2025.12.1. (hétfő)

Dolgoztak a táblaszerelők

Dolgoztak a táblaszerelők

Dátum:

Nem hittem volna. Hétfőn jelent meg a Zsákutca táblák című írás a blogSzolnokon, ami a Verseghy gimi előtti útszakasz kaotikus közlekedési kiegészítő-tábláiról szólt. Ma már rend van. Persze, nem hiszem, hogy a cikk miatt.

ujzsak-1_400Ha valaki hétfőn érkezett a Sóház utca és a Szapáry utcák kereszteződésébe, és a Tisza-park felé akart haladni, akkor ott egy olyan zsákutca táblával találkozott, ami alatt a kiegészítő-tábla arról tájékoztatott, hogy a szakasz csak hétfőtől péntekig zsákutca. Aki viszont ma jár erre, az a tábla alapján azzal szembesül, hogy a Sóház utca bizony mindig zsákutca.

 

 

 

 

ujzsak-2_400Aki hétfőn behajtott ebbe az utcába, a Verseghy gimi előtt, a játszótér felőli oldalon még egy csupasz zsákutca táblával találkozott. Ma már két kiegészítő tábla is van alatta, amelyek egyértelművé teszik, hogy a mobil útelzárók miatt hétköznapokon 6.30 és 18 óra között zsákutca ez a szakasz.

 

 

 

 

 

ujzsak-3_400A gimi ezen sarkánál – a Magyar utcai torkolatnál – is állt még hétfőn zsákutca tábla egy kiegészítéssel. Pénteken délután itt már nemhogy a kiegészítő tábla nincs meg, de a felesleges zsákutca tábla is eltűnt.

 

 

 

 

 

 

 

ujzsak4_400A gimi másik sarkánál – a Táncsics utcai torkolatnál – is módosítottak a kiegészítő-táblákon. A korábbi „Kivéve engedéllyel? feliratra ráhúzták az időkorlátos táblát, így egyértelművé téve a helyzetet. Nem mellesleg az utca két végét szinkronba hozva.

Szóval, a Verseghy gimi előtt – a táblák tanúsága szerint – hétköznapokon reggel fél hét és eset hat között nem lehet áthajtani. Ami rendben is van. (A Szapáry kereszteződéshez meg biztos készül a két kiegészítő tábla, hogy tökéletes legyen a rend.)

Ennyi.

Köszönöm.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Élmény volt a reggel

Dobjunk fel a közösségi oldalakra valami vaskos poént, hogy az állami szerveknek már megint nem sikerül megbirkózniuk pár centi hóval meg egy kis széllel. Aztán bújjunk vissza a jó meleg paplan alá, és ott hallgassunk arról, hogy mi van a saját portánk előtt. Reggeli bukdácsolás Szolnokon.

A többség lehetősége

Hallgatni, ahogy két részeg veri egymást Szolnok belvárosában, miközben verbálisan olyan nemi aktusokat helyeznek kilátásba egymáson, amihez bármelyik televízióban kevés lenne a 18-as karika. A rendőrök legfontosabb kérdése, hogy az ellopottnak vélt pénztárcában a TB-kártya benne volt-e.

Szerethető haderő

Negyedével kevesebb zenekar, legalább ugyanennyivel kisebb nézőszám, holott a műsor ugyanolyan szórakoztató volt, mint az előző években. A város napjához kapcsolódón rendezték meg a Magyar Honvédség legszórakoztatóbb csapatainak fesztiválját Szolnokon.

Nyerhetnénk a válságon

Szolnok akár nyerhetne is a lakhatási válságon. A megfizethetetlen albérletek, az elérhetetlen árú lakások ugyanis nemcsak Európa nagyvárosait, így Budapestet sújtják, de a fejlődő iparú és az egyetemi városokat, például Debrecent és Kecskemétet is. A jó helyen fekvő Szolnok közben elfogy.