2025.12.1. (hétfő)

Segítség! Hol és mikor készült ez a kép?

Segítség! Hol és mikor készült ez a kép?

Dátum:

A mellékelt fotó hátulján az szerepel: Hubay Ferenc utca, 1964. november. Jelenlegi ismereteim alapján azonban azt kell, mondjam, vagy a dátum, vagy a helyszín nem stimmel. Sőt, az is előfordulhat, hogy mindkettővel baj van. Kérem, segítsenek! Például azzal, hogy a kortársak megmondják: hol volt a Major szabó háza.

A mellékelt fotó hátulján az szerepel: Hubay Ferenc utca, 1964. november. Jelenlegi ismereteim alapján azonban azt kell, mondjam, vagy a dátum, vagy a helyszín nem stimmel. Sőt, az is előfordulhat, hogy mindkettővel baj van. Kérem, segítsenek! Például azzal, hogy a kortársak megmondják: hol volt a Major szabó háza.

Első ránézésre minden fenntartás nélkül elfogadtam, hogy ez a fotó a Hubay Ferenc utcában készült, nagyjából a mai zebránál. A bal oldalon látható házsor eltűnt, jobb oldalon a Boldog Sándor István körúti ház lóg be, aminek az aljában régen a hangszerbolt, ma pedig egy butik működik. A villanyoszlop mögött, a távolban a Kossuth téri Múzeum étterem lakóháza áll a rengeteg kiugró erkélyével. Már csak azon akartam gondolkodni, hogy a macskaköves utca közepén, a villanyoszloptól balra Zuk vagy Nysa furgon látható-e.

Aztán be kellett látnom, hogy jelenlegi tudásommal akárhogy is bogarászom ezt a képet, a fenti leírás több pontos is hibádzik.

A fenti okoskodásomat ugyanis az ismeretlen fotós által megadott dátum miatt azonnal cáfolnom kell. Mert amennyiben valóban ott állt volna a fényképész, ahol írtam, akkor ez a kép nem készülhetett 1964-ben. Sőt, 1959 előtt kellett volna készülnie. A jobb oldalon lévő házat ugyanis abban az évben adták át, és akkorra a Ságvári körút folytatása is elkészült. Azaz 1964-ben egy ilyen kép előterében már sem a bal szélen lévő, szépen stukkózott ház, sem a villanyoszlop előtt, a képbe belógó kaliba nem lehetett volna a helyén. Ha viszont a fotózás helyét jól adom meg, és esetleg mégis 1959-re szeretnénk datálni a képet, akkor meg a Múzeum étterem 1962-re elkészült épülete cáfolja ezt az okoskodást.

Az is eszembe jutott, hogy az utca és a fotós által felírt időpont is stimmel, csak éppen nem a mai zebrától, hanem lényegében a rövid sétálóutca közepéről, a jelenlegi esküvői ruhaszalon környékéről készült a kép. Így a jobbra látható házfal a Kossuth téri „Fradi” ház északi homlokzata, ami mögött 1964 őszén akár még egy felvonulási kaliba is állhatott. Ezt a logikát viszont megcáfolja a Múzeum étterem épülete és a színházi jegypénztárnak is helyet adó bérház közötti távolság, ami jóval kisebb, mint ahogy ezen a képen látszik.

Azt gondoltam, hogy Szolnok 1937-es térképe, amin nemcsak az utcákat, de a telkeket, azaz házhelyeket is jelölik, esetleg segíthet. Amennyiben valóban a Hubay utcát mutatja a kép és a Kossuth tér irányába nézve, akkor a fotós csak a Csarnok utcai kereszteződéstől – azaz nagyjából a mai Agórától – dolgozhatott, hiszen a bal oldalon egymás mellett sorakozó hat vagy hét, szorosan egymás mellé épített ház csak így helyezhető el. A térkép szerint a Hubay utca páratlan oldalát ugyanis a Csarnok utca felől hat darab kisebb telek, majd egy utca, aztán ismét két telek, aztán egy újabb utca torkolata és végül még két telek alkotta a Kossuth térig. Ha csak az utca bal oldalát, azaz a régi házakat látnám, feltétel nélkül elfogadnám a helyszín és az időpont megjelölését, hiszen a Múzeum étterem épületéig elfogadhatónak gondolnám a képen érzékelhető távolságot. Azonban ezen a fotón látszik az utca jobb oldala is, és így azonnal nem stimmel ez a logika, hiszen akkor mi lehet a jobbra látható ház. Az 1964-ben már álló Pártház hátsó része, esetleg a néhai konferencia terem biztos, hogy nem. Egyszerűen azért, mert egyik sem így néz ki. Esetleg lehetne még az a megoldás, hogy a Pártház mögött egykor álló régi ház látható a képen, ám a formája miatt ez is kizárható. De, ha mégis jó ez a fotózási helyszín belövése, és a házak is rendben vannak, akkor meg a dátum nincs rendben, hiszen 1964-ben valahol már látszódnia kellene a Ságvári körútnak és a jellegzetes házainak.

Van továbbá a képen egy épület, amivel sehogy sem tudok mit kezdeni. A régi házak mögül néz felénk nagy ablakaival egy új emeletes ház. Ez egyszerűen nem lehet a Múzeum étterem épülete, mert annak a Sólyom utca felőli oldalán nem ilyenek az ablakok, illetve mintha nem is így illeszkedne a Kossuth téri és az oldalsó homlokzat.

Segítséget kérek! Valaki magyarázza meg, hogy hol tévedek! Nagy segítség lenne például, ha valaki beazonosítaná a kép előterében lévő Major (?) szabó házát, mert az egyértelművé tehetné, hogy hol készült ez a felvétel.

Hogy a képpel egykorú apróhirdetési fordulatot idézzek: Minden megoldás érdekel!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Összeáll a kép

Az Album rovat "Jó döntés volt?" című cikkére reagálva küldte el Kádár Zoltán ezt a fotót, amely a Zagyva és a Tisza torkolatát ábrázolja. És, amelyikről kiderül, hogy az általam parasztháznak vélt épület valószínűleg egy fatelep.

A víz az úr

Az e rovatban már oly sokszor emlegetett Szigeti Henrik felvételét 1900. szeptember 14-én küldték el Szolnokról a Bihar megyei Sápon élő Bujdosó Gizike úrleánynak. A fotó nem sokkal korábban készülhetett.

Országos regatta a Tiszán

A Tisza mozi sarkánál kellene a Templom utcán a Sóház utca felé fordulnunk, ha ezt a közel 120 éves szolnoki fotót szeretnénk reprodukálni. Ám nem sikerülne, hiszen arról a helyről ma már nem látszik a református templom. Természetesen nem ez az egyetlen érdekessége ennek a képeslapnak.

120 éves szolnoki képek

Szigeti Henrik fényképeiből a felvidéki Eperjesen működő Divald Károly "első magyar fényképnyomati műintézetében" készülhetett ez a négy, szolnoki fotóból álló képeslap. Az itt bemutatandó példányát 1900-ban adhatták postára, ugyanakkor az egyik kép biztosan korábban készült.