Árad a folyó, hozza hozzánk a fentebbi szakaszok mentén élők szemetét. Valamit lerak belőle, valamit felvesz a mi szemetünkből, és viszi tovább, amíg bírja. Huszonhárom éve majdnem kinyírtuk a folyót. Évente egyszer emlékezünk is erre. A maradék 364 napban pedig ugyanúgy szemétlerakónak és kukásautónak használjuk, mint évtizedek óta mindig, amióta csak szemetet termelünk. A Tisza takarít. Helyettünk. Mi meg ezt tekintjük természetesnek.

Nem szeretném tudni, hogy milyen előzmények után került egy tucat férfinadrág a Mátyás király úti házsor előtti egyik fára. Mivel még nincsenek levelek, a gatyák jól láthatóan lógnak és lengedeznek több emelet magasságban. Nem tudom, kié voltak a gatyák. Azt se, kié a fa. Így tippem sincs, meddig tartoznak össze. Ha sokáig, akkor faraghatunk erényt belőle, és hirdessük, Szolnoknak gatyafája is van! Ami felhívja a figyelmet a családon belüli konfliktusok veszélyeire?

Bő egy éve lehet, hogy elkészült a Szapáry utca új járdája. Aminek a Baross utca és a Kreutzer köz közötti szakasza úgy van összeköpködve, mintha valami belső kínai falu piacán lennénk. Igaz, nálunk a köpetek nem száradnak fel, hanem széttaposott rágók képében ott virítanak a sárga műkövön. Kereshetünk összefüggéseket a környék üzletei és a járda állapota között, de ez az undorító helyzeten nem változtat. Biztos, hogy köpni kell?

Ismét úgy csinálunk, mintha valamit rendesen megcsináltunk volna. A torkolatnál lévő Zagyva-híd, az uniós Szolnoki Vár projekt részeként új lámpákat és korlátokat kapott, ami tényleg szép új ruhát kölcsönöz az idén 98 éves műtárgynak. De mi van a ruha alatt? És, ha egyszer lesz valahonnan pénz a kevésbé szem előtt lévő, de fontos részek felújítására, akkor mi lesz az új ruhával? Vagy mi vagyunk gazdagok, vagy az Unió hülye.