És vérlázító. Vannak kiállítások, amelyeknek olyan mélyen van a színvonala, hogy nem szabad róluk írni. Az Agórában látható Magyar rocklegendák a kétes eredetű fotóival, kisiskolásokat megszégyenítő installációival, jó ízlést sértő festményeivel, érthetetlen koncepciójával minden eddig látottat alulmúl. Ezt így ne lehet, nem szabad. Ez méltatlan a helyhez, a magyar rockzenéhez és a megidézett zenészekhez, akik csak eszközei egy elszabadult hajóágyú magamutogatásának. Kerülendő!

Szeszélyes és csapadékos a június. Ezt fűkaszával és kaszát fogó emberrel se lehet bírni. Avagy tekintsük extra szolgáltatásnak, szolnoki turisztikai attrakciónak, hogy a déli városrészben embermagasságú gazdzsungelen át vezet a kerékpárút. Nem csodálkoznék, ha valamelyik bozótból Sir David Attenborough lépne ki kamerával, mert itt forgatja a legújabb, vadvilágban játszódó természetfilmjét.

Mármint ennek a szép régi lámpatestnek az alja a Hősök terén, az SZTK előtt. Ahogy elnézem, a benne lerakódott szemét, levelek vagy fészek lehetett a lecsúszás oka. Világítani így is világít, maximum a szépérzékünket sérti. Ebben meg nem vagyunk egyformák. A lámpa gazdájának a szépérzéke biztos, a búrával együtt csúszott le.

Négy évtizede még az volt a hír, hogy már majdnem száz nyilvános telefonfülke működik Szolnokon. Napjainkban meg talán az lehetne a szenzáció, hogy akad egyetlen egy a városban, amelyik vállalható állapotú. A Jubileumi tér sarkán már csak a duplafülke áll, készülék sincs benne, de kiválóan alkalmas feszültség levezetésére, grafikai vágyak kiélésére és bérrollerek elhagyására. Lehet, hogy kezdeni kellene a régi telefonfülkékkel valamit. Mert a világ tovább változik.