Ebben a képeslapban nem az a legérdekesebb, hogy a Verseghy gimi és az előtte lévő „park” 110 évvel ezelőtti állapotát őrzi. Inkább az, hogy egy nagy nemzetközi cég a XX. század elején fontosnak érezte kínálatába egy (?) szolnoki képeslapot is felvenni. De vajon miért a gimit tartotta megörökítendőnek?
Ezt a képeslapot a lipcsei székhelyű Dr. Trenkler Co. jelentette meg 1907-ben, azaz még bőven a Monarchia idején. Az 1863-ban született Dr. Bruno Trenkler – aki 1887-ben diplomázott a Würzburgi Egyetemen kémikusként – 1894-ben nyitotta meg kis nyomdáját Lipcsében. Tehát nagyjából akkor, amikor a képeslap elindult világhódító útjára, merthogy a vasútnak köszönhetően nemcsak tömegesen utaztak az emberek, de már a posta is viszonylag gyorsan és megbízhatóan működött. Dr. Trenkler hamarosan rá is állt a képeslapok kiadására, cége pedig a XX. század első éveitől folyamatosan növekedett, és lassan egész Németországot behálózta. 1910-re már hétszáz dolgozója volt, 130 nyomdagépe és milliós tételben gyártotta a képeslapokat, amiből végül 25 ezer félét jelentetett meg.
Mindezek alapján érthető, hogy a dinamikusan növekedő cégnek előbb-utóbb kicsi lett Németország, ezért a szomszédos Monarchiában is dolgozni kezdett, azaz belépett az itteni képeslappiacra. Feltételezhetjük, hogy technikai fejlettsége és gyártási kapacitása miatt Lipcsétől távolabbi városokról készülő képeslapok kiadása esetén is versenyképes tudott maradni. Így nem kellett mást tennie, csak útnak indítani egy fotóst, aki néhány hét vagy hónap alatt végigfotózott egy-egy a távolabbi vidékeket – netán útközben el is adta a helyi kereskedőknek a még ki sem nyomtatott képeslapokat -, majd megfelelő szériában kinyomtatni az elkészült fotókat, és eljuttatni a megörökített városok boltjaiba. A piac, az üzlet már az előző századfordulón is legyűrte a távolságokat.
Feltételezem, hogy Dr. Bruno Trenkler fotósa valamikor 1906 nyarán – egy évvel a képeslap megjelenése előtt – érkezhetett Szolnokra. Biztosak lehetünk abban, hogy vonattal jött, és ha nagyon romantikusak akarunk lenni, akkor azt gondolhatjuk, talán a Nemzeti Szállóban is eltöltött legalább egy éjszakát. Szolnok fekvése, közlekedési csomópont jellege, megyeszékhely volta, és a róla addigra már tömegesen megjelent képeslapok okán a fotós eredeti tervében is szerepelhetett a város, a kérdés tehát már csak az, hogy mit örökített meg azon a nyáron. A magam részéről azt gondolom, hogy ha az akkora már elég rossz állapotban lévő – mai helyén első, 1857-ben épült és 1907-ben elbontott – vasútállomás épületét nem is fotózta le, de ha a gimnáziumig eljutott, akkor minimum a református templomról kellett még fotót készítenie, és talán a Tiszát, a fahidat és esetleg a városházát is megörökítette. Természetesen alaposan át kellett gondolnia, mit fotóz le, hiszen a rendelkezésére álló alapanyagot be kellett osztania, meg a negatívokat is valahogy haza kellett juttatnia.
Az mindenesetre tény, hogy itt tartózkodása idején leballagott a Tisza partra, és nagyjából a mai gáztartály környékéről lefotózta a lombos fák mögött megbújó, akkor már közel húsz éve álló Magy Királyi Állami Főgimnáziumunkat. Ami előtt akkoriban még egy kerítéssel körbekerített, félköríves kis park volt, amin túl a Tószeg felől érkező kocsiút vezetett a mai színház és a rózsapark helyén lévő állatpiacok, illetve a Tisza-híd felé. Azaz a fotózás még éppen meg tudta örökíteni azt az állapotot, amit a múltszázad első évtizedének végén kezdtek el felszámolni, hogy a következő húsz évben kialakuljon a Tisza-partnak az a szerkezete, amit ma is ismerünk és élvezünk.
