viccet is lehetett mondani, de azért, ha egy rendőr szembejött, nem az volt az első gondolat, hogy értünk van.

Örülök, hogy már majdnem felnőtt fejjel élhettem meg azokat az éveket, amikor az a rendszer összedőlt, amikor Grisáék az összes Volgát és Ladát felvásárolva Záhony felé vették az irányt. A szétröhögött április 4-e és november 7-e után nemcsak március 15-ért és október 23-ért tudtam lelkesedni, de június 30-ért is, ami akkor még nem volt törvénybe iktatva. Bennem a mai napig él az az 1991. június 19-ei kép, amikor az új Volga áthajt Záhonynál a Tisza-hídon. És évekig tudtam ünnepelni a magyar szabadság napját. De nem tudom, ez mikor tűnt ez el? Vajon akkor, amikor hivatalos ünneppé tették? Vagy, amikor kezdett bennünket a nagy medve egyre jobban a keblére szorítani? Nem emlékszem. Mert megszokott lett a szabadság. Oly annyira, hogy már nem akartuk ünnepelni.

Csak nehogy késő legyen újra elővenni ezt az ünnepet!

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Párizsi metró

Az elmúlt napokban azért nem frissült a blogSzolnok, mert a párizsi földalatti 1-es vonalán voltam metrókocsi-vezető. Remek elfoglaltság, ugyanis sok mindent másként láthat - nemcsak a szemével - az ember a szerelvény szélvédője mögül. Ráadásul Bartók és Brassai is szembejött.

Országkirándulás

Különös megvilágításba kerül Magyarország, ha az ember osztálykirándulóként próbálja egy részét felfedezni. Kiderül, a legtöbb múzeumban csak a látogatók nem hiányoznak, a fotózás ördögtől való, a szolgáltatók többsége meg igyekszik mindent megoldani okosban. Példamutató.

bSZ2011: Nekem ő Cecília

Ahogy a szüleimnek Honthy Hanna a Csárdáskirálynő Cecíliája, nekem örökre Sebestyén Éva. És az a színésznő, aki először mutatta meg karnyújtásnyira tőlem, miként lesz egyetlen perc alatt a civilből művész, és hogy az igazi színész, egy erdő közepén is színpadot tud varázsolni.

A blogSzolnok bezár

Bár ez egy szubjektív élményportál (próbált lenni eddig), most mégis eljött az a pillanat, amikor objektív döntést kell hozni (és erről az olvasókat is illik tájékoztatni). De erről a dologról nem lehet máshogy, csak sablonokban beszélni. Ezért inkább a végére még ideteszek egy távoli történetet.