2025.12.1. (hétfő)

Margaréta one man show

Margaréta one man show

Dátum:

A Margaréta Pizzéria élvezetéhez kellett egy trükköt találni. Amióta ez működik, sokkal szívesebben járunk a Pólya Tibor utcára nyíló, tabáni vendéglőbe. Amelyik egy igazi one man show.

margareta-2_400Lehet, tévedek, de emlékeimben úgy él, hogy a Pólya Tibor utcai pizzéria volt az első ilyen jellegű intézmény a városban. Pici, olaszos étterem, ahol viszonylag sok pizzából – feltétből – lehetett választani már akkor is, amikor ez még Pesten sem volt megszokott. Régen ez igazi különlegességnek számított Szolnokon.

És az elmúlt két évtizedben a Margaréta Pizzéria nem sokat változott. Ami nem baj. Továbbra is a város legkisebb étterme: talán ha húszan elférnek a sorház nappalijában kialakított helyiségben, amit a kerthelyiség maximum ennyivel tud még megtoldani. Persze ennyi vendéget én még soha nem láttam benne, ami nem is gond, mert félő, hogy a nagyobb tömeget nem bírná a személyzet.

A Margaréta Pizzéria egyik különlegessége ugyanis a személyzet. Hogy az pontosan hány főből áll, el nem tudom képzelni. Az elmúlt két évtizedben én mindig csak azt a kedves, szemüveges urat látom a placcon. Én ott mástól még nem rendeltem, de azon se lepődtem meg, amikor házhoz szállítást kértünk, és a gyönyörű, régi, eredeti barna 244-es Volvóból is ő szállt ki kezében a dobozokkal. Ezek alapján nem lepődnék meg azon sem, ha a pizzákat is ő készítené, ami némi magyarázattal szolgálna az évek óta változatlan ízekre is. Amit szeretek.

Persze a Margaréta Pizzéria rákfenéje is ez az egyszemélyes működés. Aki próbált már éhes kiskorúakkal étteremben kulturáltan viselkedni, az könnyen megérti, hogy miről beszélek. Az érkezés és a megrendelt ételek asztalra kerülése között eltelt idővel arányosan csökken a jól viselkedési együttható. És hiába magyarázzuk, hogy ez az a finom pizza lesz, amit mindenki szeret, amíg az nincs az asztalon, nem vagyunk egy minta család.

De nem azért vagyunk, hogy a problémákat megoldatlanul hagyjuk. A párom szülei találtak egy zseniális megoldást a gondunkra. Ha tudjuk, hogy a Margarétában akarunk a gyerekekkel vacsorázni, körülbelül a várható érkezés előtt fél órával odatelefonálunk, bediktáljuk a rendelést, és azonnal jelezzük, hogy nem kérünk házhoz szállítást, inkább mi megyünk házhoz, mármint vendéglőhöz. És kényelmesen felöltözünk, vagy elintézünk még néhány apróságot, és miután beléptünk és leültünk, már szinte azonnal jön is a megrendelt ételünk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Sokat látott helyen

Működött már itt gyógyszertár, könyvesbolt, fagyizó, számítástechnikai szaküzlet, telefonos cég. Mivel azonban maga az épület legalább százhúsz éves, biztos, nem teljes a felsorolás. A Lipóti pékség asztalától az őszi várost nézve csak remélem, hogy egy darabig nem kap új funkciót a hely.

Tejes öröm a piacról

Ez nem az a hely, amit azért keresünk fel hetente, hogy ott lakjunk jól. Ez a hely az a kihagyhatatlan szombati program, ahonnan egy hétre való élvezetet viszünk haza. Ez az a tejes bolt, ahol a leghosszabb a sor a szolnoki piacon. Higgyenek a többieknek!

Második terítés

Tavaly nyár végén jártam ott utoljára, és - mint megírtam - nem voltam elragadtatva a teljesítményüktől. Szombat este ismét lementünk, főleg a több mint ötvenféle palacsinta ígéretének engedve. Vannak pozitívumai a gyaloghídhoz közeli Andanténak.

Hétköznapok becsülete

Sokkal több hétköznapi ebédet fogyasztunk, mint ünnepit. Emiatt érdemes megbecsülni azokat a helyeket, ahol a hétköznapokat is tisztességesen, sőt vállalhatóan és szerethetően oldják meg. A jó konyhát, a normális árakat, a rendes kiszolgálást, azaz a becsületes munkát visszaigazolja a közönség.