Ha ellopták az baj. Ha nem ellopták, csak leszerelték, akkor meg félmunka. Ami sem a telefontársaságnak, sem a városnak nem válik dicsőségére. Főleg Szolnok főterén, az adventi falu közelében. Sose értettem, miért éri meg egy munkáért többször is kiszállni. Másik részleg szereli le, mint aki újat hoz, vagy elbonthatja a felesleges fülkét? Avagy csak generálni kell a munkát, hogy legyen még jó sokáig? Mert akkor nem baj, nem félmunka, hanem kis magyar abszurd.

Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.

Ismerik a mondást, miszerint a hídon akkor kell átkelni, amikor odaértünk? Ha marad a csapadékos, de napos idő, akkor előbb-utóbb szolnokosítanunk kell a mondást. Valahogy úgy, hogy ha odaértünk a belvárosi Tisza-hídhoz, az átkelés előtt gyomláljunk kicsit. Mert előfordulhat, hogy különben nem találjuk meg a hidat.

Tisztelem azt, aki dolgozni akar. Azt meg pláne, aki a munka lehetőségét is maga teremti meg. Azt pedig elismerem, hogy kezdő vállalkozóként drága dolog hirdetni. Mindezekkel együtt nem vagyok biztos abban, hogy egy olyan vállalkozóra bíznám a kertem gondozását, aki a hirdetését fákra szögezi fel. Nem egyre! Az egész város tele van az ilyen plakátokkal.