2025.12.1. (hétfő)

Falu és város

Falu és város

Dátum:

Vágjuk ketté ezt a képet. A bal oldali felét kézbe véve azt gondolhatnánk, a múlt század elején, egy alföldi faluban járunk. Jobb oldalát figyelve viszont akármelyik városban is lehetnénk. Így együtt viszont Szolnokon vagyunk, a mai Gutenberg téren, talán a múlt század első felében.

Vágjuk ketté ezt a képet. A bal oldali felét kézbe véve azt gondolhatnánk, a múlt század elején, egy alföldi faluban járunk. Jobb oldalát figyelve viszont akármelyik városban is lehetnénk. Így együtt viszont Szolnokon vagyunk, a mai Gutenberg téren, talán a múlt század első felében.

A vártemplom előtt, a poros úton még ökrös szekér ballag. Fölötte viszont már ott a villamos és a telefon légvezeték, jellegzetes ácsolt oszlopokon. A templomot ugyanúgy jobbról kerüli a városból kivezető út, mint ma, isten háza mögött viszont mintha egy széles alföldi polgár ház állna még. Nagyjából ott, ahol napjainkban a MÁV kórház előtt a Verseghy út indul. A kép bal oldalán hosszú járda és kerítés. A kerítés mögött pedig akár már a Művésztelep is ott lehet, már amennyiben az a felvétel 1902 után készült.

A képnek ez a fele olyan, mintha egy faluban készült volna. Jellegzetes alakú templom, poros út és szekér. Talán csak a sűrű légvezeték buktatná le azt, aki falusi felvételnek akarná eladni a fotót.

A másik oldal viszont már városias képet mutat. Különösen a felvétel jobb oldalán álló hatalmas kaszárnyával, amely a mai napig ott áll. Igaz, a felső traktusát erősen átépítették, így a laptanya feliratnak a helye sem látható már. Hogy ez a ma bérházként funkcionáló épület milyen laktanya lehetett egykor, nem tudom a feliratból kisilabizálni. Minden bizonnyal vannak a város történetének olyan ismerői, akik meg tudják mondani, hogy mikortól és meddig állomásoztak abban a házban katonák.

A kaszárnyán túli házak többsége legalább hatvan éve eltűnt. Közvetlenül a kaszárnya mellett a Ságvári körúti Sztálin barokk lakóházak testvére áll. A következő földszintes, de méretei alapján jó módra utaló épület sincs már meg. Helyén, nagyjából az egykori vár tiszai kapujához vezető utcácska túl oldalán egy üres tér áll.

A vártemplomot ábrázoló 1913-ban, illetve 1921-ben feladott képeslapokon még nem láthatóak a légvezetékek és a villanyoszlopok. Viszont jóval nagyobb fák állnak a poros utca két oldalán. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy a felvétel az első világháború után készült, de bizonyosan a második előtt. De, hogy pontosan mikor, nem tudom. És Ön?

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Valaki sikkasztott

Ragács Gyula több mint 110 éve készült felvétele legalább annyira érdekes, mint a képeslappá lett fotóra írt 1904-es üzenet. Amiből kiderül, hogy valakik 90 ezer koronát sikkasztottak.

120 éves szolnoki képek

Szigeti Henrik fényképeiből a felvidéki Eperjesen működő Divald Károly "első magyar fényképnyomati műintézetében" készülhetett ez a négy, szolnoki fotóból álló képeslap. Az itt bemutatandó példányát 1900-ban adhatták postára, ugyanakkor az egyik kép biztosan korábban készült.

Szolnokon csak átutazó

Három éve állt a szolnoki színház, amikor az ismeretlen képeslapíró átutazhatott a városon. Az erdélyi Marosvásárhelytől északra fekvő Mezőpanitról indulhatott és Kecskemétre tartott egy kislánnyal, és egy Szolnokon vásárolt anzikszon üzent édesanyjának. Aki sokáig őrizhette ezt a lapot.

Dilettáns képeslap

E képeslap megjelentetéséhez minimum két dilettáns ember kellett a hetvenes évek második felében. A fotós, aki jónak gondolta azt a felvételt, aminek leghangsúlyosabb eleme egy pucér fenék, illetve minden egészalakos figura a nézőnek háttal van. Továbbá a szerkesztő, aki a képet elfogadta, és a hátuljára még a ?Felszabadulási emlékmű? feliratot is kitette.