Nem művészi koncepció. Szándékos vagy véletlen baleset. Elszenvedője egy Kossuth téri pad. Amire így már nem érdemes ráülni. És így már nem is pad. Hát mi? Szégyen. A város közepén.
A Madách köznél sikerült úgy leparkolnia ennek a Saab-nak, hogy pont elállja a sikátor járdáját. A kerékpáros anyuka örülhetett a tehetséges sofőrnek, akinek csak egy kicsit kellett volna előbbre mennie, hogy senkit ne zavarjon. De hát a drága autót nem mindig a szellem nagyságai vezetik.
A kisebb gyerekek különböző tematikájú matricáskönyvekben gyűjtik kedvenc kis képeiket: állatokról, focistákról, tájakról. Sok szolnoki közlekedési táblát elnézve viszont úgy tűnik, a nagyobbak már nem kapnak ilyen gyűjtőalbumokat, pedig ők is szeretnek ragasztgatni. Lehet, hogy a táblák fel is vannak osztva, hogy tuják, melyik kié? Netán még cserélgetnek is a ragasztás előtt? Marad a gyerek, ha játszik!
Tudom, hogy a Szapáry utcai egykori Nemzeti Szálló épülete magántulajdon. És nekünk csak annyi közünk van hozzá, hogy nézhetjük a sorsa alakulását. De ha már a földszintjén lévő bankokat nem zavarja, mi történik a fejük fölött, valaki szóljon a tulajnak, hogy az erkélyajtó nyitva, több ablak betörve. Így drága lesz életet lehelni ebben a szép épületbe. Pedig a kívülállók többsége bízik benne.
Többször háborogtam azon, hogy az önkormányzti képviselőinkről szinte semmi sem derül ki a város honlapján. Aztán november körül megjelentek ez első életrajzok az önkormányzat/közgyűlés/képviselők ül alatt. Ám lassan négy hónap is kevés volt ahhoz, hogy teljes legyen a lista. Pártállástól és a mandátumszerzés módjától függetlenül vannak még képviselők, akik annyival nem tisztelnek meg bennünket, választókat, hogy néhány alapvető dolgot elmondjanak magukról. Megtehetik.
