Keresve sem lehetett volna feltűnőbb helyet találni egy bizalmas találkozóra – mosolygott magában László a teljesen üres Tisza-parti sétányon. A Tisza Szálló előtti korláton ült, és azon gondolkodott, miért is ment bele ebbe a reggeli találkozóba. Zitát alig ismerte. Tíz éve találkozhattak utoljára, Zoltán valamelyik születésnapi buliján. Nagyszájú, tudálékos és lerázhatatlan nő, aki meggyőzhetetlen annak az ellenkezőjéről, amit egyszer a fejébe vesz. Egyszerűen nem érti meg, hogy csak azért, mert rendőr, nem nyomozhat bármilyen ügyben. De addig beszélt és beszélt, míg belement, hogy reggel nyolckor találkozzanak, lehetőleg egy olyan helyen, ahol senkinek sem tűnnek fel. Tényleg, az üres Tisza-parton senki nem fog észrevenni egy egyenruhás rendőrt, amint bizalmasan beszélget egy nővel.

– Te jó ég – szaladt ki László száján, amikor a Verseghy park sarkán meglátta a vörösbe öltözött, minimum molettnek mondható nőt. Aki ráadásul gyors léptekkel felé tartott.

– Kösz, hogy eljöttél – és két cuppanós csókot nyomott a megdermedt rendőr arcára.

– Őszinte részvétem…

– Ugyan! Tíz éve nem beszéltem vele. Zolika egy aljas futóbolond volt, akiről mindig tudtam, hogy nem természetes módon fog meghalni. Amióta kiforgatott az örökségből, nem beszéltem vele, de a közös ismerősök minden viselt dolgába beavattak. Rémisztő, hogy miket engedett meg magának. Nem is csodálom, hogy valaki tegnap kinyírta.

– Baleset volt…

– Nem akarlak megbántani, de ennyire nem lehetsz rendőr!

– Közlekedési vagyok…

– De az agyad használatától nem vagy eltiltva. Nem gondolhatod komolyan, hogy egy irodai székkel úgy hanyatt lehet esni, hogy többé ne keljen fel az illető. Te is jártál iskolába. Hányszor estünk el a székkel, és élünk.

– A helyszínelő kolléga éppen akkor mesélt a balesetről, amikor először hívtál.

– Akkor megtehetnéd, hogy egy kicsit alaposabban kikérdezed, mi is történt pontosan abban a szobában. Én is meg tudtam volna ölni a Zolikát, mert egy utolsó alak volt, de ha már más tette, legalább tudni szeretném, hogy ki és miért.

– Figyelj ide! Közlekedési helyszínelő vagyok, nagyon sok értelmetlen balesetet láttam már. Tudom, hogy nehéz elfogadni, ami történt. De hidd el, hiába okolsz bárkit is érte, nem lehet változtatni azon, ami megtörtént.

– A franc akarja megváltoztatni. Nekem ez így nagyon jó. Hála a jó égnek az idióta öcsikémnek egyetlen nőt sem sikerült oltárhoz vezetnie, de amilyen igénytelen volt, ágyhoz sem. Tehát én vagyok az egyetlen örököse, ráadásul mától nem kell rettegnem, hogy olyasmit csinál, amiért én is fizethetek. De nem szeretném úgy felmarkolni a jussomat, hogy közben még néhányan bejelentkeznek a Zolika pénzére.

– Olyan jól fizetett a könyvelés?

– Benneteket képeznek a hülyeségre, vagy ez egyéni képesség? Szerinted a napi nyolc óra könyvelésből futotta ennek a szerencsétlennek sportkocsira, luxusnyaralásokra, meg a fél város felvásárlására? Két kocsmája, egy Tüzép telepe, meg fél tucat lakása volt Szolnokon. Csak amikről tudok. Zolikának nagyon hirtelen lett feltűnően sok pénze, és ezzel együtt néhány fontos pártfogója és jó sok ellensége. Attól rettegek, hogy ez a szerencsétlen túllőtt a célon, és olyan pénz is nála maradt, ami nem feltétlenül volt az övé. Vagyis most már az enyém.