2025.12.1. (hétfő)

Rémálom

Rémálom

Dátum:

Valamikor a hatvanas évek végén készült egy terv a Baross-Szapáry-Ady utcák által határolt terület beépítésére. A terv csak félig valósult meg. Szerencsére.

Valamikor a hatvanas évek végén készült egy terv a Baross-Szapáry-Ady utcák által határolt terület beépítésére. A terv csak félig valósult meg. Szerencsére.

A képen látható makettet valamikor a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején készítették. A hozzá kapcsolódó rövid leírásból ugyanis kiderül, hogy készítésekor a Szapáry és a Baross sarkán lévő pártház már állt, azaz azt adottnak kellett tekinteni. A többi épület – az SZTK tömbjének kivételével – azonban még nem, tehát a tervező fantáziája szabadon szárnyalhatott.

Ha jól megnézzük a makettről készült fotó alsó szélét, akkor könnyen azonosíthatjuk rajta a vízügyi székház és mellette a MOL irodaház tömbjeit, amelyek később megvalósultak. A kép bal alsó sarkánál lévő tömb a ma is álló pártház az egykori konferenciateremmel és garázzsal. A pártház és a vízügyi székház között ott a Centrum tömbje, igaz a toronyház takarásában nem látszik az Aba-Novák Kulturális Központ.

A MOL irodaház mögött látjuk az első érdekes eltérést. A Skála helyére ugyanis egy parkolót képzelt a tervező. Az áruház tömbje a Pelikán Szállóhoz közelebb csúszva, és jóval nagyobb méretben került a tervezőasztalra. Jól látható, hogy a hatalmas épület nemcsak a mai Skála helyének egy részét, de a Szolnok Pláza parkolóját, illetve derékszögben elkanyarodva az SZTK parkolóját is elfoglalta volna. Hogy ebbe mit terveztek a korabeli városépítők, nem tudom. Azt azonban láthatjuk, hogy a Pláza helyére ugyancsak parkoló került volna, míg Batthyány utcába modern, szocialista épületek. Az SZTK belső udvaros tömbje mögött jól látható négy épület terve, amelyek közül az Ady Endre utcához közelebb esők inkább lakóháznak vélhetők, míg az a Barosshoz közelebbiek inkább közintézménynek.

A legmegdöbbentőbb azonban nem ezeknek a házaknak a terve. Nézzék az SZTK bal alsó sarkát! A korabeli tervek szerint oda, ahol ma a Budapest Bank fiókja áll, illetve mögötte egy üres telek, továbbá a Pelikán-parkoló melletti öreg bérpalota, ugyanolyan toronyházakat álmodtak, mint a vízügyes és az olajos irodaház. Hogy ennyi irodába mi a fenét gondoltak elhelyezni, el nem tudom képzelni.

A Pelikán Szálló természetesen ezen a terven is szerepel. Mondhatjuk, hogy a 12 tervezett házból ez az ötödik, ami megvalósult. A hatodik pedig az a lakóház, amelyik teljesen érthetetlenül és magányosan ácsorog a Pláza parkolója és az Ady Endre utca között, és ami ezen a terven is szerepel.

Nem dózeroltatnám el a megvalósult épületeket, de azért nem bánom, hogy a rémálom elemeinek többsége tervasztalon maradt.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Első Magyar Általános

Biztosító bérháza. Ez a két szó azonban már fért ki a Gorove utca 3. szám alatti telken felhúzott, tekintélyes, kétemeletes plusz magasföldszintes épület homlokzatára. Amely egyike annak a nagyjából tíz szolnoki bérháznak, amiket budapesti és bécsi mintára építettek az előző századforduló környékén.

Meztelen nő helyett nyugati kocsi

Se FIAT, se Szolnoki Cukorgyár reklám. Hanem az egyébként tetszőleges épületek komplett kivitelezésével foglalkozó szolnoki ÉPSZER Vállalat, negyven évvel ezelőtti, jellegzetes reklámhordozója, azaz 1980-as kártya naptára. Aminek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy miért lehetett jó ötlet egy 9 éves nyugati autót rátenni a képre.

Lipcsei képeslap Szolnokról

Ebben a képeslapban nem az a legérdekesebb, hogy a Verseghy gimi és az előtte lévő ?park? 110 évvel ezelőtti állapotát őrzi. Inkább az, hogy egy nagy nemzetközi cég a XX. század elején fontosnak érezte kínálatába egy (?) szolnoki képeslapot is felvenni. De vajon miért a gimit tartotta megörökítendőnek?

Kétnapos baka lapja Szolnokról

Érdekelhetett egy balassagyarmati bakát az első világháború negyedik évében, hogy Szolnokon Művésztelep működött? Foglalkozott azzal, hogy a telep parkjában, ott állt Ligeti Miklós híres Anonymus-szobrának nagymintája? Nem hiszem. Csak üzenni akart haza, mielőtt a frontra vitték.