– Kellemetlen lehet egy ilyen szépasszonynak a rendőrségi fogdán éjszakázni – jegyezte meg a százados, miközben szabályszerűen átvette az előállítottat, és intett a kísérő rendőrnek, hogy elmehet. Edit kissé meggyötörten, de szikrázó szemekkel nézett a rendőrre, aki hellyel kínálta. – Persze, ha egy kicsit okosabb lenne, megalkudhatnánk, egy óra múlva pedig már otthon is lehetne.

– Miről alkudozzak magával? Már mindent elmondtam Gulyás haláláról.

– Lassan a testtel asszonyom! Itt én kérdezek. Maga csak akkor szólal meg, ha erre engedélyt adok.

Edit lenyelte a következő, szaftos kifejezésekkel tűzdelt mondatát, és hátradőlt a széken. A százados az íróasztalán fekvő dossziét lapozgatta, miközben a homlokát masszírozta az egyik kezével. A folyosón kiabálás majd lábdobogás hallatszott, aztán az udvaron szirénák kezdtek vijjogni. Fél perc múlva újra csend lett. A százados a papírok között matatott. Edit a mögötte lévő igénytelen függönyt bámulta.

– Hogyan került a szobájukba, Gulyás széke mögé az az irattároló vaskazetta, ami egyébként az irattárban szokott lenni? – Kérdőn nézett Editre, de miután a nő meg sem mozdult, újra az iratokba nézett, és folytatta. – A főnöke azt vallotta, hogy azt maga vitte önkényesen az irodájukba. A takarítónő pedig úgy emlékszik, hogy előző nap este még nem volt ott. Mikor és miért tette oda? – A százados a legalázatosabb, egyben megértő tekintettel próbálta elkapni a válla mögött átnéző nő pillantását. – Ez most egy kérdés volt, amire választ várok. Ahogy arra is, hogy azon a reggelen miért a korábbi vonattal érkezett Szolnokra, és mi mindent csinált az irodaházba való belépése és a mentők riasztása közötti egy órában. – A százados méltóságteljesen hallgatott, majd nagyot sóhajtott. – Nincs könnyű helyzetben. Nem mondom, hogy maga ölte meg azt a szegény fiút, de ha valaki egymás mellé rakja ezeket a tényeket, akkor akár azt is gondolhatja. Nos?

Edit még mindig a százados mögötti függönyt nézte. Csak a szája összehúzódása mutathatta volna meg az ismerőseinek, hogy közben erősen gondolkodik, és pillanatokon belül indulatosan fog kitörni.

– Persze, hallgathat. El tudom intézni magának, hogy még harminc napig élvezhesse a vendégszeretetünket. És mondjuk, magyarázatot találjon arra, mikor és miért gyűlölte meg annyira Gulyás Zoltánt, hogy aztán többször is azt hangoztassa a kollégái előtt, hogy egyszer megöli. Adhatunk erre egy olyan magyarázatot, hogy férjes asszonyként beleszeretett a fiatal fiúba, aki érthetetlen módon nem viszonozta az érzelmeit, mire maga halálosan meggyűlölte.

A százados az íróasztalára könyökölve nézte az előtte ülő nőt. Percekig csak a százados szuszogása hallatszott a sivár rendőrségi szobában.

– Edit! Maga egy jóravaló, becsületes, okos asszony. Mi szüksége magának erre az egész hercehurcára? Legyen esze! Mit fog szólni a férje, mit fognak szólni az újszásziak, ha kiderül, mibe keveredett? Gyilkosság szerelemféltésből.

Jelentőségteljesen a nőre nézett, aki végre megmozdult. A tekintetük összetalálkozott.

– Tudom, hogy meg lehet magával egyezni. Kapok egy telefont és egy noteszt, maga pedig kisétálhat a kapitányságról. – Hátradőlt a székén. Mosolyogni próbált. Becsukta az előtte fekvő dossziét. – Ezt az egész Gulyás ügyet pedig lezárjuk véletlen balesetként.

Edit közelebb hajolt, rákönyökölt az íróasztal szélére. Előbb a századosra nézett, majd, mint aki valami fontosat akar mondani, de előtte még össze szeretné szedni a gondolatát, lenézett az asztalra.

Az irodában töltött évek alatt kiválóan megtanult fejjel lefelé olvasni. Most is csak arra kellett ügyelnie, nehogy észrevegye a százados, hogy elolvasta a dosszié fedlapját.

Felnézett és éktelenül nevetni kezdett.