2025.12.1. (hétfő)

ZUK-ok a Belón

ZUK-ok a Belón

Dátum:

A lengyel autóipar kisteherautói sorakoznak az éppen görög nevet viselő szolnoki főutcán, nem sokkal azt követően, hogy a várost átszelő 4-es főút nyomvonalát véglegesítették. A Fortepanon található UVATERV fotóval kapcsolatban feltehető a kérdés, hogy mit keresnek a gyalogosok az út közepén.

A lengyel autóipar kisteherautói sorakoznak az éppen görög nevet viselő szolnoki főutcán, nem sokkal azt követően, hogy a várost átszelő 4-es főút nyomvonalát véglegesítették. A Fortepanon található UVATERV fotóval kapcsolatban feltehető a kérdés, hogy mit keresnek a gyalogosok az út közepén.

A Fortepanon elérhető képet 1974 kora tavaszán készítette az UVATERV, azaz az Út- és Vasúttervező Vállalat hivatásos fotósa. Ebből következik, hogy nem valamiféle turista, helyi fotóriporter vagy városvédő felvételéről van szó, hanem minden bizonnyal a vállalat által tervezett 4-es főút átkelési szakaszának a dokumentálásáról. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy az 1948-ban alapított cég munkatársa az építkezés egy köztes állapotát örökítette meg, hiszen a festések nélküli út még messze lehetett a végleges, 1975-ös állapotától.

Ez a köztes állapot magyarázhatja meg azt is, hogy bár már autókat is engedtek a görög kommunista mártír – Nikosz Beloiannisz – nevét viselő szolnoki főutcára, azért még a gyalogosok is használhatták azt az úttestet, amelyen szűk évtized múlva már elviselhetetlen forgalom hömpölygött keleti irányba. Nem zárható ki ugyanis, hogy a nagy útrekonstrukcióhoz kapcsolódóan a járdák aktuális felújítása is zajlott a mai Baross út páros oldalán. Amit az útpadka mellett parkoló autóktól ezen a képen nem láthatunk. Persze ettől még érthetetlen, hogy a Kossuth tér felé tartók miért nem használják a páratlan oldalon már láthatóan elkészült, széles járdát.

Ez a bő negyven éves kép egyébként a mai szem számára inkább ismerős, mint az akkoriban arra sétálóknak, netán Szolnokon ritkán megfordulóknak. Nem sokkal a fotó készítése előtt tűnt el ugyanis a 4-es főút helyéről a Madas-ház és a Baross/Beloiannisz út páratlan oldalának, előző századfordulón emelt házsora. Mi már nagyjából így ismerjük a Hősök terétől a Baross utcát, és ha a kép bal oldalára odaretusálnánk a Budapest Bank épületét, talán fel sem tűnne, hogy az eredeti felvétel 42 évvel ezelőtt készült. Amikor a pártház mögött még a Centrumból semmi sem látszódhatott, amikor a mai Árkád helyén még állt a Nerfeld palota, és a Jászkürt utca elején, a Pelikán parkolónál is ott volt még egy régi ház.

A kép akkoriban készült, amikor a kisebb dolgok szállítását nem nyugati járművekkel, hanem leginkább a Lengyelországban gyártott ZUK kisteherautókkal oldották meg. E fotó jobb oldalán, az 1956 és 1998 között, közel 600 ezer példányban gyártott, a néhai Pobeda és Warsawa személyautók alapjaira épített haszonjármű szinte teljes típusválasztéka ott parkol. Elől egy faplatós, aztán a két személyautó – talán Polski Fiatok – után egy ritkább, nyitott végül pedig egy zárt teher változat. Ez utóbbiból készültek azok a verziók, amelyek kvázi kisbuszként is funkcionálhattak. Mára alig maradt ezekből a minden magyar faluban és városban megtalálható, eleinte csak állami és szövetkezeti cégeknél, aztán a maszek világ megjelenésével már magánszemélyek által is használt járgányokból.

Amelyek természetesen nem véletlenül parkoltak éppen az akkori Május 1. és a Beloiannisz utcák kereszteződésénél. Mint az autók fölött látható felirat elárulja, az itt lévő sarki ház földszintjén működött akkoriban az Autóker állami vállalat szolnoki egysége. Ami a nevével ellentétben nem autók kereskedelmével, hanem alkatrészek forgalmazásával foglalkozott. Így feltételezhetjük, hogy az üzlet előtt parkoló autók valamiféle anyagbeszerző járgányok lehettek, amelyekkel a hiánygazdaság nehézségeit olykor egyedi trükkökkel megoldani próbáló céges beszerzők közlekedtek. Sikeres útjukon sokszor a saját járgányaik működése is múlott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Pelikán parkoló helye

Ha megtaláljuk ezen a több mint ötvenéves fotón a szolnoki nagypostát, akkor egyértelmű lesz, hogy a városnak melyik részén járunk. A néhai Csarnok és Pillangó illetve a ma is létező Jászkürt és Baross utcákat látjuk 1971-72 körül, amikor már épült a Pelikán szálló és a vízügyi irodaház.

Négy évtizede a Tabán

Nem lepődnék meg, ha egyszer kiderülne, hogy a Kilencszáz éves Szolnok című album képei közül Palicz József Tabán című rézkarca készült utoljára. A magyarázat igen kézenfekvő lenne: a képen a Szolnok Ispán körút panelsorai már mind állnak.

Várnak tűnő borozó

Ez a fotó nem egy kedvelt turistacélponton lévő kilátót ábrázol, és még csak nem is a szolnoki vár megmaradt tornyát. Ahogy azt is mindjárt hozzátehetjük, ilyen fotót ma már nem készíthetnék a Szolnoki Művésztelepen, ahol a Barasits kiadó embere valamikor a két világháború között járt.

Késés és vaníliá

Úgy tűnik, 104 évvel ezelőtt is könnyen előfordult, hogy késett a vonat. Ám az ma már nem történhetne meg, hogy valaki a késés miatt beül a szolnoki állomás éttermébe, ott egy vaníliát rendel, és miközben a csatlakozásra vár, a helyről készült képeslapon üzen az otthonaiknak.