Valamikor a kilencvenes évek elején ebben a Somogyi Béla utcai épületben is működött az Ifjúsági Iroda. Azt hiszem, ez a harmadik helye volt a 80-as években alapított, nagyszerű helynek. Ez a jobb sorsra érdemes ház - oly sok szép szolnoki épülettel együtt - lassan másfél évtizede áll üresen és pusztul feleslegesen.

Koszorú, koszorú, miért vagy olyan szomorú? Mert a neved szolnoki koszorú? Mert a helyed négy és fél hónappal a használatod után, a veled megkoszorúzott park bokrai alatt van? Nem vigasztal, hogy ez minden évben így történik Szolnokon? És az sem, hogy a város emlékműveinek tövei tele vannak hozzád hasonló, több hete-hónapja elszáradt, méltatlan koszorúkkal? Közös szégyenünk, hogy ünnepélyesen koszorúzni tudunk, de valóban, egy-egy ünnepségen túl emléket ápolni még nem.

"Üres üveg, az utcán szerteszét, rá se ránts, ha nincs üvegbetét!" - Énekelte Hofi Géza 1985 szilveszterén a Piál a Föld című paródiájában. A dal eredetijéhez (We are the World) nemrég egy miskolci gimnázium forgatott klipet, nem kis webes sikerrel. Azt hiszem, hétvégenként Szolnokon Hofi paródiájához lehetne egy nagyon szomorú, de talán hasonlóan népszerű kisfilmet készíteni. Mert a belvárosban rengeteg üveg hever szerteszét. Komoly képanyaggal tudok szolgálni a leendő filmhez.

A járdán apró fehér körök. Körök, amelyek jelzik, időnként hol ácsorognak sokan. Sokan olyanok, akik ácsorgás közben rágnak. Rágnak rágót, ami idővel ízetlen lesz, ezért szabadulnak tőle. Tőle, az élelmiszeripari hulladéktól, ami a földre hull, elterül, ragad és marad. Marad és mint valami szétszórt üzenet hirdeti, hogy itt köpködni szokás. Köpködni a földre, Szolnok belvárosában!