E képeslap megjelentetéséhez minimum két dilettáns ember kellett a hetvenes évek második felében. A fotós, aki jónak gondolta azt a felvételt, aminek leghangsúlyosabb eleme egy pucér fenék, illetve minden egészalakos figura a nézőnek háttal van. Továbbá a szerkesztő, aki a képet elfogadta, és a hátuljára még a „Felszabadulási emlékmű” feliratot is kitette.
Közel negyven év távlatából a két dilettánsról persze már semmit sem lehet tudni, elsősorban azért, mert e fekete-fehér képeslap mindenféle kiadói megjelenés nélkül látott napvilágot. A bélyeg, a címzés és a szöveg helyének kijelölésén túl mindössze azt sikerül a bal felső sarokba felírni, hogy 2Szolnok, Galéria és Felszabadulási emlékmű”.
Persze nem zárható ki, hogy a hetvenes években már éledező maszek világban, valamelyik ügyes trafikos gondolt egy merészet, és nem a monopolhelyzetben lévő Képzőművészeti Alap Kiadótól rendelt képeslapokat, hanem maga csinált vagy csináltatott párat. Végül is a korabeli fotós szaküzletekben eleve készültek olyan gyerekportrék, amiknek a hátuljára képeslap formátumot tettek, hogy a boldog szülők szétküldhessék azokat. Tehát a technika megvolt, és kockázat se lehetett túl nagy.
Pedig akár egy szemfülesebb belügyes ezen a postára kerülő képen ki is akadhatott volna. Mert milyen dolog már az első világháborús hősök emlékművét Felszabadulási emlékműnek titulálni, ráadásul abból leginkább csak a megmintázott alak fenekét kiemelni. Kész provokáció. Ami azért a hetvenes évek második felében, amikor éppen a csehszlovák Charta’77 körül ment a hiszti, rosszul is elsülhetett volna. Ha meg abba is belebonyolódnak, hogy a „felszabadulási” emlékműtől éppen mindenki távolodik – ha akarom, menekül -, akkor a propaganda minden elemi alapszabályát megsértették a készítők.
Feltételezem, ha ez a kép valami hivatalos úton vált volna képeslappá, akkor a hátuljára talán az is felkerül, hogy Tiszai hajósok tere. Merthogy az akkor még alig száz esztendős közterület – amit hívtak korábban Erzsébet királynénak, Adynak, Románnak, Szófiának majd egyszerűen csak Erzsébetnek – 1975-ben, Szolnok 900 éves évfordulója alkalmából kapta a mai nevét. Amikor a közel három évtizedig pusztuló és raktárnak használt, 1899-ben épült Zsinagóga már a megyei múzeum kezelésében működő Szolnoki Galériaként funkcionált. Tehát lett volna indok arra, hogy egy jó minőségű fotón örökítsék meg a teret.
A dilettáns fotósnak és kiadónak a mából nézve persze hálásnak is lehet lenni. Merthogy emlékeim szerint a tér 2010-ig nagyjából ugyanígy nézett ki. Túlburjánzó növények, nem túl szép virágágyások, kaviccsal leszórt utak és rideg betonpadok. Ahol nagyobb élet csak akkor volt, amikor a két közeli szakközépiskola diákjai tanítás után tömegesen indultak a város felé, vagy éppen a Galéria tövében bandáztak.
