A Várkonyi tér névadójának szobra mögött - ami a Szántó körút elején áll - bő 45 évig volt egy tábla, ami némi magyarázatot adott arra, ki is volt Várkonyi István. Nem volt túl informatív, de némi eligazítást mégis lehetett olvasni. A társasház hungarocelezése azonban eltüntette. Reménykedtem, hogy a munkák végén visszakerül, de úgy tűnik, ismét szegényebbek lettünk egy emléktáblával.

Ezelőtt 74 évvel Szolnok már javában "készülődhetett" XX. századi történelmének legapokaliptikusabb időszakára, két birodalom hatalmas hadseregeinek összecsapására. Mindkét oldalon és a köztük rekedt városban is rengetegen elpusztultak, amire a Hősök terén álló Golgota című kompozíció emlékeztet. Már azt, akinek sikerül erről valamit elsajátítania. Akinek nem, az festékszórót ragad, és rajta hagyja a szellemi ürülékét az emlékművön. Ezúton szeretnék gratulálni a primitív lénynek, remek szüleinek, eredményes munkát végző pedagógusainak. Ezért ismételheti magát a történelem!

Még emlékszem a nyolcvanas évek közepén azokra a vasárnap délutánokra, amikor a Petőfi Rádió sorolta a hétvégi eredményeket, és ilyenkor a Szolnoki Cukorgyár focicsapatáról is említést tettek. Ez akkoriban volt, amikor a cégek közjólétébe - a profit maximalizálás helyett - még belefért egy pálya építése, majd a csapattal együtt a fenntartása. Az én gyerekeim majd a pályák helyén létrejött kaszálókról mesélhetnek.

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Az időjárás egyébként is kiszámíthatatlan, a hó ahogy jön, el is megy. A jó szándék meg néha kevés. De hagyjuk a bölcsességeket! Maradjunk egy szimpla kérdésnél. Mégis mi volt a cél, amikor a belvárosban ösvényszerűen szórták ki a síkosságmentesítő anyagot? Szó se róla: érdekes minták keletkeztek a díszköveken. Vagy direkt ezt akarták? Nem vitatom: vidám pillanatokat okozott az ismeretlen alkotó.