2025.08.27. (szerda)

2010 – Laktanyák: romolj!

2010 – Laktanyák: romolj!

Dátum:

Szolnokon a nyolcvanas években nem lehetett úgy kimenni az utcára, hogy ne lássunk katonai járműveket, vagy ne találkozzunk egyenruhába öltözött katonákkal. Szolnok akkor valóban katonaváros volt, aminek már leginkább csak a romjai maradtak meg.

laktanya-2-lepedoall_400A nyolcvanas években Szolnokon háromhavonta örömünnep volt. Legalábbis azoknak a srácoknak, akik a városban töltötték kötelező sorkatonai szolgálatukat, és akkoriban másfél-két év után visszatérhettek a civil életbe. Ilyenkor kora reggel megteltek a város utcái színes lepedőkbe burkolózott, még kopasz, de már civilbe bújt fiatalokkal, akik kilenc-tíz óra magasságában már általában annyira részegek voltak, hogy csak segítséggel találtak ki az állomásra. Mert ugye Szolnokon csak a csókos szolnoki – értsd: megfelelő kapcsolatokkal rendelkező szülők gyermeke – lehetett sorkatona. Valami kifürkészhetetlen ötlettől vezérelve a szívatás egyik alapja volt ugyanis, hogy a srácok otthonuktól a lehető legtávolabb játszanak katonásdit.

A háromhavonta esedékes bevonulások sem voltak kevésbé feltűnőek, igaz messze nem olyan vidámak. Hajnalban, hosszú sorokban vonultak a sorkatonai szolgálatukat megkezdők a város utcáin a vasútállomás felé. Soha sem értettem, hogy miért kell ezt hajnalban csinálni: akkor még alszik az ellenség? Igaz, emlékszem olyan bevonulásra is, amikor a Sportcsarnokban rendeztek ünnepséget a még éppen civil szerencséseknek. Zengett a ?Kellj, hogy várj? című klasszikus, egy sorkatona jelképesen fegyvert adott valamelyik kiválasztott bevonulónak, majd könnyes búcsú, aztán csuklós Volán buszokon vitték a fiatalokat az állomásra.

Most visszagondolva azokra az időkre, azt hiszem, turisztikai szempontból volt leleményes ez a máshova visszük a fiúkat katonának, mint ahol laknak ötlet. A katonai eskük idején – abban az időben még egy hónappal a bevonulás után – ellepték a várost a messziről jött családok, akik végre látni akarták fiaikat. Szandán, a Kilián környékén vagy a Rékasi úton a Fürst és a Gábor Áron laktanyák előtt olykor még az árokban is parkoltak autók. Az állomáson és a buszpályán pedig hatalmas volt a tömeg.

laktanya-3-festmeny_400Az eskük szombatjainál csak minden hétvége lehetett jobb üzlet a város vendéglátósainak, amikor az ország távoli pontjaira induló, illetve onnan érkező katonák még be-benéztek egy-két helyre. Micsoda vidám jelenetek voltak, amikor a kiröhögött VÁP-osok megfogtak egy-egy tökrészeg katonát, és szórakoztak vele az állomás környékén. Igaz, a kiválasztott szerencsésnek legalább nem okozott gondot a városközpontból kijutni a városszéli laktanyák valamelyikébe. Mert annyi soha nem jött össze a honi hadseregnek, hogy ha már istentelen messze szolgálnak a srácok, akkor a városokból valahogy kijussanak a préri széli laktanyákba.

Szolnok akkoriban volt igazi katonaváros. A Széchenyin külön utcák épültek a hivatásos katonáknak, akik reggelente tömött buszokon, illetve tömött kocsisorokban vonultak a repülőtér felé. Emlékszem, a 7Y egy ilyen speciális, honvédségi járat volt. A város utcáin szinte mindig lehetett katonai autót látni, és nem volt olyan hely vagy napszak, amikor ne találkoztunk volna katonákkal. Emlékszem olyan színházi előadásra, amikor a katonai rendészetet is ki kellett hívni, nehogy elmaradjon a botrány.

Biztos vannak olyanok, akik tudják, hogy két évtizede hány embernek adott munkát a négy szolnoki laktanya, a hadkiegészítési parancsnokság, a főiskola és a katonai kollégium. Vajon hányan tölthették egyszerre itt a sorkatonai szolgálatukat? Talán nem tévedünk, ha mindkét számot több ezerre tippeljük, Több ezer munkahely, több ezer vásárlóképes kereső.

Rettentő gazdag a mi országunk. Legalábbis mindig ez jut eszembe, amikor az elképesztően lepukkant Rékasi úti és Mester úti laktanyák felé járok. A Rékasi úti egykori Fürst Sándor laktanyára 2002-ben még ráköltöttek párszáz milliót, hogy aztán 2005-ben bezárják, és hagyják szétrohadni. Ahogy erre a sorsra jutott a József Attila és a Gábor Áron laktanya is, egyedül a Kilián, a szandai reptér úszta ezt meg.

Persze eszem ágában sincs visszasírni a sorozott operetthadsereget, mert a katonaság is egy komoly felkészültséget, elhivatottságot követelő szakma, amit az arra vágyóknak kell művelniük. Azt azonban nem értem, hogy miért kell így kinézniük ezeknek az ingatlanoknak. Ennél még akkor is több hasznot hoztak volna, ha ledózerolják őket és dinnyét termelnek a helyükön.

(A fotók a szolnoki Sorkatonai kiállításon készültek a Helyőrségi Művelődési Házban)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Volt egyszer egy szolnoki Ifipark

A Tisza-parti sétányon, a volt városi kollégium mellett található egy régi, kopott vaskapu. Mögötte terméskő lépcső, annak végénél régi ufó-lámpa, balra pedig egy kis épület. Ha nem tévedek, az egykori szabadtéri színpad, majd a Szolnoki Ifjúsági Park maradványai. Helytörténeti emlékek.

Zeneiskola és helytörténet

Hol volt Szolnok első zeneiskolája? Az államosítás előtt mikor tartották a zeneelméleti órákat? Kinek a szobra állt a Beloiannisz úti, előző zeneiskola lépcsőházában? Olyan helytörténeti érdekességek, amiket csak az iskolai évkönyvek őriznek. Például a helyi zeneiskoláé.

Szolnoki házak (24.): Szapáry 18.

A Sütő köz és a Szapáry sarkán álló, egykori rendőrség épületéről alig tudok valamit. Pedig biztosak lehetünk abban, hogy ez megóvásra érdemes ház valamikor az előző századfordulón épült, és az egykori szolnoki korzó első három, emeletes épületének az egyike.

Az első érettségizők után

A Szolnoki Magyar Királyi Állami Bánffy Katalin Leánygimnázium második világháború előtt megjelent értesítőjében olvasható az intézmény nagy szívfájdalma, miszerint a város ígéretei ellenére is úgy kellett kibocsájtaniuk az első érettségizőket, hogy azok nem láthattak tornatermet.