A Megyeháza és Technika Háza között lassan öt évtizede gubbaszt egy kő kisfiú. Sokáig újságosbódé takarta, és ma sem szívderítő a környéke. A vicces fiatalok azonban egy ideje leszoktak arról, hogy hétvégenként megfordítsák. Az alkotásnál érdekesebb az alkotója.
Mindenütt Gubbasztó fiú címmel utalnak a Megyeháza valamint a Tudomány és Technika Háza – előző nevén Tisza Antal Úttörőház, született Városi Kaszinó – között megbújó alig egy méteres, talapzatra helyezett kőszoborra. Kovács Ferenc alkotását 1967-ben helyezték el itt, és gyanítom, az úttörőház meg a mozgalmat megalapozó Nagy Októberi Szocialista Forradalom félévszázados évfordulója lehetett a helyválasztás indoka. Mivel azonban egy meglehetősen szűk területről van szó, amit korábban egy ormótlan újságosbódé zárt le, és az elmúlt ötven évben a növényzet is sokat változott, a Gubbasztó fiú soha sem volt jó helyen. Ha pedig a lassan, de biztosan pusztuló Technika Házát nézzük, jelenleg sem jobb a helyzet.
Nincs mit szépíteni azon sem, hogy a kedves kis figura nem tartozik az alkotó jelentősebb, illetve a mából nézve is érdekes alkotásai közé. Sőt, még csak nem is egyedi, hiszen a művész, ugyancsak 1967-ben készült, és a fővárosi Országos Mérésügyi Hivatal előtt felállított Guggoló fiú című szobra, ha nem is teljesen, de azért kísértetiesen hasonlít a szolnoki alkotásra. Nem zárható ki, hogy az egyik a másiknak volt valamiféle előzménye vagy tanulmányterve, de végül mind a kettő gazdára talált.
A Kiskunfélegyházán 1926-ban született Kovács Ferenc egyébként a hatvanas évek egyik legfelkapottabb, állami megrendelésekben bővelkedő szobrászművésze volt. Pályáját a Derkovits Gyula Népi Kollégium tagjaként kezdte, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után nemcsak alkotott, de az Iparművészeti Egyetemen sokáig tanított is. Első, komolyabb alkotása az Úttörővasút egyik végállomásához felállított Munkás gyermekkel szobor, amit még társakkal hozott létre. Pályája egyértelműen a Kádár-korban ívelt fel, igaz, a korra jellemző, egy-egy városképet akkoriban meghatározó alkotása közül ma már alig akad, amelyik az eredeti helyén lenne.
A győri Tanácsköztársasági emlékművét 1959-ben leplezték le, 1990 óta az egyik helyi temetőben áll. A dunaújvárosi Ságvári Endre szobra 1963-ban készült el, 1992 óta a helytörténeti gyűjtemény lakója. A Várpalotán 1964-ben átadott Munkásmozgalmi emlékművét a rendszerváltáskor bontották el, miként a kiskunfélegyházi fehérterror áldozataira emlékező, 1969-es domborművét is. És Szolnokon sem áll már negyedszázada a Kádár-kori város és főtér emblematikus alkotása, az 1964-ben leleplezett Munkásmozgalmi emlékmű. A Kossuth téren, a múzeum előtt álló fém szobrot 1990 áprilisában távolították el, és ha minden igaz, megcsonkítva a Művésztelep kertjében fekszik.
Valószínű azonban, hogy Kovács Ferencre egyre kevésbé a szocialista eszmét hirdető alkotásai miatt fogunk emlékezni. A munkást, parasztot, boldog gyereket is remekül megformázó művész ugyanis a hatvanas évek közepétől egyre több geometrikus illetve organikus elemekkel operáló térplasztikát, köztéri alkotást hozott létre. Elnézve némelyik alkotását, korát messze megelőzve hozott létre ma is vállalható, rendkívül érdekes szobrokat.
Tulajdonképpen kár, hogy Szolnokra nem ilyen került. Bár a Gubbasztó kisfiú is szerethető lenne, ha nem egy ennyire szomorú, jellegtelen és szűk helyen kellene várakoznia. Talán nem nehéz belátni, hogy a mai helyére nemcsak nem illik, de ott nem is érvényesül. Tudom, nem ez a legfontosabb problémánk, de hátha egyszer eszébe jut valakinek, hogy valamelyik megszépülő parkunkba helyezze ezt a fél évszázada szomorú 48 éves gyereket.
