2025.10.14. (kedd)

Zsánerképeslap

Zsánerképeslap

Dátum:

Nem vonhatjuk kétségbe, hogy ez a fotó bő száz évvel ezelőtt Szolnokon készült. Annak ellenére sem, hogy a feliraton kívül semmi konkrétum nem utal erre. Azt viszont el kell ismerni, hogy díjazandó sajtófotónak is beillő képből lett korabeli anzix.

Nem vonhatjuk kétségbe, hogy ez a fotó bő száz évvel ezelőtt Szolnokon készült. Annak ellenére sem, hogy a feliraton kívül semmi konkrétum nem utal erre. Azt viszont el kell ismerni, hogy díjazandó sajtófotónak is beillő képből lett korabeli anzix.

Nézzék meg azt a pincsi kalapos, bajszos embert a kép előterében! Egyik lábát felhúzva, másikat lógatva ül a méretes ladik pallóján, és a semmibe révedve bámulja a partfalat. Mozdulatlanságában ott a reménykedő várakozás. Körülötte szinte áll a levegő. Nem tudom, ki lehetett ő: rakodó, hajó tulajdonos, kereskedő, vagy lehetőségre váró munkanélküli. Sovány arcán azonban ott egy egész élet, ami a folyóhoz köthette.

Ilyen fotót száz éve nem lehetett csak úgy elkészíteni. Nézzék végig a Szolnokot az előző századfordulón ábrázoló képeket! Amelyiken emberek is láthatóak, azon szinte mindenki a kamerába bámul, azaz valószínűleg az ördögi masinájával babráló fotós ügyködését figyeli. Ami érthető is, hiszen a korabeli, hatalmas masinákkal nem nagyon lehetett titokban fotózni. E kép készítőjének mégis sikerülhetett.

Pedig, ha jobban belegondolunk, nem állhatott túl stabilan a lábán. Csak tippelem, hogy az ismeretlen fotós valahol a mai Tiszaparti sétány környékén – a piacok, a malom és a raktárak alatt -, a mederben dolgozott. A túlparton lévő fák alapján, nyáron, a partfalat nézve, viszonylag száraz időszakban. Mégsem lehetett egyszerű megállni a hajósok mellett, biztos, hogy embert próbáló feladat volt a kamerát ott tartani vagy lábra állítani. És elbújni sem tudott, hiszen a korabeli objektívek nem tették lehetővé, hogy mondjuk távolabbról, vagy valaminek a takarásából készüljön kép.

Tehát a pincsi kalapos, bajszos úrtól nem messze kellett állnia a fotósnak. Akinek, ennek ellenére sikerült egy olyan képet készítenie, amin az azon egyedül jól kivehető ember nem a kamerába bámul, hanem magával van elfoglalva. Nem tudom, mióta állhatott ott a fényképész, vagy hány kép készült már erről a pincsi kalapos úrról, az azonban biztos, hogy a kattintáskor már nem foglalkozott a kamerával, és a mögötte álló fotóssal.

Olyan ez a kép, mint egy festmény. Állnak a bőgős hajók a Tiszán, ki- vagy berakodásra várnak, körülöttük pallók, tutajok, kisebb csónakok, és egy ember, aki valamire vár. Akinek láthatóan valami köze van a hajókhoz, a vízi szállításhoz, a Tiszához. Aki bő száz éve vagy Szolnokon élt, vagy ott járt, de az biztos, hogy zseniális zsánerkép alanya lett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hölgy fehérben

Biztos vagyok abban, hogy a kép előterében látható fehérruhás hölgy később került a fotóra, mint azt, az akkori Gorove úton exponálták. Azt kell gyanítanom, hogy a megyeháza sarkánál állók sem voltak eredetileg ott, viszont a fát metsző munkások igen.

Weinstock-Nerfeld kooperáció

Az elsőre csak a szolnoki zsinagóga megörökítésének tűnő képeslap a mai Tiszai hajósok terén egykor álló szökőkutat, a Szapáry utca jelenlegi elejének száz évvel ezelőtti házsorát, na meg két üzleti "zseni" kooperációjának emlékét is őrzi. Weinstock Ernő fotójából Nerfeld Ferenc adott ki képeslapot.

Kaszárnya a Laktanya körúton

A Szolnok háziezredének otthont adó laktanya kapuja mellől két katona és egy kislány bámul az ismeretlen fotósnak a kamerájába, aki valamikor 1894 és 1905 között ügyködött a néhai Laktanya kórúton, azaz a mai József Attila úton, hogy aztán fotójából Faragó Sándor jelentessen meg anzikszot.

Hétből öt eltűnt szolnoki részlet

Weinstock Ernő - szerintem - nagyjából nyolcvan évvel ezelőtt készítette Szolnokon ezt a hét fotót, amikből aztán önálló és mozaikképeslapok is lettek. A második világháború harmadik-negyedik évében. A nyolc képből kettőt tudott volna pár évvel később újra elkészíteni az akkor már Nagyváradi Ernő.