Minden bizonnyal kevesen tudnák megmondani elsőre, hogy hol is áll Tisza Antal mellszobra. Azt hiszem, a szobor nem a megmintázott személy miatt, hanem az alkotó révén érdemelne több figyelmet, hiszen Petri Lajos műveit a mai napig keresik a gyűjtők.
Tisza Antal mellszobra a rendszerváltás nagy túlélője. Minden bizonnyal azért nem döntötték le bő két évtizeddel ezelőtt, mert az ilyesmivel babrálók, nem tudták, hogy hol van. Az azóta szobrok áthelyezésében utazóknak pedig fogalmuk sincs már arról, hogy ki is lehetett ez az ember.
Ha akarom kommunista, ha akarom a kommunista önkény áldozata.
Az biztos, hogy 1895-ben Szolnokon látta meg a napvilágot, egy ideig kubikusként dolgozott, majd a Tanácsköztársaság idején – ifjú fejjel – a Vörös Hadsereg politikai megbízottjaként tevékenykedett. A húszas években részt vett a legális és az illegális kommunista pártok szervezésében, amiért be is börtönözték, hogy aztán 1932-ben a Szovjetunióba emigrálhasson. Nem kellett volna. Hat évvel érkezése után ugyanis lecsapott rá a kibontakozó sztálini terror, és Kun Bélához hasonlóan valahol a Szovjetunióban kivégezték, és ismeretlen helyre temették 1941-ben.
A második világháború után azonban személye kiválóan alkalmas volt arra, hogy a rendszer mítoszát építő, helyi hős váljék belőle. Nemcsak utcákat, termelőszövetkezetet, munkásszállót neveztek el róla, de – a történelem kegyetlen vicce – a Sztálin születésnapján 1952-ben átadott szolnoki úttörőházat is. Ám szobrát nem a régi – ma a Technika háza – és nem az újabb – ma a zeneiskola – szolnoki úttörőház előtt állították fel, hanem a róla elnevezett munkásszálló előtt. A munkásszálló ma már városi kollégium, ám Tisza Antal szobra – lassan fél évszázada – ott áll az épület előtt egy bukszus takarásában.
Az 1962-ben leleplezett mellszobor Petri Lajos (1884-1963) egyik utolsó alkotása. A művész, aki eredetileg jogásznak készült, 1909-ben elkészült Juhász Gyula mellszobrával indult el igazán a pályán. Sokáig Brüsszelben élt, majd a húszas-harmincas évek egyik elismert alkotója, akinek 1935-ben elkészült budapesti Huszáremlékművét a klasszicizáló emlékműszobrászat legsikeresebb darabjaként tartják számon. A második világháború után számos megrendelést kapott, amelyek közül talán a legismertebbek a Kodályról készült, Kodály Zoltán által is kedvelt alkotásai. Műveiből sokat a Magyar Nemzeti Galéria vásárolt meg, de a mai napig feltűnnek szobrai aukciókon. Életrajzaiban pedig rendre megemlítik a szolnoki Tisza Antal szobrát, ami valószínűleg a kommunista kubikus egyetlen fennmaradt ábrázolása.
