2025.11.30. (vasárnap)

Két hívás

Két hívás

Dátum:

- Ilyen hülye esetünk is régen volt - tette le tálcáját a százados a kapitányság éttermének egyik asztalára. A többi egyenruhás fel se nézett, egyedül a fiatal közlekedési helyszínelő szemében csillant némi kíváncsiság. - A szerencsétlen addig hintázott a székén az íróasztala mellett, míg hanyatt nem esett, aztán kopp, és vége.

– Ilyen hülye esetünk is régen volt – tette le tálcáját a százados a kapitányság éttermének egyik asztalára. A többi egyenruhás fel se nézett, egyedül a fiatal közlekedési helyszínelő szemében csillant némi kíváncsiság. – A szerencsétlen addig hintázott a székén az íróasztala mellett, míg hanyatt nem esett, aztán kopp, és vége. Esküszöm, röhögni kellene rajta, ha nem lett volna olyan fiatal, mint te – bökött érdeklődő kollégája felé. – Olyan szerencsétlenül verte be…

László, éppen inteni akart, hogy a szörnyű részletekre inkább nem lenne kíváncsi, hiszen reggel már helyszínelt egy kerékpáros gázolást, amikor megcsörrent a telefonja. A százados csak azt látta, hogy egyre kerekedő szemmel hallgatja a vonal túlsó végéről érkező izgatott női hangot.

– Sajnálom… Értem… Utánanézek… Nem tudom, mit tehetek… Én közlekedési vagyok… Jó, majd hívlak – motyogta egyre halkabban a telefonba, miközben a százados az asztalnál ülő többi kollégájának ecsetelte tovább a délelőtti helyszínelés részleteit. Mire László letette a telefont, és újra arra tudott figyelni, hogy hol van, már csak a történet végét hallotta.

– Semmi értelme nem volt alaposabban helyszínelni, a vak is láthatta, hogy egy idióta baleset, amikor a véletlenek szerencsétlen összjátéka kiolt egy fiatal életet.

A mondat végén a százados szeme összeakadt László furcsa tekintetével, és már éppen megkérdezte volna, hogy történ-e valami, amikor az övére erősített mobil rezegni kezdett. Száját elhúzva, undorral emelte füléhez a telefont.

– Jelentkezem. Igen, én voltam kint. Semmi különös. Az áldozat valószínűleg hintázott a székén, hanyatt esett és szétloccsantotta a fejét – válaszolta a telefonból érkező, pattogó kérdésekre. – Semmi nem utal idegenkezűségre. Nem volt senki más az irodában. Pár perccel később talált rá a kolléganője, aki azt is mondta, hogy már többször rászóltak a hintázás miatt. Nem hitt nekik. A véletlenek szerencsétlen… – de nem fejezhette be kedvelt szófordulatát, mert eligazításba kezdett a hívója. A százados szemöldöke egyre feljebb mászott a homlokán, olykor öntudatlanul megrántotta a vállát, a végén pedig a száját is lebiggyesztette. – Szerintem sincs értelme az üggyel többet foglalkozni. Amilyen gyorsan lehet, lezárom. Ahogy gondolja kapitány úr. Nem, nem beszélünk róla senkinek. Értettem.

Erre már az asztalnál ülő többi rendőr is kérdőn nézett a századosra, aki azonban vagy fél percig némán bámult maga elé. Becsukott szájában jól láthatóan forgatta nyelvét, ami kollégáinak többsége szerint egyértelmű jele volt annak, hogy a százados gondolkodik.

– Holnap végre ki tudok menni a Holt-Tiszára. Hetek óta nem lógattam a botomat – mondta erőltetett könnyedséggel, fel se nézve tányérjából. Majd mintha eddig nem is beszélt volna, magába temetkezve kanalazta ebédjét.

– Gulyás Zoltánnak hívták a srácot? – kérdezte a többieket is meglepő határozottsággal László a századostól, aki elsőre úgy tett, mint aki nem is hallja. Csak, amikor ismét, kicsit már hangosabban is elhangzott a kérdés, akkor emelte fel tekintetét a babfőzelékéből.

– Kicsodát?

– Akinek szétloccsant a feje a Szapáry úti irodában, ma délelőtt?

Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átverés

- Te sem az eszed miatt lettél rendőr - cirógatta meg a fiatal közlekedési arcát a törött karú pincérlány, amikor másodjára mentek végig a Széchenyi parkolóin. - Nem tudom, milyen a viszonyod a kollégáiddal, de a helyedbe rákérdeznék, történt-e Szolnokon az elmúlt napokban különös haláleset.

Ziles Zsolti

A jó kocsmák úgy őrzik a városi legendákat, mint a megfelelő helyen tárolt sör a hűvösét. Ha nem lennének, talán örökre elveszne Ziles Zsolti alakja is, aki a hetvenes években Szolnok nagy vagányának képzelte magát. Azt hitte, mindenki eszén túljár. Legtöbbször azonban csak annyira futotta, hogy ha a szolnoki kocsmák mélyén szóba kerül, még ma is röhögnek rajta.

Fussanak a szálak

- Magának elment az esze, hogy ideállít a házam elé? - Zúdította dühét a vezérigazgató a századosra, miután a „rózsadombi” utcában beült az autójába. - Itt mindenki ismer, holnap már arról fognak pletykálni, hogy zsaruk jöttek értem - üvöltött a rendőr felé fordulva, aki faarccal bámult a szélvédőn kifelé.

- Amilyen ügyesek az emberei, erre napokon belül sort is keríthetünk - válaszolta a rendőr, ami elég volt ahhoz, hogy a vezérigazgatóba fojtsa a szót.

Fodor Dani szállodájában

- Negyedszázadot késett - szólalt meg valaki a feje fölül, az évek óta bezárt Nemzeti szálló koszos lépcsőházában. Simai András megtorpant, felnézett, de a szolnoki éjszaka félhomályban semmit sem láthatott. A közel százhuszonöt évet látott korlátba kapaszkodott, a por mégsem mozdult.