Ez most egy ismétlés, hogy bemutassam: tévedtem. Két év alatt sem szakadt be az úttest a Mártírok útján, a "dohányfermentáló" közelében. A fotó ma is készülhetett volna. Két éve ugyanis csak süllyed az úttest, amire az autósokat tábla figyelmezteti, a buszon utazókat meg a jármű és a fejük bólintása. Mennyivel lennénk előbbre, ha két évvel ezelőtt kijavítják itt az utat? Lehet, ez egy kísérlet arra, hogy kiderüljön: milyen mélyre süllyedhetünk még?

Néha azt gondolom, hogy ha az Unió gazdagabb felének polgárai sejtenék, mi mindenre dobták ki a pénzünket a segítségünkkel, akkor ők kezdenének akciózni ellenünk. A Tiszaligetben például lassan egy évtizede pusztul vagy hatvan darab - újonnan beszerzett, de szerintem, soha sem használt - kerékpár, amiket még sok-sok névvel ezelőtt szerezhetett be a helyi felsőoktatási intézmény. Hány támogatási ciklusnak kell elmúlnia ahhoz, hogy felszámolódjon Szolnok legszomorúbb kerékpártárolója? Mondjuk valami nemes cél érdekében.

A Balaton északi partján, Ábrahámhegyen - meg még néhány helyen - volt egykor a Szolnok Megyei Tanácsnak egy üdülője. Gondolom, sok gyerek, azt meg tudom, hogy sok idős otthonban élő nyugdíjas tölthetett itt néhány felejthetetlen napot. Hogy legutóbb mikor, gőzöm sincs. Idén viszont biztosan nem, hiszen jelenleg az üdülőben - amit lehet, hogy mára privatizáltak - a gaz az úr.

163 éve ide futott be az első vonat Pestről. 13 éve renoválták az egykori szolnoki indóházat. Azóta pedig lassan, de biztosan szétrohad. Milyen gazdagok vagyunk!