Ne találgassanak! A mellékelt fotón látható házak a Várkonyi téren állnak. Ha jól sejtem, 1974 nyarán készült róluk a felvétel a tizennyolc emeletes toronyház valamelyik erkélyéről. A kép a város 900 éves jubileumára kiadott könyvben jelent meg, és van rajta pár érdekes részlet.
A Várkonyi tér ötszintes társasházait valamikor a hatvanas évek végén adták át, tehát a kép keletkezésének pillanatában pár évesek lehettek. Ennek ellenére az első apróbb hibák, javítások már megjelentek az épületeken, amint az a fotóshoz közelebb lévő ház bejárata körül is látható. Annak idején sok vicc és kabarétréfa szólt a hazai építőipar teljesítményéről, bár ahogy ma, ezeket a lassan ötven éves házakat elnézem, a kisebb hibák ellenére, építőik maximum lassúak, de nem kontárok lehettek. Hozzátéve, a mából nézve szinte felfoghatatlan, hogy honnan volt elegendő szakember vagy munkás ahhoz a rengeteg házhoz és lakáshoz, amit a létező szocializmus legprosperálóbb időszakában csak Szolnokon felhúztak.
A hulló vakolat mellett érdemes mást is észrevenni a negyven évvel ezelőtti Várkonyi téri kapualjban. Mintha egy rövidnadrágos gyerek húzódott volna meg ott az árnyékba. Miatta is gondolom, hogy nyáron készült a fotó, hiszen akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy iskolaidőben egy gyerek ne legyen suliban. A korszak másik klasszikus sztereotípiája volt a „kulcsos gyerek”, azaz a vakációk olyan srácai, akikre a lakótelepeken senki nem tudott vigyázni, így nyakukban a lakáskulccsal töltötték a nyarat. Lehet, hogy ő is ilyen volt?
Mert a házba való bejutás nem lehetett gond, hiszen a vasajtó nyitva. Amin így a negyven évvel ezelőtti emlékeimben turkálva nincs is semmi meglepő. Évekig éltünk úgy a létező szocializmusban, hogy sem a kaput, sem a lakásunk ajtaját nem zártuk, de nem is volt belőle semmi probléma.
Érdemes egy pillantást vetni a két tömbház erkélyeire is. A tizenöt lodzsa – azt hiszem, ez a pontosabb kifejezés – tökéletes metszetét adja ezen lakásrészek hasznosításának. Az erkélyes lakás mindig többet ért, mint az erkély nélküli, ám gyorsan kiderült, hogy ezek az aprócska, nyitott helyiségek nem sok mindenre használhatók. Nem véletlen, hogy az itt látható tizenöt erkély többsége üres, a maradék nagyobb része pedig lényegében tárolóként, a hiányzó spejz helyettesítőjeként szolgál.
A fotó legérdekesebb momentuma azonban mégis az egyik erkélyhez köthető. A távolabb lévő ház, első emeletének erkélykorlátjára tessék egy pillantást vetni! Mikor is készült a kép? 1974 nyarán. Ám a létező szocializmusban már működött az a maszekvilág, amit a nagy és kisebb testvéreink oly nagyon irigyeltek tőlünk. Amint a fotón látható, korabeli reklám is ezt igazolja. A Tip-Top autóalkatrész kereskedés reklámja függ ott, ami, ha jól sejtem, az épületek mögötti garázssoron még a kilencvenes években is működő maszek autósbolt hirdetése lehet. Pontos információim nincsenek a boltocskáról, de mintha egy idősebb asszonyé lett volna, és ha bármi kellett valamelyik szocialista autónkhoz, biztos, hogy hozzá is benéztünk.
Bár azért kíváncsi lennék, hogy ez a nyilvánvalóan bújtatott reklámot is megjelenítő fotó miként kerülhetett a szocialista nagyváros fejlődését bemutató, 1975-ben kiadott albumba. És, ha már bekerült, a szerkesztőnek vagy a fotósnak származott-e némi előnye belőle? Mondjuk a létező szocializmus egy másik fontos működési modellje, a „pult alól kereskedés” révén.
