A Gerő Ignác által kiadott szolnoki képeslapot 1917-ben, minden bizonnyal az első világháború miatt a városon átutazó, Monarchiabeli katona adhatta postára. Érdekessége, hogy a mai Damjanich János Múzeum épületének nagyjából egy évszázaddal ezelőtti állapotát és használatát mutatja. A Kossuth tér észak-keleti sarkával együtt.
Nem véletlen, hogy sok olyan Szolnokot mutató képeslap kerül elő, amit az első világháború idején adtak postára. A város vasúti csomópontja, az itt működő hadikórházak – a nem sokkal korábban épült polgári iskolákat is erre használták – és laktanyák miatt ugyanis rengeteg, a Monarchia különböző részeiből származó katona fordult meg itt. A hosszabb-rövidebb ideig Szolnokon állomásozók igyekeztek kihasználni a kor egyetlen, személyes kommunikációs eszközét a levél, illetve képeslapküldés lehetőségét. Az idő rövidsége és valószínűleg az ára miatt is a többség a gyorsan beszerezhető, megírható és feladható képeslapokat választotta, amiből úgy tűnik, Szolnokon komoly választék volt az első világháború idején. (Egyszer érdemes lenne ezekből, és az innen távolra küldött lapokból meg a rájuk írt szövegekből kiállítást rendezni.)
Gerő Ignác – aki a szolnoki „képeslappiac” meghatározó és valószínűleg sikeres alakja volt – kiadványát a ma Csehországban található Horovice községbe küldte az ismeretlen katona. A fotón a Kossuth tér észak-keleti része látható, előtérben a mai Damjanich János Múzeum épületével, mellette a hatvanas években elbontott takarékpénztárral, majd a jelenlegi Verseghy Könyvtárral, illetve a teret lezáró bazárral, aminek a helyére az ötvenes évek elején került az úgynevezett 1. számú irodaház, közkeletű nevén Néplap-székház. Érdemes egy pillantást vetni az ez utóbbi mögött látható háztetőkre, amelyek a Jókai és Arany János utcák elején, részben még ma is álló épületekhez tartoznak. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kép készültekor a könyvtár épülete – akkor még Pénzügyigazgatóság – csak egyemeletes, bővítéséra majd csak a háború után, 1924-ben kerül sor. És persze ekkor a téren állt még a 68-as obeliszk – a hatvanas évek elején száműzték az Eötvös térre -, illetve az artézikút, ami a második világháborúig a város egyik fontos ivóvízellátója volt.
A mai múzeum épülete a fotó készítésekor már legalább hatvan éve állt, azaz jó pár átépítésen és felújításon eshetett át addigra. Bár pontosan nem lehet kiolvasni a homlokzat tetején lévő feliratot, mivel azonban az utolsó szó „pénztárnak” tűnik, valószínű, hogy ekkor már nem vagy csak részben lehetett szálloda az egykori Magyar Király. Erre utal, hogy a kapubejáró előtt a járda már folytonos, azaz a kocsik behajtását megkönnyítő utat felszámolták, illetve az attól jobbra eső épületrészben sincs már nyoma étteremnek. Egy 1911-ben postára adott képeslapon mindezek még látszanak, sőt a földszint kaputól balra lévő része is teljesen más. (Miként a 68-as obeliszk körüli kiskert sem létezett még akkor.)
Az épület földszinti kiosztása jól mutatja, hogy az ekkor még a város piacaként is funkcionáló téren a néhai Magyar Király épülete milyen fontos kereskedelmi feladatokat látott el. Erre utal a kapualjban látható postaláda is. Ott pedig, ahol ma régészeti kiállítás van, száz évvel ezelőtt legalább három üzlet működött, a térre nyíló ajtókkal. Számomra a legérdekesebb a sarkon lévő Tejcsarnok, ami előtt legalább hárman ücsörögnek. Aztán következik Vörös Béla – talán papíráruval foglalkozott – majd Perlesz Lajos üzlete. Dr. Szegő fogorvos rendelője – aminek a felirata az üzletek felett látható – minden bizonnyal valamelyik emeleti helyiségben kapott helyet. A kapu másik oldalán – a szintén nehezen kivehető felirat alapján – a Külső-Szolnoki Takarékpénztár fiókja működhetett.
Az épület egykori és mai homlokzata nemcsak a boltok tekintetében, de több apróság miatt is eltér egymástól. A főbejárat fölül eltűnt az erkély, és az emeleti ablakok körüli stukkódíszítés is alaposan leegyszerűsödött, illetve eltűnt. Azt pedig talán ma is kevesen veszik észre, hogy az egykor kétemeletes épület jelenleg egy harmadik, tetőtéri szinttel is rendelkezik, aminek ablakai a második emelet kiosztásához illeszkedve futnak végig az eresz alatt.
Elnézve ezt a legalább százéves felvételt, talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom: e sokat látott épület nemcsak a város történetének őrzője, de a tér és Szolnok kereskedelmének alakulásáról is sokat mesélhetne.
