A Kolozsvári úti óvoda bejárati ajtaja mellett, véletlenül bukkantam erre az emléktáblára. Tökéletes fotót nem tudtam készíteni róla, de a tartalma miatt nem bírom megállni, hogy ne örökítsem meg. Elemezni és magyarázni való tábla.
Maga a tábla nem egy klasszikus, kőből, műkőből vagy valami fémszerű anyagból készült emlékeztető, hanem olyan üvegből készült felirat, amiből emlékeim szerint, húsz-huszonöt évvel ezelőtt még nagyon sok volt a városban. Annak idején ilyen módon készített tábla jelölte a legtöbb közintézményt, hasonló volt anno a tanácsházákon, de még az autós iskola bejárata mellett is. Tehát a Kolozsvári úti óvoda bejárata mellett lévő tábla nem egy klasszikus emléktábla – bár dekoratívabb, mint a ma kötelezően előírt műanyag EU-projektekre emlékeztető tábla -, de nem is emiatt érdekes. Hanem a rajta lévő szöveg okán.
Egyrészt arról tudósít, hogy ez a ma is működő közintézmény a város fennállásának 900. évfordulójára épült. Rögtön rávághatnánk, hogy akkor 1975 az átadás éve, ám nagy szerencsénkre a tábla aljára dátum is került: 1974. március 1. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy az egyébként tényleg 1975-ben tartott évfordulóra már jóval korábban elkezdett készülni a város. Másrészt azt is elárulja ez a tábla, hogy az akkori ünnepségek nemcsak üres szónoklatokból álltak, hanem a közjavára hasznos létesítmények avatásából is.
Mint korábban már megemlékeztem róla, a 900 éves évforduló környékén, Szolnokon, mai áron számítva, körülbelül 300-400 milliárd forintnyi – nagyjából 200-250 gyaloghíd ára – olyan nem termelő beruházás történt, ami a közjavát szolgálta. Számtalan lakás mellett üzletek, iskolák, óvodák, utak és még ki tudja mi minden épült. Abba most ne menjünk bele, hogy ez miként befolyásolta a városképet. Az viszont vitathatatlan tény, hogy a hirtelen nagyra duzzadt lakosság kiszolgálásában és életkörülményeinek javításában nagy lépéseket tett akkor a város. Ahogy azt is rögzíthetjük: az elmúlt húsz évben sok minden ment ezekből tönkre, vagy lett a közvagyonból magán vagyon.
Az óvodai emléktábla apropóján mindehhez gyorsan tegyük hozzá azt is, hogy ezekből a fejlesztésekből alaposan kivették a részüket a helyi cégek, illetve a szocialista brigádokba tömörített dolgozóik. Akik munkaidőben vagy azon túl, de leginkább a cég pénzén és eszközeivel járultak hozzá egy-egy létesítmény építéséhez, átadásához, csinosításához. Amint erre ez a tábla is utal: (a cégek) „dolgozóinak és a város lakosságának társadalmi összefogásával”.
A felsorolt cégeket ma már nem nagyon találnánk. Ezért részben a fiatalabban kedvéért emlékezzünk meg róluk. A MEZŐGÉP valamikor az ország egyik legjelentősebb mezőgazdasági gépgyártója volt, bálázói például az Alföld összes tábláján feltűntek. Egykor a Tószegi úton, a Cukorgyár után működött. Az ÁÉV az Állami Építőipari Vállalatot takarja, aminek nevéből következik tevékenysége. Méreteire azonban az Ady Endre út végén lévő egykori székháza – ma a Tisztiorvos hivatala -, illetve a kollégiumokká alakított Baross utcai és Tisza-parti munkásszállói utalhatnak. A Május 1 Ruhagyár szolnoki gyáregysége – ha jól tudom – a Rékasi úti laktanya mellett működött, nem kevés női munkaerőt felszippantva és a könnyűipari szakmunkásképzésnek is hátteret biztosítva. A TITÁSZ és a TIGÁZ még él a köznyelvben, bár már egyiknek sem ez a hivatalos neve. A Tiszántúli Áramszolgáltató ma az E-On része, a Tiszántúli Gázszolgáltató pedig az ENI cégcsoport tulajdona. A SZÖVTERV-vel már bajban vagyok, csak feltételezem, hogy a szövetkezetek tervező vállalata lehetett, azaz elsősorban TSZ-eknek és ÁFÉSZ-eknek tervezhettek. De talán ez az ovi is az ő munkájuk.
Van még egy fontos dolog, amiről szólni kell. A rendszerváltás óta eltelt két és fél évtized felbuzdulásaiban akár el is tűnhetett volna ez a tábla. Nem tudom, kiknek köszönhető, hogy eddig megúszta. És nagyon remélem, ez a jövőben is így lesz, ugyanis nincs ezen semmi szégyellni vagy titkolni való.
