2025.12.1. (hétfő)

Bontás és építés

Bontás és építés

Dátum:

Nem lehetett okuk panaszra a helyi építőipari cégeknek 1975-ben, hiszen ahogy a mellékelt képen is látszik, éppen befejezéséhez közeledett a vízügyi székház építése, és hamarosan indult a Kossuth tér utoljára felhúzott irodaházának beruházása.

Nem lehetett okuk panaszra a helyi építőipari cégeknek 1975-ben, hiszen ahogy a mellékelt képen is látszik, éppen befejezéséhez közeledett a vízügyi székház építése, és hamarosan indult a Kossuth tér utoljára felhúzott irodaházának beruházása.

A Kossuth téren, nagyjából a mai rendezvénytér sarkán, valahol a Rotary-dombormű környékén állhatott az a fotós, akik 1975 kora tavaszán ezt a fényképet készítette, és amit a napokban a Google „ajándékozott” nekem. A kép születésének dátumát a két építkezés azonosítja be egyértelműen.

A háttérben látható Vízügyi székházat – ahogy azt korábban az 1xVolt rovatban, az épület történetéről szóló írásunkban olvashatták – 1975. április 4-én adták át. A fotón jól látható, hogy a 16 – a szerelőszintekkel 18 – emeletes irodaház Ságvári körút felőli oldalán, kívül, még egy falhoz szerelt lift áll, és a szinteket lezáró ablakok sincsenek a helyükön. Azaz még nem adta át az épületet a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat (ÁÉV) részben magának, nagyobb részt a Vízügynek és még további négy helyi vállalatnak.

A fotó fókuszában lévő bontási terület is az 1975-ös évet valószínűsíti, hiszen az ugyancsak az 1xVolt rovatunkban közölt, Felvonulók nézték című cikkhez kapcsolódó fotókon az látszik, hogy az itt felépülő TB-székház 1976. április 4-ére már szerkezetkész volt.

Ez a kép is sok dologról mesél. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a Kossuth teret szegélyező régi, likvidálásra ítélt épületek bontása 1975-re befejeződött. A kép bal és jobb oldalán látható, ma is álló házak ugyanis a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején épültek fel, és nem lettek volna ilyen módon fotózhatóak, ha a fotó előterében lévő üres térről 1975 kora tavaszára már nem bontják el, a teret addig nyugati irányban lezáró Steiner Jakab féle házat. A fotó árulkodik arról is, hogy a hatvanas években nyitott Ságvári körút mentén álló házak között, az egykori Sportbolt is készen volt már 1975-re, hiszen lapos tetős sziluettje felfedezhető a bontási terület mögött.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kép tanúsága szerint, a hetvenes évek közepére már Szolnokon is Zsigulik kezdték felváltani a korábbi Warszawa és Moszkvics taxikat.

A Google jóvoltából a Vízügyi székház építésének egy másik fotódokumentuma is hozzám került, amelyik bizonyosan 1974 nyarán készült. A kép nemcsak azért érdekes, mert a korabeli daruzási technika látható rajta, hanem azért is, mert a nagyjából a mai Hild tér helyén álló, a hetvenes évek elején ugyancsak halálra ítélt házakat mutatja az utolsó pillanatukban. Mi másért állna a kép baloldalán az a toronydaru, ha nem azért, hogy közreműködjön az építési terület előkészítésében?

A fotót az SZTK valamelyik emeleti ablakából készíthette valaki. Milyen jó lenne, ha kiderülne, több kép is született azon a napon, és mondjuk, lenne olyan, amelyik Pelikán Szálló építését dokumentálja. Mert 1974-ben az is gőzerővel épült, ahogy a még csontváz Vízügyi székház mögül előbukkanó, Móra Ferenc úti tízemeleteseken és környékükön is lehetett még dolguk a helyi építőknek.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Foci Szolnokon 1914-ben

A "Czeglédiek" két focicsapata játszott Szolnokon 1914 júliusában, amiről egy bizonyos Miki tudósította ifj. Bálint Ferenczet, aki ekkor minden bizonnyal az erdélyi Vízaknán nyaralt. Nehéz eldönteni, hogy ezen a képeslapon a tudósítás vagy a szolnoki állomás ritkán látott vége az érdekesebb.

Játszóhelyből színház

A Városház utca és a Csirkepiac találkozásánál lévő színház az első világháború után a gróf Apponyi Albert utca és Horthy Szabolcs tér sarkára, a második után pedig a Táncsics Mihály utca és a Felszabadulás tér kereszteződéséhez került. Vagyis az épület nem mozdult, csak körülötte változott a világ.

Az utolsó optimista képeslap

Ez a Budapesten készített szolnoki képeslap egészen biztos, hogy 1989. február 1. és 1990. január 8. között lett nyomtatva, amiből talán az is következik, hogy Csobaji Előd, az MTI fotósa az előző évben örökítette meg az MMIK-t, a Kossuth téri szökőkutat és a fénykorát élő Tisza szállót.

Segítség! Hol és mikor készült ez a kép?

A mellékelt fotó hátulján az szerepel: Hubay Ferenc utca, 1964. november. Jelenlegi ismereteim alapján azonban azt kell, mondjam, vagy a dátum, vagy a helyszín nem stimmel. Sőt, az is előfordulhat, hogy mindkettővel baj van. Kérem, segítsenek! Például azzal, hogy a kortársak megmondják: hol volt a Major szabó háza.