2025.12.1. (hétfő)

Mária-szobor

Mária-szobor

Dátum:

A szeptember 12. óta, a Máira utca belvárosi templom felőli végén ismét álló Mária szobrot először 1847. május 24-én állították fel Szolnokon. Bő másfél évszázaddal később, közadakozásból felújították, és eredeti helyétől kicsit távolabb, újból felállították.

A szeptember 12. óta, a Máira utca belvárosi templom felőli végén ismét álló Mária szobrot először 1847. május 24-én állították fel Szolnokon. Bő másfél évszázaddal később, közadakozásból felújították, és eredeti helyétől kicsit távolabb, újból felállították.A Mária-szobrot és a hozzá tartozó talapzatot 1847. május 24-én, a Mária utca 19. számú telken állították fel először. A város hálás lakossága két szolnoki tűzvész sikeres megfékezése után állítatta a szobrot, ami egyesek szerint Bauer Gyula alkotása. Az biztos, hogy a szobor 1951-ben még az eredeti helyén állt – amit Kaposvári Gyula fényképe igazol -, igaz akkor már az időközben odaépített ház egyik ablakmélyedésében. További sorsát, eltávolításának időpontját nem ismerjük. A rendszerváltás idején már a belvárosi templom plébánia hivatalának folyosóján volt, majd valamikor a rákóczifalvai Macimúzeumba került.

Ez utóbbi helyét elsősorban talapzata indokolta, hiszen a rajta látható Szent Flórián a tűzoltók védőszentje, a szomszédos település múzeuma pedig tűzoltógyűjteménnyel is rendelkezik.

A szobor ismételt szolnoki felállítására, illetve az azt megelőző restaurálásra 2010-ben indult társadalmi kezdeményezés, amelynek szervezését a Pogány Gábor Benő szobrászművész vezette Szolnoki Művészeti Egyesület vállalta fel. A Mária-szobor és talapzatának renoválása mintegy másfél millió forintba került, amit az egyesület közadakozásból gyűjt össze. A szobrot a Magyar Nemzeti Galéria restaurátor műhelyében állították helyre.

Az egykor a város által állíttatott szobrot 2011. március 12-én – Mária napon – állították fel ismét, ezúttal a Szentháromság tér és a Mária utca találkozásánál. A civil szervezet a szobrot jelképesen is visszaadta a városnak, amit Máthé György atya szentelt fel új helyén.

Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Az utolsó láng

Nehogy valakinek egészbe jusson, hogy le kellene bontani csak azért, mert Szolnok utolsó munkásmozgalmi témájú köztéri alkotása! Elhelyezkedése miatt viszonylag kevés szolnoki találkozik vele, aki pedig idegenként látja a Turisztikai központ "főterén", az sok minden másra is asszociálhat.

Régi tábla, eltűnt cégek

A Kolozsvári úti óvoda bejárati ajtaja mellett, véletlenül bukkantam erre az emléktáblára. Tökéletes fotót nem tudtam készíteni róla, de a tartalma miatt nem bírom megállni, hogy ne örökítsem meg. Elemezni és magyarázni való tábla.

Páratlan Öreg paraszt

Egyáltalán nem biztos, hogy a Szolnoki Művésztelep II-es műteremházának falán lévő dombormű címe az Öreg paraszt. Az azonban igen, hogy Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotásáról van szó, ami 1912-ben már biztosan létezett. Viszont rejtély, mikor került mai helyére és hol a párja.

A Gyermekévre emlékeztet

Az ENSZ által Nemzetközi Gyermekévvé nyilvánított 1979-re tényleg úgy emlékszem, mintha lépten-nyomon a gyerekeket ünnepelték volna, mert valahogy mindig kiderült, az az év az övék. És ennek máig vannak nyomai Szolnokon is.