A Szentháromság téren, körülbelül a Mária utca torkolatával szemben, nagyjából a mai a Cserkészház bejárata előtt húsz évvel ezelőtt még biztosan állt Kamotsay István különleges alkotása. A talán 1974-ben felállított „rozsdaszobor” az elmúlt két évtizedben tűnt el nyomtalanul.
Az emlékeimben úgy él az egykori kollégium előtt a kilencvenes évek első felében még biztosan álló műalkotás, mint Szolnok máig egyetlen street art kompozíciója. Ugyanis nem egyszerűen egy kétszer két méteres, különleges technikával készült szoborról, pontosabban önmagában is egy térplasztikáról volt szó. Hanem előtte és mögötte egy üveg ?talapzatról?, benne érdekes szövegekkel, amit sajátos megvilágítás is kiegészített. Szóval ez nem egy szobor volt, hanem valóban a térben elhelyezett, most már tudom, hogy legalább négy ember munkáját összegző alkotás.
A központi eleme természetesen Kamotsay István (1923-1994) szobrászművész acélszövetből hegesztett, sok száz vékony csőből készült tömbje volt, aminek középső, áttört üregében egy ugyanilyen anyagból készített leányalak volt látható. A fellelhető leírások alapján a művész az anyag és az ember egymásra találását, illetve az anyag és az élet bonyolult összefüggéseit akarta ábrázolni. Egy harmadik magyarázat szerint pedig a műszaki-technikai fejlődést szimbolizálta az alkotás.
Amit Szabó Erzsébet iparművész üvegmunkája egészített ki, kvázi talapzatként. Az üvegmunka különlegessége volt, hogy egy olyan vers volt belemarva, amelynek vastag betűi, az ugyancsak látható periódusos rendszer táblázatát körülvéve, fizikai és természettudományi alaptörvények képleteit adták ki. A feliratot Kaposvári Gyula Marx György akadémikus munkájának tartotta. Egy 1994-ben Kamotsay Istvánnal készült – és Tóth György Gyigyi bácsi által a Köztérképen publikált – interjúban azonban az olvasható, hogy a verset a szobrász kezdte el írni, amit fél év kínlódás után Marx György atomfizikus és Pákozdy Ferenc költő öntött végleges formába.
Az említett, eredetileg a Jászkun Krónikában megjelent interjúból tudható a legtöbb a szobor születéséről, aminek pontos felállítási dátumára azonban a szobrász sem emlékezett. Annyi tűnik biztosnak, hogy az akkori Képzőművészeti Lektorátus juttatta a megrendeléshez Kamotsay Istvánt, és a szobor valamint a felállítás költségeit a város fedezte. Címet azonban nem kapott az alkotás, mert a szobrász ezt a feladatot a szemlélőkre szerette volna bízni.
Akik egy idő után sajátságos címet adtak az alkotásnak: „rozsdaszobor” lett. Egyszerűen azért, mert a 20 évig magára hagyott acélelemek iszonyatosan elkezdtek rozsdásodni, ami nem tett jót a szobor küllemének. Ráadásul a majdnem a tér szintjében lévő üveglapok is megsérültek, így a kilencvenes évek elején már inkább ronda és problémás volt az alkotás, mintsem vállalható szobor. Ugyanakkor az említett interjúban az szerepel, hogy 1994-ben a város tervezte a helyreállítását.
Ami aztán nem történt meg. Sőt. A tér nagyjából másfél évtizeddel ezelőtti helyreállításakor végkép eltűnt a szobor alapja is. Amiről úgy tűnik, senki nem tudja, hogy maga az alkotás mikor lett leemelve. Pedig igazán nem volt semmiféle politikai üzenete, ráadásul emlékeim szerint megvilágítva kifejezetten jól nézett ki. Nem vagyok benne biztos, de úgy gondolom, macerás alkotás volt, amit egyszerűbb volt eltűntetni, mint megmenteni.
(A fekekete-fehér arhív kép a Szolnok képekben című könyvből, a színes pedig a Köztérkép.hu oldalról származik.)
