A Tiszaparti sétányon, a Tiszavirág-híd lábánál megtörtént a csoda. Egy piciny csemetefenyő nem akarván elpusztulni, inkább leküzdött minden akadályt, felkúszott a sötét jelzőtábla-csövön, és a fényre ért. Kibontotta ágait, a Nap felé fordult, és élvezte a szolnoki hideget. Onnan fentről, a táblaoszlop tetejéről nézett le megdöbbenve a csodálkozó szolnokiakra: "Bevettétek?!"

"A Molnárfecske-telep Szolnok legjelentősebb természeti értéke, az épített környezet és a természet együttélésének szép példája. Az ország legnagyobb ismert fészkelő telepe 1980 óta védett. A legtöbb fészek a Ságvári Endre körúton található..." Fészket még találtam, fecskét is láttam, de a védett telepre utaló emléktáblának jó ideje nyoma veszett. Igaz, nem a Ságváriról, hanem a Boldog Sándor István körútról, a piac közeléből. Nesze neked értéktár!

Lehet humor, lehet street art, lehet kedves fricska vagy ordenáré szemétség az egykori pártház mögött álló - térdelő - Ivó lány kezébe törött poharat rakni. Avagy mindez lehet a belvárosi átmulatott éjszakák jelképe, üzenete, összefoglalója vagy a bulikból kimaradó városlakók képletes képen törlése. De nem lehet csak egy törött pohár, meg egy szobor, meg egy város külön-külön!

Két hete éktelenkedik egy horogkereszt a város legforgalmasabb pontján. És onnan 50 méterre, a gimnázium falán egy másik mocsok. Ezekkel együtt kell élnünk?