Közel két hétig vártam, mi lesz a sorsa a zsinagóga, a Szolnoki Galéria Tisza felőli bejáratánál szétdobált ruháknak. Aztán beláttam, hogy ugyanaz, mint az ugyanott talán évek, de minimum hónapok óta gyűlő galambszarnak. Fél évszázada új funkciót kapott épület a bő évtizede átadott, számtalan díjjal elismert tér mellett. A szolnoki turistamágnes. Mit mutatunk meg magunkból és a városból? Persze, a hajléktalanok és a galambok tehetnek róla, meg az, aki szól érte, ahelyett, hogy eltakarítaná. Másoknak nincs is köze mindehhez.

Kár érte. A RepTár és a néhai tárház között, közvetlenül a Tisza-parti sétány mellett lassan, de biztosan pusztul az egykori szolnoki teherpályaudvar - szerintem - legalább százéves felvételi épülete. Alternatív hajléktalanszállónak tűnik, miközben az önmaga vasutas múltjára, a néhai tiszai hajózásra büszke város egyik ékszere is lehetne. Gazdagok vagyunk, hogy hagyjuk pusztulni. Vajon mi épül majd a helyén?

Ezelőtt 74 évvel Szolnok már javában "készülődhetett" XX. századi történelmének legapokaliptikusabb időszakára, két birodalom hatalmas hadseregeinek összecsapására. Mindkét oldalon és a köztük rekedt városban is rengetegen elpusztultak, amire a Hősök terén álló Golgota című kompozíció emlékeztet. Már azt, akinek sikerül erről valamit elsajátítania. Akinek nem, az festékszórót ragad, és rajta hagyja a szellemi ürülékét az emlékművön. Ezúton szeretnék gratulálni a primitív lénynek, remek szüleinek, eredményes munkát végző pedagógusainak. Ezért ismételheti magát a történelem!

A város egyik legszebb szecessziós épülete volt a valamikori Mezőgazdasági Takarékpénztár az Arany János és a Kossuth út sarkán. Nem a múlt században épült, hanem korábban. Az egy dolog, hogy a díszei mára elkoptak. De, hogy a csatornából fa kezdjen kinőni, az az igénytelenség jele. Pedig, akik használják, önmaguk méltatására tettek már emléktáblát a ház falára. Létrát viszont még nem találtak.