Még néhány év és megnyitható az első szolnoki guanó bánya, így a város már nemcsak a műtrágya, de a magas foszfor- és nitrogéntartalmú, állati eredetű talajjavítóról is híres lehet. Addig már csak azt kell megoldani, hogy a Szapáry és a Kreutzer köz - egykori Sütő köz - sarkán megnyíló bánya ne fertőzze meg és pusztítsa ki a város lakosságát. Ám ettől nem igazán kell tartani, mert mind a helyi közterületesek, mind a közegészségügyi szervek hasonló módon tesznek madárürülék felhalmozódására a megyeszékhely közepén, mint maguk a szárnyasok. Büszkén jelenthetjük: Szolnokon ma még "sz@rnak, bajnak nincs gazdája", zavartalanul épülhetnek a guanó-hegyek.

Van a belvárosi Mészáros Lőrinc utcában egy furcsa, magára hagyott járdaszakasz. A nagy posta után, a néhai telefonközpont épülete és udvari bejárata között. Ami mellett egy betonmellvédből kinövő "domb" van. Ezen a magányos járdán hosszú ideje csak gyűlik a lehullott levél, dagad a a massza, lassan olyan, mintha szivacson járna ott az ember. Előtte, után tiszta a járda. Az a rész senkié?

A felnagyított és betonból kiöntött anyacsavarok közterületeink régi és sokfelé felbukkanó tartozékai. Hogy kinek a tulajdonát képezik, az persze rejtély. Lehet, hogy ebben az esetben, a Baross út végén, maga a tulajdonos sem tudja. Mert, ha tudná, akkor csak nem hagyná, hogy csikkúsztató medence legyen ezekből az igénytelen, több évtizedes utcabútorokból. Lehet, hogy inkább elvinné őket.

Ismerik a mondást, miszerint a hídon akkor kell átkelni, amikor odaértünk? Ha marad a csapadékos, de napos idő, akkor előbb-utóbb szolnokosítanunk kell a mondást. Valahogy úgy, hogy ha odaértünk a belvárosi Tisza-hídhoz, az átkelés előtt gyomláljunk kicsit. Mert előfordulhat, hogy különben nem találjuk meg a hidat.