A Tiszaparti sétányon ülő férfialak talán a tanulást jelképezi. Egy ideje sötéten látja a jelent és a jövőt? Vagy csak elborult, mert nem tudja eldönteni: kis világunkban kire is mondhatjuk, hogy sötét?

Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?

A kisebb gyerekek különböző tematikájú matricáskönyvekben gyűjtik kedvenc kis képeiket: állatokról, focistákról, tájakról. Sok szolnoki közlekedési táblát elnézve viszont úgy tűnik, a nagyobbak már nem kapnak ilyen gyűjtőalbumokat, pedig ők is szeretnek ragasztgatni. Lehet, hogy a táblák fel is vannak osztva, hogy tuják, melyik kié? Netán még cserélgetnek is a ragasztás előtt? Marad a gyerek, ha játszik!

A Milléren még fellelhető, egykor szebb napokat látott Vízügyi Múzeum lassan, de biztosan pusztul. A Hoffherr traktor évek óta nincs már a helyén, így nem lehet tanúja az egykor gondosan összegyűjtött eszközök és berendezések eltűnésének, szétkorhadásának. Néhány honlap még létező kiállítóhelyként utal a különleges szolnoki gyűjteményre, de reméljük, a kirándulók kedve az aszfaltot csak nyomokban tartalmazó odavezető úton elmegy a látogatástól, így valamivel kisebb a szégyenünk.