Az egykori MÁV Járműjavító Művelődési Ház falán hatvan éve hirdeti egy tábla, hogy a magyar vasút- és ipartörténet szempontjából is fontos üzem 1856 óta működik. Szövege szerint hirdet mást is, amivel minimum vitatkozni lehet, ám ez ne legyen ok a márványtábla leverésére vagy letakarására.
A Kőrösi úton, talán már az üzem területén áll a néhai MÁV Járműjavító Művelődési Ház, ami számomra két dolog miatt emlékezetes. Egyrészt itt voltam életemben először sorozáson, még abban az időben, amikor a meg nem jelenőkért kutyás rendőrök és munkásőrök mentek ki terepjárókkal. Másrészt ugyancsak itt jártam életem első Beatrice koncertjén, amikor Feró inkább volt a nemzet csótánya, mint mentora.
A művház falán, az oldalsó bejárat mellett, már abban az időben is ott volt ez a tábla, ami első ránézésre – köszönhetően az első sorok nagyobb betűinek – az üzem fennállásának 100 éves évfordulójára emlékezik. Ami egyébként egy elvitathatatlan és fontos vasút-, ipar- és helytörténeti tény. Így akár évente fejet is hajthatnánk előtte, megemlékezve többek között arról, hogy itt működik az egyetlen olyan szolnoki termelőüzem, amely az elmúlt bő másfél évszázad minden rendszerváltását túlélte.
Ami ebben mégis megakadályozhat bennünket, az a kisebb betűkkel vésett szövegrész, ami történelemhamisítás, avagy a múlt átírása, netán ideológiai maszlag. Mert, ha azt nem is vitatjuk el, hogy a munkástömeg – bár már ez is nehezen értelmezhető – ebben az üzemben edződött erőssé – jelentsen ez bármit is -, azt azért ne fogadjuk el, hogy ennek bármi köze is volt az üzem államosításához, a felirat szerint népi tulajdonláshoz. Ehhez ugyanis inkább kellett a második világháború elvesztése, a nagyhatalmak érdekszféra megállapítása, a Vörös Hadsereg megtelepedése és a szocializmus importja. Ráadásul az 1956-ben felvésett 12 év is nagyon furcsa, amiből arra következtethetnénk, hogy a Járműjavító már 1944-ben köztulajdonba került. Amennyiben a részben a Szövetségi Ellenőrző Bizottság, azaz inkább a megszálló szovjetek felügyelete alá kerülő Magyar Királyi Államvasutakat már akkor népi tulajdonúnak tekintjük, amikor Szolnoktól Nyugatra még dörögtek a fegyverek, akkor megáll az a szám. Ha azonban kicsit reálisabbak vagyunk, akkor azért le lehet vonni pár évet a tizenkettőből.
Azt ugyancsak nem vitatnám, hogy az államosított üzem a „szocializmust építő társadalmunk érdekeit” szolgálta, merthogy 1956 nyarán minden vállalat eredménye – még ha negatív volt is – ment be a nagykalapba. Ahonnan aztán ugyan járt volna sok mindenre, csak éppen nem mindig jutott. Ha azonban az első két szót letakarjuk ebből az összefüggésből, akkor már erősen megkérdőjelezhetjük, hogy akkor, abban a formában valóban sikerült-e a társadalmat szolgálni.
A külön mondatban megfogalmazott kívánság pedig, miszerint „Helytállásuk, hűségük a szocializmus eszméjéhez legyen példa a jövő nemzedékek számára” szintúgy felvet néhány kérdést. Mire gondolhatott a szerző? Ha azokra a munkástömegekre, akik ebben az üzemben erősödtek meg, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ők aztán nem voltak hűségesek a szocializmus eszméjéhez. Leginkább azért, mert nem ismerték, illetve nem volt népszerű a köreikben. Ha viszont azokra akart utalni, akik az államosítás után dolgoztak az üzembe? hát a tábla állítása után pár héttel kiderült, hogy ők se nagyon akartak hűségesek lenni az eszméhez.
A szöveg elemzésén túl a tábla igazi érdekessége, hogy még mindig a helyén van. Ami talán annak köszönhető, hogy meglepő módon hiányoznak róla a munkásmozgalmi szimbólumok. Hogy fordulhatott ez elő 1956-ban? Sehol egy csillag vagy legalább valami sarló és kalapács. Vagy azóta leszedték? A mából nézve tulajdonképpen mindegy is, mert gyaníthatjuk, hogy részben ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a tábla hatvan év után is a helyén van.
Ami nem azért fontos, mert a szövegével vagy az 1956-os üzenettel egyet lehetne érteni. Hanem mert az az időszak éppúgy a történelmünk és az üzem múltjának a része, mint az omladozó, egykor szebb napokat látott művelődési ház. Persze nem vagyok optimista a tábla jövőjét illetően. Pedig jó lenne, ha sokáig maradna olyan helyen, ahol meg lehet mutatni a rendszerváltás után születetteknek, hogy na, ilyen maszlagot ne vegyetek be még egyszer. És, ha tanultok, gondolkodtok, akkor a történelem nem feltétlenül ismétli önmagát. Amíg a helyén van, hirdesse inkább ezt ez a fura emléktábla!
