Lehet, hogy a Szapáry úti Nemzeti nagyszállóban valamikor a harmincas évek végén egy Mici nevű zongorista szórakoztatta a vendégeket? Akik akár hajnali háromig is mulathattak a grillben, vagy moziba is mehettek, ami akkoriban a Nemzeti Mozgó nevet viselte.
Miciről csak annyit tudok, amennyit ennek a harmincas évek második felében feladott szolnoki képeslapnak a szöveges oldalára írt, meg amit én ahhoz hozzágondolok. Mindezek alapján úgy spekulálok, hogy a budai Várkerületből származó zongoristalány – aki özvegy édesanyjával élt és Székely lehetett a vezetékneve – egy nyárra szerződhetett a Nemzeti nagyszálló vendégeinek szórakoztatására, ahol egyébként remekül érezte magát. Ám szeptember 1-jére már feltétlenül Budapesten akart lenni, talán egy siófoki munka ügyében. És ezt a lapot is leginkább azért írta, mert a remélt találkozó tekintetében biztosra kellett mennie, hiszen ?a másik zongoristához idő kell?, azaz a helyettesítéséről nem lehetett egyik percről a másikra gondoskodni.
Mici egyébként nem véletlenül választotta éppen ezt a három fotós képeslapot az augusztus 14-én – tehát még időben indított – üzenetéhez, hiszen édesanyjának is meg akarta mutatni, hol dolgozik: „itt küldöm a nemzeti szállónkat (középen)”. Őszintén szólva, én is leginkább a fotók miatt vettem meg ezt a lassan nyolcvan esztendős lapot, hiszen remek képet ad a harmincas évek Szapáry utcájáról, azaz az üzletekkel teli szolnoki korzóról.
A felső képen a Szapáry utca akkori páros, mai páratlan oldala látható, középpontjában a Szolnoki Hitelbank épülete, amit ma a 31. szám alatti „nagy OTP-ként” emlegetünk. A földszintjén üzleteknek helyet adó bankszékház miatt mondható, hogy ez az anziksz csak a harmincas évek végén születhetett, hiszen a bank ezen a helyen már második épülete 1937-ben készült el. Mellette a szűk tíz évvel korábban elkészült Nerfeld-palota, aminek utcafrontján szintén üzletek sorakoztak, az ezen a képen nem látható főbejárat mögött pedig a névadó, mai értelemben vett első, modern áruháza működött. Ennek helyén ma az Árkád áll, miként a bank másik oldalán sincs már meg egyetlen e képen látható ház sem, hiszen a távolabbiak helyére az ötvenes években a Ságvári Endre Művelődési Ház, a közelebbiek telkére pedig a nyolcvanas években a K&H helyi székháza került.
A középső fotón a Micinek is fontos Nemzeti nagyszálló látható, aminek földszintjén – ott ahol ma a Raiffeisen Bank működik – lehetett bejutni Szolnok akkori, feltételezem egyetlen filmszínházába, a Nemzeti Mozgóba, ahol ekkor már hangosfilmeket vetíthettek. Érdekes, hogy a mozi bejárata mellett egy nagykaput látni, ami minden bizonnyal a szálloda kiszolgálását segítette, esetleg a Mici által is említett grillbe, a hátsó udvarra vezethetett. A Szapáry utcának ez a ma már páros oldala egyébként az Iparkamara és a Tünde épületei között lévő háztól eltekintve megőrződött, igaz, maga a szálloda lassan negyedszázada már irodaházként sem funkcionál.
Az alsó kép a fentebb már emlegetett Nerfeld-palota Szapáry és Gorove utcai sarkát mutatja, ahol hat különböző cégtáblát lehet megszámolni. A leghosszabb felirat Kőszegi Ferenc budapesti bőröndös szolnoki lerakata fölött olvasható, aki mellett Róth Sándorné működtette cipőüzletét. Mindketten tagjai voltak annak a „Takarékosság” nevű hitelezési rendszernek, aminek kiajánlóját pár hónapja mutattam be a blogSzolnok 1xVolt rovatában. És ugye ők is abban a legendás házban működtették üzleteiket, amiben a világháború után előbb az Alföld nagyáruház majd a Centrum működött, hogy aztán 1969. április 11-én kitört tűz utat nyisson a palota elpusztításának.
Hogy Székely Mici járt ezekben az üzletekben, abban egészen biztosak lehetünk. Abban meg reménykedjünk, hogy a háborút túlélve visszatért még néhányszor Szolnokra, és ha valóban zenéléssel kereste a kenyerét, volt még pár évtizede, amikor ezt megtehette.
