2025.12.1. (hétfő)

Tisza Antal mellszobra

Tisza Antal mellszobra

Dátum:

Minden bizonnyal kevesen tudnák megmondani elsőre, hogy hol is áll Tisza Antal mellszobra. Azt hiszem, a szobor nem a megmintázott személy miatt, hanem az alkotó révén érdemelne több figyelmet, hiszen Petri Lajos műveit a mai napig keresik a gyűjtők.

Minden bizonnyal kevesen tudnák megmondani elsőre, hogy hol is áll Tisza Antal mellszobra. Azt hiszem, a szobor nem a megmintázott személy miatt, hanem az alkotó révén érdemelne több figyelmet, hiszen Petri Lajos műveit a mai napig keresik a gyűjtők.

Tisza Antal mellszobra a rendszerváltás nagy túlélője. Minden bizonnyal azért nem döntötték le bő két évtizeddel ezelőtt, mert az ilyesmivel babrálók, nem tudták, hogy hol van. Az azóta szobrok áthelyezésében utazóknak pedig fogalmuk sincs már arról, hogy ki is lehetett ez az ember.

Ha akarom kommunista, ha akarom a kommunista önkény áldozata.

Az biztos, hogy 1895-ben Szolnokon látta meg a napvilágot, egy ideig kubikusként dolgozott, majd a Tanácsköztársaság idején – ifjú fejjel – a Vörös Hadsereg politikai megbízottjaként tevékenykedett. A húszas években részt vett a legális és az illegális kommunista pártok szervezésében, amiért be is börtönözték, hogy aztán 1932-ben a Szovjetunióba emigrálhasson. Nem kellett volna. Hat évvel érkezése után ugyanis lecsapott rá a kibontakozó sztálini terror, és Kun Bélához hasonlóan valahol a Szovjetunióban kivégezték, és ismeretlen helyre temették 1941-ben.

A második világháború után azonban személye kiválóan alkalmas volt arra, hogy a rendszer mítoszát építő, helyi hős váljék belőle. Nemcsak utcákat, termelőszövetkezetet, munkásszállót neveztek el róla, de – a történelem kegyetlen vicce – a Sztálin születésnapján 1952-ben átadott szolnoki úttörőházat is. Ám szobrát nem a régi – ma a Technika háza – és nem az újabb – ma a zeneiskola – szolnoki úttörőház előtt állították fel, hanem a róla elnevezett munkásszálló előtt. A munkásszálló ma már városi kollégium, ám Tisza Antal szobra – lassan fél évszázada – ott áll az épület előtt egy bukszus takarásában.

Az 1962-ben leleplezett mellszobor Petri Lajos (1884-1963) egyik utolsó alkotása. A művész, aki eredetileg jogásznak készült, 1909-ben elkészült Juhász Gyula mellszobrával indult el igazán a pályán. Sokáig Brüsszelben élt, majd a húszas-harmincas évek egyik elismert alkotója, akinek 1935-ben elkészült budapesti Huszáremlékművét a klasszicizáló emlékműszobrászat legsikeresebb darabjaként tartják számon. A második világháború után számos megrendelést kapott, amelyek közül talán a legismertebbek a Kodályról készült, Kodály Zoltán által is kedvelt alkotásai. Műveiből sokat a Magyar Nemzeti Galéria vásárolt meg, de a mai napig feltűnnek szobrai aukciókon. Életrajzaiban pedig rendre megemlítik a szolnoki Tisza Antal szobrát, ami valószínűleg a kommunista kubikus egyetlen fennmaradt ábrázolása.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Magányos Gyermekek

Jövőre lesz negyven éves az a három gyerek, akik a város alapításának 900 éves jubileuma óta szemlélik a Dr. Sebestyén Gyula körút és a Városmajor - 1990-ig Vörös Csillag - út kereszteződését. A kis szobor beleolvad a környezetébe, talán fel se tűnne, ha a puha mészkő elfogyna.

I. Géza a Domus felett

A Köztéri veszteséglista című cikkben szerepelt 9 éve Bokros László 1975-ben készült sgrafittoja, aminek sorsa a néhai Domus bezárása miatt volt bizonytalan. Az épület tavaly év végén élelmiszer áruházként újra kinyitott, így a város 900 éves évfordulójára emlékező alkotás ismét látható.

Az utolsó láng

Nehogy valakinek egészbe jusson, hogy le kellene bontani csak azért, mert Szolnok utolsó munkásmozgalmi témájú köztéri alkotása! Elhelyezkedése miatt viszonylag kevés szolnoki találkozik vele, aki pedig idegenként látja a Turisztikai központ "főterén", az sok minden másra is asszociálhat.

Tanulófiú a bokorban

Egyenes háttal ül, ölében hét vaskos kötettel. Meredten néz a Tiszaliget felé. Testtartásáról a derékszög ugrik be. Ma már bizonytalan a címe, a felállításának éve, csak az biztos, hogy ifj. Szabó István alkotása. Meg, hogy a mögé ültetett bukszus lassan elnyeli a mészkő szobrot.