Talán beteges, de ha tudom, hogy aznap lesz két órám arra, hogy elmenjek a Tiszába szaunázni, akkor előtte azon izgulok, vajon be tudok-e jutni. Nem tudom, ismerős-e az érzés, amikor valamire nagyon készülnek, számolgatják a perceket, hogy majd milyen jó lesz, és a siker kapujában kiderül: az egészből nem lehet semmi. Félelmeim gyökerei onnan származnak, hogy olykor bizony előfordult, a meghirdetett nyitva tartás idején se lehetett bejutni a fürdőbe. Mert valami elromlott, valami változott.
Szóval, ha odaérek, és nyitva az ajtó, az számomra már egy felüdülés.
Nem szoktam az előtérrel foglalkozni, mert szeretnék mielőbb a vízben ülni. Jobban belegondolva azonban, be kell látni, hogy a kívülről gyönyörű épület egyik legszomorúbb része a kassza előtti tér. A szocializmusból itt felejtett burkolat, fogasok, székek, de talán még a feliratok is húsz évvel ezelőtt készültek. Aki járt már bentebb, az tudja, az öltözők sem vidámabbak, de hajlamos vagyok azt gondolni, ez a Tisza imázsának része. Öreges, kicsit romos, de megszoktuk.
A legfelemelőbb pillanat természetesen az, amikor belépek a fürdőtérbe, és szép lassan beleereszkedem a kör alakú medence vizébe. Ilyenkor magamban minden alkalommal áldom azokat, akik kitalálták, hogy fürdőzni jó, akik megtalálták ehhez a vizet és felépítették a fürdőket. Azokat a korokat pedig a legsötétebb időszakoknak gondolom, amikor hanyagolták a fürdőkultúrát.
Nem vagyok hozzáértő, azt teszem, ami jól esik. Néhány perces üldögélés után a gőzbe folytatom a semmittevést. Csak az tudja, micsoda, jóleső érzés a nehéz ködben ücsörögni, aki már próbálta. Főni, izzadni és percről-perce lehiggadni. Esküszöm, a hétköznapok minden feszültsége, mérge ott távozik belőlem. Pontosabban utána, amikor belegázolok a jéghideg medencébe.
A gőz és a száraz szauna ma már kulturáltan néz ki. A kis, hideg vizes csobbanó is elfogadható. Az a néhány műanyag pihenőágy, ami a két medencetér között vár ránk, igazi műemlék. Jártam már az ország néhány fürdőjében, de ezekhez hasonló fröccsöntött fekvő alkalmatosságokat még sehol se láttam. A Tisza Szálló Gyógyfürdőjének védjegyei, nehogy kidobják őket!
Három-négy kör gőz vagy száraz majd jéghideg ücsörgés után következik nálam a forró medence. Nem lehet benne sokat kibírni, de az isteni. A legjobb bebújni a csobogó alá és a fejünkre engedni a forró vizet. Aztán meg a nyakunkra, vállunkra, derekunkra, és minden rendben van. Nekem mindig ilyenkor indul be az agyműködésem. Komplett cikkek születnek ott meg fejben.
Aztán, mikor már megfőttem, átmegyek újra a langyosabb kör medencébe. Ha nem ül senki a békás csobogó alatt, akkor odahúzódok, és csak bambulok ki a fejemből.
Nézem a vörös kőből kifaragott lány szobrát. Mit ábrázol? Szerintem a földből feltörő tüzet, amely annyi jót tud tenni. Megszámolom a kupola tizenkét osztatát, és néha arra gondolok, ez meg a múló időt jelképezi. Mert az itt olyan gyorsan halad.
De nem baj, mert jövők a jövő héten is.