Több mint nyolcvan éve valakik elültették azokat a fákat, amelyek alatt ma olyan jó sétálni és üldögélni a Verseghy parkban. Gondolunk néha rájuk?
Akik annak idején – a képeslap keltezése alapján, valamikor az 1920-es években – elültették a Verseghy park rengeteg fáját, elmondhatták magukról, hogy nem éltek hiába. Még akkor is így van ez, ha a történelem nem jegyezte fel sem a csemetenevelők, sem a parktervezők, sem a fákat ténylegesen elültetők nevét. Talán abban a hitben tették annak idején a dolgukat, hogy majd öregkorukban elücsörögnek az árnyas fák alatt, vagy majd az unokáiknak adnak árnyékot a hatalmas lombok.
Gondoltak arra, hogy két évtized múltán ágyúk dörögnek a fák között? Hogy egy újabb, bő évtized múltán tankok zajától remegnek a kopasz ágak? Hogy jönnek akkora áradások, amelyek majdnem elmossák az egész parkot? Egy frászt.
Talán beültek az akkoriban megnyitott Tisza-szálló kerthelyiségébe, rendeltek néhány krigli sört, megelégedetten nézték a csemetéket, és megállapították, hogy fejlődik Szolnok. Már egy szép parkja is van. Aztán elköszöntek egymástól, az egyik talán éppen a Zagyva túloldala felé vette az irányt, hogy a képen is látható hatalmas tűzfal mögött álló bérházba hazatérjen a családjához. Esetleg együtt sétált valakivel a Szabadság térig, aki meg ott lakott abban a sarki házban, amelynek félköríves tornya ma is őrzi a két híd kereszteződését. A park végén, a hídfőnél elballagtak valami földszintes, falusias ház előtt, amelyben ugyanúgy fogadó működhetett, mint a ma a helyén álló Kassaiban.
Persze, az is lehet, hogy ebből egy szó sem igaz. Jöttek a fáradt napszámosok, a mérnök úr által kijelölt pontokon lyukakat ástak a csemetéknek, amelyekhez a Tiszáról hordtak vizet, és amint készen voltak, már igyekeztek is haza, a város határában álló apró házaikba.
A Verseghy park környékén ma is ültetnek csemetéket. Kellene csinálni róla egy képet. A kép mellé odaírni, hogy kik ültették azokat a fákat, mit gondoltak a világról, hová tértek haza, hátha nyolcvan év múlva, valamikor a következő századfordulón eszébe jut valakinek, hogy megköszönje nekik az árnyas fákat.
