A Várkonyi téri körforgalom megbénult néhány percre, mert egy külföldi rendszámú fekete terepjáró harmadjára ment körbe. Az autó imbolygásából érzékelni lehetett, hogy a kormánynál ülő, nem a vezetéssel van elfoglalva. A negyedik kör előtt az autó ugyanarra lőtt ki nagy sebességgel, amerről jött. A Szapáry felé indult.

A Mátyás király úti négyemeletes kapuján feldúlt fiatal nő lépett ki, majdnem fellökve a befelé igyekvő idős hölgyet. Meglepően nagy léptekkel indult a huszonnégyemeletes irányába, egyik kezében egy notesz és egy telefon, másikban másik készülék, amit a füléhez szorított. Hívását fogadták, de a fiatal nőt nem nagyon érdekelte, hogy a vonal másik végén lévő szeretne-e megszólalni. Magából kikelve üvöltött.

Az inkább kihívóan, sem mint csinosan öltözött vörös hajú nő hatalmas virágcsokrot szorongatva lépett oda a Hetényi Géza Kórház tájékoztató pultjához, és meglepő zavarodottsággal érdeklődött bizonyos Kadlacsek úr szobájáról. Az ügyeletes nővér gúnyos mosollyal árulta el a kettes bel szobaszámát, azt viszont megtartotta magának, hogy a beteghez éppen az imént érkezett meg kissé feldúltan a felesége.

A városi kapitányság előtt negyedórája állt járó motorral egy öreg piros Volvo, de úgy, mintha a sofőr a parkolási manőver közben aludt volna el. A sofőr azonban nem aludt, hanem a kormányt szorongatva, a szélvédőn át a semmibe bámulva, gondolatban valahol teljesen máshol járt. Az egyenruhában arra járók óvatosan kikerülték az autót, és a világért sem zavarták volna meg a civilbe öltözött századost.

A fekete terepjáró a piacnál elsőként lőtt ki a kereszteződésben, hogy aztán bűzös fékcsikorgással álljon meg a Centrum sarkánál lévő zebránál.

A fiatal lány könnyeit törölgetve tette le a telefont, majd szinte futva rohant a vasútállomáshoz, és éppen feltépni próbálta az első taxi ajtaját, amikor egy nő lépett oda hozzá, és kérdezett rá, hogy kinek is a lánya.

A Hetényi Géza kórház belgyógyászatának egyik kétágyas szobájában a műszerek csipogása is szinte elhallgatott, amikor a vörös hajú nő benyitott az ajtón, és tekintete találkozott a betegágy mellett álló másik nőével.

A piros Volvo lassan mozdult, begurult a parkolóba, majd hirtelen kigyulladt a tolatólámpája, és farolni kezdett. Az immár nem mélabús képű rendőr mindenkire mosolygott, és nem értette az arcokra kiülő döbbenetet. A Várkonyi tér felé vette az irányt.

– Kicsit megzakkant, hogy az apja neve is ott van a noteszban – jegyezte meg a törött karú pincérlány a Mátyás király úti lakásban, miután bezárta az ajtót Bán kiviharzó lánya után.

– Most már engem is érdekelne, hogy mi Bán szerepe ebben az egészben – tette hozzá a még mindig alsógatyában ücsörgő fiatal közlekedési rendőr, aki a kezeit bámulta, amiből az imént téptek ki egy noteszt.

– Ennyire idióta nem lehetett, hogy engem is beírt a noteszébe – dühöngött Bán a Baross utca sarkánál, miközben arra várt, hogy a lámpa zöldre váltson.

– Vagy nincs Bánnál a notesz, vagy már tudja, hogy az ő neve is benne van – morfondírozott a Zagyva-hídon áthajtó százados. – Ha a noteszt Bán előtt kaparintották meg azok a lúzerek, akkor Bán nagyon nagy bajban van, és Kadlacsek úrék biznisze is könnyen ugrik. Pedig a Madas-ház kincse a hiányzó darabok nélkül is sokat ér.

– Te szemét ringyó, még ide mered tolni azt a mázolt képedet, miután az egész város rajtam röhög, hogy ez az idióta egy cafka alatt kapott infarktust – süvített végig a kórház folyosóin az éles női hang, miközben Kadlacsek úr műszerei egy újabb infarktus lehetőségét vetítették előre.