– Jöjjön, kiáltson – szólt oda a színesbe öltözött cigányasszony az elegáns negyvenes nőnek. Aztán szotyit vett a szájába, megforgatta, roppantotta, majd a héjat a tenyerébe köpte. A nő megtorpant, zavartan pislogott márkás szemüvegkerete mögül.

– Beszélni akar valakivel, nem? – Folytatta a cigányasszony, és fejével az utca túloldalán álló börtön felé intett. – Ide engedem, a lépcső tetejéről jobban látják bentről – és mezitlábra húzott gumipapucsa kettőt placcsant a Dózsa György út járdáján.

– Először van itt, mi? Még párszor elsétál itt fel-alá, és mindenki rájön, mit keres ebben a kihalt utcában ilyenkor.

A kiskosztümös nő bizonytalanul fellépett a két lépcsőfokon. Lassan megfordult. Bal kezével idegesen matatott a retikülje vállpántján, jobbjával a szoknyáját simogatta. Előbb a cigányasszonyra nézett, majd a börtön kékesszürke épületére.

– Ott bent, az udvaron, abban az újabban vannak – szólalt meg a cigányasszony, látva a nő bizonytalanul fürkésző tekintetét. – Kiáltson, ha már itt van!

Miközben a börtön felé fordult, újabb szotyit vett a szájába. Forgatta, roppantott, de már nem tudta a tenyerébe köpni, mert mélyről jövő kacagás tört elő belőle. Hiányos fogsora villant a kétlépcsőnyivel fölötte álló, megszeppent nőre.

– Aranyom, nem hahózni kell, mert abból nem tudják, kihez jöttek. Bár ilyen hangerővel nevet is kár volt mondania, mert még én is alig hallottam. Istí! – Bődült bele az estéhez készülődő szolnoki csendbe. – Valami Burger van ott?

Újabb szotyit vett a szájába, és a szürke aszfaltot figyelve koncentrált. Az körbejárt megmaradt fogai között, aztán roppant. A tenyerébe köpött, majd a másik kezéből újabb mag repült szájába.

Hirtelen felkapta a fejét.

– Na, jobb lesz, ha megyünk – karon ragadta az elképedt kosztümös nőt, és vonszolni kezdte a börtön kapujával ellentétes irányba. – Ne nézzen hátra! Ne válaszoljon!

A magas sarok gyors ütemére a gumipapucs lassú placcsanása kontrázott. Az utca közepéig tartották a ritmust.

– Belesápadt. Tudta, hogy tilosban jár, nem? – Szapora szuszogása sűrűn emelte mellén a virágos blúzt. Megigazította kendőjét, alóla ősz hajszálak ugrottak elő. – A börtön sarkánál nem jönnek tovább az őrök, zsarukat meg hiába hívnak, semmi közük ahhoz, hogy az utcán beszélgetünk. Kinek akart kiáltani?

A kosztümös nő nekidőlt a ház falának. Két kezével összehúzta a felsőjét. Az aszfaltot nézte. Teste remegett.

– Elegáns nők ritkán jönnek a kiáltó kapuhoz – jelentette ki a szoknyája zsebében újabb szotyit kutató cigányasszony. – Elhiheti. Húsz éve vagyunk együtt az Istível, sokadjára varrták be. Pedig nem rossz ember, nem bűnöző. Csak néha zsivány. Meg mulya. – Roppantott, köpött. – Nem kap rendes munkát, csak alkalmit. Élni meg kell. Négy gyerek, meg unokák. – Roppantott, köpött. – Húsz éve vagyunk együtt, de úgy szeretem, mint amikor megszöktetett. Jövök is, amikor bírok, hogy legalább a hangját halljam. Magának is hiányzik, aki miatt eljött?

A kosztümös nő alig észrevehetően bólintott.

– Család van? – Kérdezte a cigányasszony, miközben kicsit behajlította a térdét, hogy belenézhessen a másik nő lehajtott arcába.

Az megrázta a fejét.

– Csilla! – dobott újabb szotyit a szájába a cigányasszony. – Mindjárt negyven vagy – Forgatta, roppantotta. – És még nincs családod? – A héjat a tenyerébe köpte.

A kosztümös nő felkapta a fejét és fürkészően a cigányasszony szemébe nézett. Szemei kikerekedtek, ajkai szinte eltűntek. Gyorsabban kezdte venni a levegőt.

– Már általánosban is rátarti voltál. Nyolc év alatt egyszer se szóltál hozzám. Még a köszönésemet se fogadtad. Minek is tetted volna? Szép voltál, okos, a tanárok kedvence. Gazdagok voltatok. Én meg csak egy, az utolsó padba ültetett cigánylány a falu végéről, három testvérrel. Hiába gürizett az apám meg az anyám is a téeszben, szégyelltem, mennyire szegények voltunk.

Újabb napraforgó magot dobott a szájába. Fogai között forgatva figyelte a másik nő ápolt arcát.

– Most meg mind a ketten itt állunk – roppantott, köpött.

A kosztümös nő újra lehajtotta a fejét. Egyik kezével megmarkolta a táskáját, a másikkal végigsimította a szoknyáját. Ellökte magát a faltól. Mélyen belenézett a cigányasszony szemébe, majd szaporán kopogó léptekkel hagyta ott.

A cigányasszony következő szotyit dobott a szájába. Egy darabig nézte a kosztümös nőt, majd tenyerébe köpte a héjat, és elindult a kiáltó lépcső felé. Ott felállt a második fokra.

– Istí – kiáltotta.

– A Burger nem akar azzal a nővel beszélni, nincs közük egymáshoz – hallatszott valahonnan a börtön magas falán túlról, az udvaron magasodó épület átláthatatlan ablakai mögül.