Colmar nem egy hétköznapi francia kisváros. Aki Elzászba látogat – mindegy, hogy a Rajna melyik partjára – az jól teszi, ha felkeresi. De nem hinném, hogy Colmarban a turisták többsége egy napnál többet töltene. Megnézik a belvárost, aztán jöhet a következő látványosság.

Colmar belvárosában öt-hatszáz éves házak sorakoznak. Pedig a XX. században ezt a környéket kétszer rombolták földig a háborúkban. A régi házak mégis léteznek. Azonban nem magányosan álló, kihalt műemlékek, hanem lakott és napi használatban lévő épületek. Az emeleteken lakások, a földszinteken pedig üzletek. Modernek, szépek, de az adott házhoz illőek. Utcaszámra.

Pékségek, hentesboltok, zöldségesek, fodrászüzletek, könyvesboltok, cukrászdák, kávézók, játékboltok és kalaposok. Meg ki tudja még, hogy mi minden. Persze a turistákat is csalogatják, de hogy nem belőlük élnek, az biztos. Ezek a boltok leginkább a helyiek miatt vannak.

Most képzeljük el, hogy Szolnok belvárosában nem üresen álló üzlethelyiségek sorakoznak, hanem kedves kis üzletek. Miért ne lehetne a Kossuth téren hentes, pék, zöldséges, netán könyvesbolt vagy még több kávéház? És sétálhatnánk a Tisza-part felé a Szapáry utcán, ahol minden épület alatt ruhaüzletek sorakoznak, köztük egy-egy virágos, kalapos, netán fodrász, szabó vagy éppen könyvkötő. Majd a Sóház utca, aztán a Magyar és a Táncsics is tele van boltokkal. Sőt, álmodjunk nagyot. A legnagyobb világmárkák nyitnak üzleteket Szolnok belvárosában, és mondjuk, megnyílik az első Starbucks is valahol.

És legyen teljes az álom. A város főterén igazi piac működik. Nem a nagybaniról beszerzett áruk továbbítója, hanem valódi, helyi őstermelők napi árudája. Az egyiknél a város környékén termelt zöldség, a másiknál helyben készített méz és lekvár, a harmadiknál virágok, a negyediknél hús, az ötödiknél sajt és tej, és sorolhatnám. Persze normális standokon, és természetesen délben már a nyomát sem látjuk az egésznek. Ám addig élvezzük.

Colmar tele van sütis boltokkal. Ezek általában egyszemélyes, aprócska üzletek, amelyeket az illatuk alapján is meg lehet találni. A méteres pultok látványa leírhatatlan. Finomságok egymás hegyén-hátán. És, ahol két éve sütöde volt, ott ma is az van, és gyanítom, hogy évtizedek múltán is az lesz. Mert megy az üzlet. Nem tudom, hogy fényesen, vagy csak tisztességesen, de láthatóan megy. Ahogy a főtér sarkán lévő kalaposnak is, aki három kirakatban kínálja a különböző fejfedőket. Ilyen bolt Magyarországon már nincs is. Ahogy szerintem szappanos üzlet se nagyon.

Rójuk Colmar utcáit, és azon gondolkodom, hogy Szolnok miért nem lehet ilyen. Nem a hatszáz éves házak, a hatalmas templomok hiányoznak, hanem ezek a kedves, kicsi, helyi üzletek. A városszéli nagyáruházak forgalmát látva, ne mondja nekem senki, hogy csak a vásárlóerő hiányzik az ilyesmihez. Miért egyszerűbb a ki tudja milyen pékárut ott megvenni, mint egy belvárosi, szép üzletben?

Tudom, tudom. Ideje felébrednem.