2025.08.27. (szerda)

Ugyanaz színesben

Ugyanaz színesben

Dátum:

Elképesztően aprólékos munka lehetett a Szolnoki Művésztelepről valamikor 1902 és 1914 között készült fekete-fehér fotót színessé varázsolni. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy ezek a lapok őrzik egy lassan száz éve nem létező szobor emlékét.

Elképesztően aprólékos munka lehetett a Szolnoki Művésztelepről valamikor 1902 és 1914 között készült fekete-fehér fotót színessé varázsolni. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy ezek a lapok őrzik egy lassan száz éve nem létező szobor emlékét.

Akárhogy is nézem, a három év különbséggel postára adott két képeslapot, kétség nem férhet hozzá, hogy ugyanaz a fotó képezte az alapjukat. Nemcsak a háttér – a Szolnoki Művésztelep egyik épülete -, a négy figura ugyanaz, de még a növények és az árnyékok is. Hogy az eredeti képet ki és mikor készítette, az természetesen nem derül ki, csak annyi, hogy a fekete-fehér – feltételezhetően korábbi – változatot a szolnoki Bakos István könyvnyomdája és papírkereskedése adta ki. A színezett pedig a fővárosi Vasúti levelezőlapárusítás kiadványa 1917-ből.

A fotó igazi különlegessége a jobb szélén álló és a négy megörökített ember által is nézett Anonymus szobor. Ami természetesen nem azonos a Városligetben, a Vajdahunyad-várában ma is láthatóval. Viszont szoros a kapcsolata vele, hiszen a híres fővárosi bronzszobor úgynevezett nagymintájáról – ha jól értem a leírásokat: gipszmintájáról – van szó. A szobrász, Ligeti Miklós ugyanis rendszeres látogatója volt a frissen alakuló Szolnoki Művésztelepnek, és a később Budapesten felállított szobor mintáját Szolnokon készítette el. Ami itt is maradt. Így miközben Budapesten is volt egy Anonymus szobor, Szolnok is büszkélkedhetett egy ilyennel a művésztelep parkjában. Egészen 1919-ig, amikor – feltételezem – a tiszai átkelésért folyó küzdelmek során elpusztult.

Mindezekből azonban az is következik, hogy a fekete-fehér képeslapot 1914 tavaszán Szolnokról küldő János, akár személyesen is láthatta a szobrot. És miért ne tette volna meg, ha abban a csak később végzetessé váló évben nem feledkezett meg arról sem, hogy a tekintetes Kósa Sándor, MÁV főművezető úrnak, Temesváron, kellemes húsvéti ünnepeket kívánjon ezen anziksz révén. Nem zárnám ki, hogy az a bizonyos János ugyancsak MÁV tisztviselő volt, és rendszeres látogatója mondjuk épp a vártemplomnak. Így talán azért küldte Szolnokról Temesvárra ezt a lapot, mert egy kicsit büszke volt városa művésztelepére és szobrára is.

Hogy a másik levelező járt-e Szolnokon, abban nem vagyok biztos. Sajnos körbélyegző nem olvasható, és a német szövegből se nagyon bogarászható ki semmi azon kívül, hogy Magyarországról Graz-ba küldték a lapot. Azt nagyon nem feltételezem, hogy Szolnokot ábrázoló képeslapot Szolnokon kívül is árultak volna. 1917. szeptember 9-én – a kézzel írt dátum olvasható – azonban elképzelhető, hogy egy frontról jövő vagy oda tartó, a Monarchia más területéről származó katona a mi állomásunkon jutott levelezőlaphoz, amit aztán valahol feladott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ságvári ’63

Öt és fél évtizeddel ezelőtt a Szapáry út nagyjából úgy nézett ki, mint ma. Igaz, még Ságvárinak hívták, osztott pályás volt az úttest, működött a Tünde, könyvesbolt és hentes volt az elején. A végén pedig raktárnak használták a Zsinagógát. Wartburg, Moszkvics, Trabant, Skoda parkolt a járda szélén.

Beton Szolnok

Aki életében nem járt Szolnokon, és az első élménye a városról ez az 1980-ban készült mozaikképeslap, az azt gondolhatta, itt minden beton és új, semmi sem maradt a múltból. Annak ellenére, hogy az anziksz jobb felső sarkában épp a város 900 éves múltjára emlékeztető Tanúhegy látható.

Viszik vagy hozzák?

A nem túl jó minőségű felvétel Szolnokon készült. De nem könnyű eldönteni, hogy mikor. És vajon mi történik a téren? Viszik vagy hozzák az autókat és a buszokat?

Dilettáns képeslap

E képeslap megjelentetéséhez minimum két dilettáns ember kellett a hetvenes évek második felében. A fotós, aki jónak gondolta azt a felvételt, aminek leghangsúlyosabb eleme egy pucér fenék, illetve minden egészalakos figura a nézőnek háttal van. Továbbá a szerkesztő, aki a képet elfogadta, és a hátuljára még a ?Felszabadulási emlékmű? feliratot is kitette.