– Karácsony első napján összevesztem anyámékkal, mert a családi körút helyett a Ságvárit választottam. Azt mondtam, az új barátnőmnél ünnepelek, erre kiborultak, hogy nem megyek a rokonokhoz. De vissza kellett mennem az OTP-be, mert még tele volt az asztal pénzzel. Ha jól emlékszem, a két nap alatt hatszor fordultam. Így lett a vége kétszázmillió.

– Azt akarod bemesélni, hogy senkinek sem tűnt fel 1989-ben Szolnok kellős közepén, ahogy két napon keresztül milliókat hordasz ki a város legnagyobb bankjából? Ványai, ez kizárt! Ahogy az is, hogy amikor karácsony után kinyitott a bank, senkinek sem hiányzott az a kétszáz misi. Ennyire azért akkor sem voltak hülyék – jelentette ki Gerzson, miközben szedelőzködött, hogy elinduljon a 25 éves közgés osztálytalálkozóról hazafelé. – Hétfőn be kell jönnöm a megyei kapitányságra, körbekérdezek néhány régi rendőrt, emlékszik-e valaki a szolnoki évszázad bűntényére. Ha kiderül, hogy kamu az egész, újra leültetlek ide, és addig itatlak, amíg ki nem szedem belőled az igazat – mondta szigorúan. Majd közelebb lépett a negyedszázada nem látott osztálytársához. – Négy évig ültem melletted, tartozol annyival, hogy eláruld, hol a frászkarikában voltál azóta – és mindenki legnagyobb megdöbbenésére zokogva borult a Zorbára emlékeztető, egykori osztálytársa vállára. – Ki tudja, mennyi időnk van még, találkozunk-e újra ebben az életben? Tudnom kell, mi lett veled azután, hogy szétváltak az útjaink. Bandika! Hétfőn este a Közgénél találkozunk!

– Gerzson – szorongatta elérzékenyülten Ványai a volt padtársa kezét. – Holnap estére repülőjegyem van, indulok Korfura.

– Azt én két perc alatt átíratom neked egy másik járatra – ugrott fel Csilluska és mind a két önmagától meghatódott férfi arcára egy-egy cuppanós csókot nyomott.

– Ha nem haragszol Gerzson, én is utánanézek a lap archívumában, hogy van-e nyoma bármilyen bankrablásnak 1989 decemberében Szolnokon – lépett hozzájuk Csongor. – De esküszöm, csak akkor, ha ezt a szentimentális brazil szappanoperát befejezitek.

– Pedig éppen most akartam beszállni a puszi körbe – támolygott hozzájuk Jozsó. – Ám, ha vége, akkor én csak a Csillustól kérek egy csókot, és megígérem, hogy hétfőn a Közgénél velem is találkozhattok. – A mondatot egy remekbe szabott csuklással és idétlen vigyorgással zárta le.

– Nem kell, hogy higgyetek nekem, viszont holnap el kell repülnöm.

– Mitől félsz Ványai? – Ugrott fel Anna. – Egyszer úgyis kiderül minden. Nem mész sehová! Hétfőn délután a Közgénél találkozunk. És mivel ebben a városban nincs olyan bank vagy hivatal, ahol ne dolgozna egykori közgés, addig én is kicsit körbeérdeklődöm, hogy hallott-e közülük valaki erről a nagy bankrablásról.

– Csak óvatosan! – Húzta ki magát Gerzson, de nem lehetett tudni, hogy ezt a saját mozgására, Jozsó liluló fejére vagy az egykori Közgések körbekérdezésére értette. – Óvatosan barátaim, nehogy valakinek baja essen! Ha már eddig túléltük az életet.

– Értsétek meg! El kell utaznom.

– Nem vagy a barátom Ványai, ha hétfőn nem leszel a Közgénél – csapott az asztalra Traktor, akiről a többiek már vagy egy órája azt hitték, hogy ülve alszik. – A barátom vagy, tehát ott leszel, mert holnap régi ügyvédekkel meg ügyészekkel vadászok, akiktől meg fogom tudni, hogy mi igaz ebből a te 200 milliós rablásodból.

– Hétfőn a Közgénél? – Nézett Anna Ványaira. – Jóváteheted mindazt, amit elrontottál.