A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Egyesek szerint azért kell örülni a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiója tervezett elbontásának, mert legalább megszűnik a körülötte lévő szemétdomb. Támadt némi mozgolódás az épület körül, így még inkább láthatóvá vált az udvarára bedobált szemét. Kérdés, hogy az ott kinek a szemete? Na meg az is, hogy a szemetelés megszüntetésének a legjobb módja-e, ha e történelmi épület helyére parkolóházat építünk? Gondolkodjunk!

Korábban arról volt szó, hogy idén májusban elkezdődik a 40 éves szolnoki vasútállomás felújítása. Ráférne, de nem kezdődött el. Hacsak azt nem tekintjük felújításnak, hogy a peronokon pár hónapja világoskékre festett padokat átfestették sötétkékre. Vállalhatatlan minőségben. Van ahová nem jutott sötétkék festék, így kivillan a világos. Igaz, az összkép - sajnos - illik a pusztuló vasútállomáshoz, Szolnok egyik kapujához.

Nem vagyok szakember és hozzáértő sem, csak egy szimpla kerékpáros, aki olykor használja a Vegyi lakótelep mögötti bringautat. Nekem nem jön be, hogy az aszfalt és a fű közé fehér követ szórtak. A kő egy része - vagy a fűnyírástól, vagy más okból - az aszfaltra került. Ami se nem túl biztonságos, eséskor meg nem túl kellemes. De valakinek biztos megérte, és még magyarázat is van a hülyeségre.